Versenyfutás Budapestért
Öt évvel ezelőtt kevés izgalmat tartogatott a főpolgármester-választás, már jóval urnazárás előtt mindenki elkönyvelte Tarlós István győzelmét. Idén is a Fidesz jelöltje a választás esélyese, de ezúttal a versenyfutás szorosabbnak ígérkezik.
Politológiai közhelynek számít, hogy Budapest nehéz terep a konzervatív pártok számára. A rendszerváltoztatást követően a magyar fővárosban sorozatban öt választáson baloldali-liberális közgyűlési többség alakult ki, és a liberális Demszky Gábor lett a város első embere.
2010-ben 65 év után lett újra konzervatív vezetője Budapestnek Tarlós István személyében,
aki az óbudai kerületi polgármesteri széket cserélte a főpolgármesterségre. Tarlós már a 2006-os forró őszön is csak csekély különbséggel maradt alul Demszkyvel szemben, 2010-ben nagy fölénnyel előzte meg szocialista riválisát.
A Fidesz támogatásával megválasztott főpolgármester biztos közgyűlési többséggel a háta mögött kezdhette a munkát, hiszen a Fidesz-KDNP pártszövetség a fővárosban is többséget szerzett.
Tarlós Demszkytől eltérően valódi városmenedzsernek bizonyult, a budapestiek érdekében, akár az azonos párthátterű kormánnyal szemben is felvállalt konfliktusokat.
A választók ennek köszönhetően 2014-ben nagy fölénnyel választották újra, miközben az ellenzéki alternatíva keresése Falus Ferencnek köszönhetően politikai bohózatba torkollt, Bokros Lajossal szemben pedig a hivatalban lévő városvezető magabiztosan győzött.
2014-ben némileg átalakították a fővárosi választás szabályait, a közvetlen főpolgármester-választás ugyan megmaradt, de a közgyűlési helyeket a kerületi polgármesterek töltötték be, kiegészülve a kompenzációs listán megválasztott képviselőkkel.
Mivel a kormánypártok a kerületek többségében megszerezték a polgármesteri széket, a Fidesz-KDNP pártszövetség megőrizte többségét a fővárosi közgyűlésben.
A változtatással az önkormányzati ciklus időtartamát is megnövelték négyről öt évre, egymástól távolabbi időbe helyezve a mindenkori parlamenti és helyhatósági választásokat.
Az idei választáson a széttagolt ellenzék, némileg tanulva a korábbi hibákból, a legtöbb fővárosi kerületben egységes alternatívát kínál a kormánypártokkal szemben.
A varázsfegyverként emlegetett előválasztással legalábbis annyit elértek, hogy az ellenzéki háziverseny nem a szorosabban vett kampányidőszakot terhelte meg.
Októberben a kerületek többségében éles harc várható, a Fidesz-KDNP akár kisebbségbe is szorulhat, de a főpolgármesteri versenyfutásnak továbbra is Tarlós István az első számú esélyese.
Az ellenzéki előválasztáson győztes Karácsony Gergely hosszú évekig a baloldal „aranytartalékának” látszott Budapesten. A politikai elemzőből lett politikus, zuglói polgármester már jó ideje a legnépszerűbb ellenzéki politikai szereplő a fővárosban. A 2018-as parlamenti választásokon az MSZP-Párbeszéd szövetség listavezetőjeként viszont súlyos kudarcot szenvedett el, ráadásul a zuglói városvezetőként eltöltött évei sem erősítik a főpolgármesteri alkalmasságáról kialakult képet.
Ami Karácsony erénye lehetne – a kompromisszumkeresés – éles helyzetekben gyakran határozatlanságként mutatkozik meg.
Tarlós Karácsonyhoz képest jóval karizmatikusabb, egyúttal temperamentumosabb, ami a gyengéje is egyben.
A felkészültségi versenyt utcahosszal nyeri Karácsony előtt, de indulatossága miatt rokonszenvpontokat hullajthat ellenfele javára.
Az ellenzéki kampány éppen Tarlós temperamentumát kezdi ki, míg a kormánypártok az alkalmassági versenyt állítják kampányuk homlokterébe.
Tarlós és Karácsony versenyfutása mellett epizódszerep jut a vasalt heréjű hivatásos celebnek, Berki Krisztiánnak, viszont Puzsér Róbert érdekes színfoltja a küzdelemnek.
Puzsér a magyar közéletet uraló hideg polgárháborús logika fölé helyezi magát, helyét a politikai centrumban jelölve ki.
Arra számít, hogy októberben begyűjtheti a kormánypárti és az ellenzéki táborból kiábrándult választók voksait.
Jelen helyzetben az ellenzéki térfélen jóval szélesebb a saját pártjaikkal elégedetlenek tábora, mint a kormányoldalon, ezért a várakozások szerint, Puzsér több baloldali választót szólíthat meg, mint jobboldalit. Puzsér az ellenzékkel szemben is alternatívát kínál, ezzel magyarázható, hogy az ellenzéki sajtó a független főpolgármester-jelöltet talán még élesebben támadja, mint a kormányoldali.
Noha Puzsérnak győzelmi esélyei nincsenek, indulása katalizálhatja a kormánypártokat és a jelenlegi ellenzéket egyszerre elutasító „centrumpárti” gondolkodást, amely jelenleg még sokkal inkább tűnik légüres térnek, mint valós politikai alternatívának.
Puzsér igazi esélye a rendszerkritikus, protesztpárti szavazatok begyűjtése lett volna, s ehhez polgárpukkasztó orgánuma is illene.
Puzsér a jelek szerint abban hibázott, hogy a huszadik századi politikát leváltani akarja, s nem meghaladni.
Noha tavaly áprilisban az ellenzéki pártok jelöltjei a legtöbb fővárosi kerületben megelőzték kormánypárti riválisaikat, s kisebb különbséggel ugyan, de az ellenzéki fölény az idei EP-választáson is megmaradt, a választási matematika októberben mégis Tarlós Istvánnak kedvez.
Magyarázatul szolgál, hogy a hivatalban lévő főpolgármester támogatottsága a mérések szerint már tartósan jóval túlmutat a kormánypártok szavazótáborán.
Tarlós képes ellenzéki attitűdű és a pártpolitikából kiábrándult választói tömegeket maga mögé sorakoztatni.
Segítségére van az a körülmény, hogy a választók a helyi politikában kevésbé a pártpolitikai szempontok, mintsem a lokális érdekek szerint szavaznak. A települések érdeke, így a fővárosé is az, hogy az alkalmasabb, rátermettebb jelölt nyerje az önkormányzati választást.
