2018. február 9., 08:58

Hetvenöt éve kezdődött a volhíniai mészárlás

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. február 9-én a mai északnyugat-ukrajnai Parosla falu lengyel lakosai ellen az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett tömeggyilkossággal kezdődött a volhíniai mészárlás, mely 1945 februárjáig folytatódott, és több mint százezer lengyel áldozattal járt.
201802090910500.00003.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A tragédia fő színhelye, a mai nyugat-ukrajnai Volhínia (lengyelül Voliny) és az egykori Kelet-Galícia az 1921-es rigai lengyel-szovjet békeszerződés alapján a két világháború közötti Lengyelország keleti határvidékét képezte.   

Az önálló állam megteremtésére törekvő ukránok a függetlenségét 1918-ban visszanyert Lengyelországban jelentős kisebbséggé váltak, a lakosság mintegy 16 százalékát tették ki. A lengyel-ukrán történelmi feszültségeken a lengyel állam kisebbségpolitikája nem tudott úrrá lenni, a második világháború előtti években a radikális ukrán szervezetek terrorakciói és a megtorló lengyel válaszlépések váltogatták egymást.    

1939. szeptember 1-jén a hitleri Németország, szeptember 17-én pedig a Szovjetunió megtámadta Lengyelországot. Volhínia szovjet megszállása után megkezdődött a lengyelek Szibériába történő tömeges deportálása, amely később az ukránokra is kiterjedt. Ezzel párhuzamosan az ukrán nacionalisták fegyveres akciókba kezdtek a lengyel lakosság ellen.

Amikor 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, Volhínia ukrán lakossága felszabadítóként üdvözölte a bevonuló német csapatokat. A német megszállókkal együttműködött a szovjetek ellen küzdő, 1929-ben alapított Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN). Az OUN Sztepan Bandera vezette frakciója (OUN-B) és az ukrán önkéntesekből álló kisegítő rendőralakulatok (Schutzmannschaft) közreműködésével a németek megkezdték a helyi lengyel és zsidó lakosság kiirtását. Volhíniában ennek következtében 1943-ra a lengyel lakosság aránya 15-ről 10-12 százalékra csökkent.

Az OUN-B fegyveres szárnya, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) akciót indított a lengyel polgári lakosság ellen. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) az UPA dokumentumaira hivatkozva ezt előre megtervezett etnikai tisztogatásnak minősítette, amelyet az elkövetők maguk "lengyelellenes akciónak" neveztek el.    

Volhíniában az ukrán nacionalisták már 1942 végétől fegyveres támadásokat intéztek a lengyel lakosság ellen, az 1943. februári, az IPN szerint legalább 155 lengyel áldozattal járó paroslai támadás előtt viszont egyedi esetekről volt szó.

A lengyel lakosság legyilkolása azt követően öltött tömeges méreteket, hogy 1943 tavaszán mintegy 5 ezer, előzőleg a zsidóirtásban részt vevő ukrán rendőr dezertált a Schutzmannschafttól, és sokan közülük az UPA-hoz csatlakoztak. A rendkívül kegyetlen módszerekkel, főleg az öregembereken, a nőkön és a gyermekeken elkövetett mészárlás ugyanazon év júliusában érte el csúcspontját.    

Július 11-én és 12-én az UPA alakulatai egyszerre támadtak meg 150 lengyel falut, kihasználva azt is, hogy az emberek vasárnapi szentmisékre gyűltek össze. Július 11-ét utólag "véres vasárnapnak" nevezték el, Lengyelországban 2016 óta erre a napra esik a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapja.    

A lengyel falusi lakosság a német, illetve a magyar alakulatok által ellenőrzött volhíniai, kelet-galíciai városokban keresett menedéket. Sokat közülük a németek kényszermunkára hurcoltak a Harmadik Birodalom nyugati részébe. A lengyel civilek önvédelmi szervezetek kialakításával is próbálkoztak, melyek tagjainak többsége azonban fegyver és tapasztalt parancsnokok hiányában elpusztult. Egyes tanúvallomások szerint segítséget jelentett az önvédelmi alakulatok számára az, hogy a magyar katonák lőszert adtak el nekik.

Az UPA harcosait helyenként ukrán civilek is támogatták, az IPN viszont számon tartja azokat az ukránokat is, akik az őket fenyegető megtorlás ellenére menteni próbálták a lengyeleket. Az így megmenekült lengyelek számát több ezerre becsülik. Az IPN 384 ukránról tud, akiket az UPA a segítségnyújtás miatt "nemzetárulás" címén kivégzett.    

1944-ben az UPA Volhíniától délebbre, Kelet-Galíciában, majd Lublin környékén folytatta a mészárlásokat. Összességében több mint 100 ezerre teszik a lengyel halálos áldozatok számát. A lengyel történészek emellett a vegyes házasságokban élő, illetve a lengyeleket segítő 847 ukránt, 1210 zsidót, 500 örményt, 342 csehet és 136 oroszt is számon tartanak az áldozatok között. További több mint 480 ezer volhíniai és kelet-galíciai lengyel szülőföldje elhagyására kényszerült.    

A megmenekült lengyelek egy része a német rendfenntartó csapatokhoz, illetve szovjet partizánalakulatokhoz csatlakozott, és részt vett az ukrán falvak elleni fegyveres támadásokban. Volhíniában 1944-ben a német és a szovjet megszállók ellen harcoló lengyel földalatti Honi Hadsereg is szembeszállt az UPA alakulataival. A lengyel válaszakcióknak - melyek némelyikét a lengyel történészek háborús bűntettnek minősítik - 10-12 ezer ukrán esett áldozatul.    

A volhíniai mészárlás megítélése máig politikai és történészi vita tárgyát képezi Varsó és Kijev között. A történteket a lengyel szejm 2016-ban egyhangúlag elfogadott határozatában népirtásnak minősítette.    

Az IPN az ukrán testvérintézményével együttműködve munkálatokat végzett azoknak az ukrajnai tömegsíroknak a feltárására, amelyekben többek között a volhíniai mészárlás áldozatai nyugszanak, de ezt Kijev tavaly áprilisban leállította.    

Az IPN-ről szóló törvény új, Ukrajna tiltakozását is kiváltó minapi módosítása a volhíniai mészárlást azon bűntettek közé sorolja, amelyek "nyilvános és a tényeknek ellentmondó" tagadása miatt büntetőjogi eljárás indítható Lengyelországban.

201802090910500.00003.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.