MOGY 2019 – Beszámoló egy (s)zűrös fesztiválról
Túl vagyunk a 2019-es Magyarok Országos Gyűlésén. Habár erőst megpróbálta, a hamvaiból feltámasztott rendezvényt az eső sem tudta elmosni, látogatók tízezreit vonzotta az ópusztaszeri emlékparkba a háromnapos hagyományőrző fesztivál.
Idén először ért az a szerencse, hogy újságíróként meghívást kaptam a Magyarok Országos Gyűlésére, ráadásul az Ópusztaszerig tartó, az M0-ás körgyűrű által négyórásra duzzasztott utat sem kellett magányosan levezetnem, velem tartott kollégám, Kolek Zsolt is. Hetilapunk belpolitikai rovatvezetője előadóként vett részt a rendezvényen, a felvidéki magyarság Trianon utáni történelméről tartott, a nézőközönség arckifejezését látva, megrázó erejű beszámolót.
A késés minden formája iránt érzett olthatatlan gyűlöletem és mindent túlbiztosító természetemnek köszönhetően egy még éppen csak ébredező tábor kellős közepébe sikerült csöppennünk vasárnap reggel. Szombaton estére állítólag özönvízszerű esőt küldött a Magyarok Istene, de ennek nyomait vasárnapra úgy-ahogy sikerült eltakarítani,
csak a pocsolyák, néhány sárral felvert jurta és egy nagyon koszos, ennek megfelelően leakciózott szűr emlékeztetett az égi háborúra.
A szervezők felvidéki kontingensét vezető Bugár György avatott kalauzolása mellett jártuk be a szinte az egész emlékparkot elfoglaló tábor területét. Gyuri bá régi mogyoros, bocsánat motoros a szervezők között, ennek megfelelően minden harmadik ember megállítja, hogy egy kis hazaival kínálja őt és persze minket is.
A teljes lealjasodástól Gyuri bát és Zsolt kollégámat a kötelességtudat, engem pedig az a tény ment meg, hogy, ha én nem vezetek haza, akkor senki sem fog, és a milleniumi emlékmű árnyékába kucorodva leszünk kénytelenek átvészelni a pusztai éjszakát.
A barack- és szilvakísértésnek ellenállva csak sikerül körbejárnunk a fesztivál területét, és már elsőre feltűnik, mennyire barátságos, családias hangulat fogadja a látogatót. Jó érzés az embernek a magafajták közt csatangolnia. Nem csak haszonlesésből barátságos kézművesek kínálgatják tényleg remek minőségű portékáikat, minden szabad tíz négyzetméterre jut valaki, aki karikásostorral gyakorol, s ahogy a hűvös, esőillatú reggel kánikulai délelőttbe fordul, egyre több látogató tölti meg a fesztivál utcáit.
A piacgazdaság azért ide is betette szőrös, patás lábait. Kis túlzásnak érzem ugyanis, hogy egyesek kézműves sörök címszó alatt szinte mindenhol kapható, bár tényleg kis főzdékből származó söröket árulnak másfélszeres áron, a palackok és címkéik állapotából ítélve egy háromszáz éve elsüllyedt kalózhajó rakteréből zabrált készletből. Találkozni még néhány nem idevaló gasztrós árussal, ezeket talán figyelmesebben lehetne szűrni a következő években, de összességében elmondható, az étel - és italkínálat kiváló, magyar emberek főznek, (remélhetőleg) magyar alapanyagokból magyar embereknek, a kézművesek sem vásári bóvlit árulnak (a székely szalmakalapokat készítő úriembert ezúton is tiszteltetem, jó lett az 56-os méret!).
A MOGY-nak egyébként igencsak hányattatott sors jutott. A Bösztörpusztáról indult legendás rendezvényt négy éven keresztül meg sem rendezték, miután a turáni átok lecsapott a szervezőkre. A csapatot belső ellentétek feszítették szét, vannak, akik azóta sem állnak szóba egymással, de tavaly a magyar barantásoknak verejtékes munkával végül sikerült egy igazán méltó helyszínen, Ópusztaszeren újjáéleszteni a Gyűlést.
A MOGY-on töltött csodálatos napnak, ha van tanulsága, akkor csak az lehet: MEGÉRTE!
Végére egy apróság. Aki járt már hasonló fesztiválon, bizonyára tapasztalta, időnként bizony belefutni néhány furcsa figurába. A MOGY-on ezek az emberek a Gyógyító faluban tömörültek. Az én ízlésemnek talán a kelleténél kicsit többen gondolták arrafelé, hogy az ázsiai őshaza helyett a Szíriuszról érkeztek őseink a Kárpát-medencébe, és a csakrák/csokrok szójátékra felfűzött filozófia sem az én asztalom, de az érdeklődésből nyilvánvaló volt, a gyógyító faluban-kisebbségben vagyok ezekkel a nézetekkel. Egyébként szépen megfértek itt egymással az évtizedes tapasztalattal és tudással gyógyító természetgyógyász-szakemberek, illetve a kézrátétellel és energiaátvitellel operáló sarlatánok is.
A fűben kört alkotva doboló és sámánénekeket kántáló embereket így is sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint a Szigeten kongadobot verő magyar rasztákat.
Cseh Tamás Kék páviánok című dalában van egy sorpár, ha nem pontosan idézném, elnézést kérek: „A hírt vigyétek meg a gyerekeinknek/ Hogy minket a saját kultúránk illet”.
Erről szól a Magyarok Országos Gyűlése!
