Végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától
Hamarosan végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett Hableány kapitányától és matrózától a Dunán. A katonai tiszteletadás mellett zajló hajós szertartás részleteit ma hozza nyilvánosságra az elhunytak munkáltatója.

Szakértők szerint a tragédiához nagyban hozzájárulhatott a Viking Sigyn speciális orra, amely 8-10 méteres hosszúságú, víz alatti torlóhullámokat vetett maga előtt, és ezek fordították a szállodahajó elé a magyar sétahajót.
Hajós temetést rendeznek hamarosan a Hableány két magyar áldozatának, L. László kapitánynak és P. János matróznak. A Magyar Nemzet úgy tudja, a munkatársaik hamvait tartalmazó urnákat napokon belül a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni. P. János a hajózás előtt a szolnoki mélységi felderítők századosaként szolgált, ezért a hajós szertartás alatt katonai tiszteletadásra is sor kerül. Információinkat Tóth Mihály, a Panoráma Deck Kft. szóvivője nem erősítette, de nem is cáfolta meg.
A Hableány sétahajót május 29-én este előzte hegymenetben – az eddigi adatok szerint szabálytalanul – a Viking Sigyn norvég tulajdonú, svájci zászló alatt hajózó szállodahajó, majd a Margit híd középső pillérnyílásában utolérte és maga alá gyűrte. Huszonhat dél-koreai utas és két magyar hajós vesztette életét a katasztrófában. Hét távol-keleti utast élve sikerült kimenteni az áradó Dunából.
A Magyar Nemzet több független hajózási szakemberrel egyeztetve rekonstruálta a tragédia pillanatait. A Viking Sigyn a szabálytalan előzés közben éppen akkor érte utol a Hableányt, amikor a kirándulóhajó a Margit híd pesti szakaszának középső pillérnyílásán át akart hajózni. A Viking típusú hajók felépítése miatt az orrkúp 8-10 méter hosszú, víz alatti torlóhullámot tolt maga előtt a Hableány irányába. A torlóhullám – mivel a két hajó nyomvonala túl közel esett egymáshoz – az utolérés pillanatában a Hableány farát jobbra, a part felé lökte. Mivel a két hajó közötti – a meghosszabbított menetvonaluk között merőlegesen mérhető – oldaltávolság jelentősen kisebb, rövidebb volt a Hableány hosszánál, a kirándulóhajó balra vágódó orra és tatja a Viking Sigyn elé került. A keresztbevágódást gyorsította a hegymeneti sebesség és a vele szemben ható áradó Duna folyássebessége. A Sigyn az orrkiképzése miatt lefelé nyomva letarolta a Hableányt. A szállodahajó ekkor már nem tudott kitérni balra, és 200 méterre a híd előtt sem volt képes jelentősen lassítani, mert ha kitér a folyó sodorirányából, úgy a hídpillérnek ütközik, ha pedig lassít, olyan sodródásba kerül, hogy emiatt keresztbe fordul.