A katolikus anyaszentegyház nem nézné tétlenül a Notre-Dame felújítását

ma7 | MTI 2019. október 15., 17:37

A párizsi katolikus egyházmegye illetékese kedden arra figyelmeztetett, hogy az egyház semmi olyan változtatást nem akar a tűzvész után újjáépülő Notre-Dame-székesegyházon, amely nem a beleegyezésével készül.

Fotó: TASR/AP

Az újjáépítés során a katedrálison tervezett változtatásokhoz az egyház beleegyezését kellene kérni – szögezte le Benoit de Sinety, a párizsi egyházmegye vezető tisztségviselője.

A székesegyházban 2019. április 15-én keletkezett tűz, amely elpusztította a huszártornyot és a gerendázatot. Emmanuel Macron francia elnök korábban arról beszélt, hogy a katedrális öt év alatt akarják helyreállítani, és ehhez nemzetközi pályázatot hirdetnek, amelyben azt is vizsgálják, hogy a székesegyház tűzben megsemmisült tornyát kortárs építészeti megoldással helyettesítsék.

Bár a francia törvények szerint a székesegyház az állam tulajdona, de az egyház használja vallási célokra.

"Amiről szó van, az az épület valódi természetének, szellemének, lényegének és történetének megőrzése" – fogalmazott de Sinety keddi sajtóértekezletén. Patrick Chauvet, a katedrális esperese hozzátette: "sok alázat szükségeltetik, ha valaki egy olyan épületen dolgozik, mint a Notre-Dame".

Franck Riester kulturális miniszter egy másik sajtóértekezleten arra tett ígéretet, hogy az egyháznak és a városi hatóságoknak is lesz beleszólása a felújításba, bár a végső szót a tulajdonos, az állam mondja majd ki.

Riester szerint egy ilyen jelentős épület esetében, amelynek ilyen fontos vallási szerepe van, meg kell hallgatni az érdekelt feleket. A hivatalos felhasználónak pedig van szava ebben, méghozzá alapvető beleszólása – tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy a restaurálással kapcsolatos döntéshozatali folyamatban építészeti pályázat vagy ahogy fogalmazott, "ötletek versengése" is helyet kaphat.

Riester a székesegyház felújítási munkálataival kapcsolatban arról számolt be, hogy a következő hetekben azt a tönkrement, részben megolvadt állványzatot távolítják el, amelyet a tűz előtt a tervezett felújítási munkák miatt építettek a toronyhoz. Ez a "nagyon összetett munka", négy-hat hónapot vesz majd igénybe, mondta

A székesegyház fő falai biztosan állnak, de a mennyezet néhány kőboltozata még veszélyben van, és meg kell tisztítani a törmeléktől. A miniszter hangsúlyozta, hogy az eddig elvégzett munka dacára a Notre-Dame még mindig nincs teljes biztonságban. A Notre-Dame a 12-14. században épült, de a 93 méter magas huszártornya, amely a tűzben megsemmisült, a 19. századi restaurátor, Eugene Viollet le Duc tervei nyomán készült.

A miniszter azt is bejelentette, hogy mindeddig 922 millió eurós (306 milliárd forintos) felajánlás érkezett a székesegyház helyreállítására, s ebből eddig már 104 millió eurót (35 milliárd forintot) ki is fizettek.

0 HOZZÁSZÓLÁS