2018. május 23., 09:45

Potápi Árpád János marad a nemzetpolitikai államtitkár

Áder János köztársasági elnök kedden az Országházban átadta a kinevezési okmányokat a negyedik Orbán-kormány államtitkárainak, akik az ünnepségen esküt tettek.

Potápi kinevezés
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át.

Áder János a Miniszterelnökségen nevezte ki a legtöbb államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt, ahol összesen tízen tették le esküjüket, míg az Emminél kilencen, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, valamint az Agrárminisztériumban hatan-hatan, a Miniszterelnöki Kormányirodán és a Pénzügyminisztériumban öten-öten, a Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Honvédelmi Minisztériumban pedig hárman-hárman. A belügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcáknál egyaránt két államtitkár tett esküt, itt közigazgatási államtitkárokat nem neveztek ki.

A nemzetpolitikáért az elkövetkező négy évben is Potápi Árpád János felel, aki az előző ciklusban is eredményes munkát végzett. A nemzetpolitikai terület számára biztosított összege ennek is köszönhetően az elmúlt évtizedben megtízszereződött.

A Felvidéken is jelentős támogatások valósultak meg, a magyar állam segítette a kisvállalkozókat, a református egyházat, de anyagi forrásokat kaptak a katolikus egyház által fenntartott oktatási és egyéb intézmények is, emellett számos programhoz nyújtott segítő kezet az anyaország.

Potápi kinevezés
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.