2019. november 3., 14:44

Meghalt Huszár Tibor történész, szociológus

89 évesen meghalt Huszár Tibor, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

huszar-tibor-elhunyt.jpg
Fotó: MTVA

Az MTA közleménye azt írja, hogy Huszár Tibor az ELTE professor emeritusa a magyar szociológia története, valamint a magyar értelmiségi mozgalmak neves kutatója volt.

Huszár Tibor Veresegyházán született 1930-ban, 1953-ban szerzett diplomát a moszkvai Lenin Intézet pedagógia-pszichológia-logika szakán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Filozófiai Tanszék oktatója volt 1960-tól, 1969-ig adjunktusként, majd egyetemi docensként dolgozott. Ugyanebben az évben alakította meg a Szociológiai Csoportot, amelynek vezetője lett, majd annak tanszékké alakulása után tanszékvezetőként dolgozott. 1977-től egyetemi tanár. 

A szociológiai tanszék 1983-ban alakult át Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetté, első igazgatója Huszár Tibor lett. Ezt a tisztségét 1992-ig viselte, 2001-ben emeritálták.

Huszár Tibor 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1982-ben választotta levelező, majd 1987-ben rendes tagjává. Kutatási területe az erkölcsi tudat kérdései, értelmiségszociológia, a magyar értelmiségi mozgalmak történetének szociológiai elemzése, a magyar szociológia története, az elitek és a nomenklatúra, a pártállami rendszer működése volt. Munkásságáért 2003-ban Széchenyi-díjban részesült.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.