Kurultáj felvidéki szemmel

Szvorák Emese 2018. augusztus 15., 11:57

A Kurultáj idei tizedik, jubileumi programján rekordszámú résztvevő vett részt, így megdöntötte az eddigi legnépesebb, 2016-ban megrendezett Magyar Törzsi Gyűlés látogatottságát, hisz több mint 210 ezer érdeklődőt vonzott. A törzsi gyűlésen 27 kulturálisan és genetikailag is rokon nép képviseltette magát 240 díszvendéggel.

Fotó: Felföldi Baranta Iskola

A Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők seregszemléjén több mint 300 lovas vett részt. Felvidékről közel ezren érkeztek a rendezvényre.

Portálunknak Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője, illetve a Magyar-Turán Szövetség felvidéki megbízottja mesélt. „A seregszemlét komoly szervezés előzi meg, hogy minél több felvidéki vegyen részt rajta. Ennek kapcsán jött létre a „Felvidékiek a Kurultájon“ facebook oldal is, amin jelentkezni lehet és különféle információkat teszünk közzé. Jómagam a Felföldi Dalia Iskola vezetőjeként voltam jelen a csapatommal. Ez egy szűk kör, de tágabb körben szerte a Felvidékről érkeztek hagyományőrzők. Voltak résztvevők Bodrogközről, Abaújból, Gömörből, Ipoly- mentéről, Csallóközről, Mátyusföldről is. A felvidéki gyalogos hagyományőrző csapatokból egy felvidéki zászlóaljat állítottunk fel, mely a felvidéki zászló alatt, viseletben vonult fel a seregszemlén”- nyilatkozta. 

A lovasok nagy részét a Vermes törzs, illetve a Sereghy törzs alkották, akik, a Felföldi daliákkal együtt a rendezvény fellépői is voltak. „Nekünk, felvidékieknek azért nagyon fontos ez a rendezvény, mert mi kisebbségi helyzetben vagyunk Szlovákiában, és jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül a világban, tudnak rólunk. És nem csak a magyarországi, de a kárpát-medencei magyarságról is.Ha találkozunk egy kazakkal, vagy egy baskírral, vagy bármilyen más testvérnéppel, ők maguk mondják, tudják, hogy a magyarok a rokonaik. Közös hagyományaink átadása pedig mindnyájunk számára feltöltődést jelent”- mondta.

Hozzátette: jövőre esedékes lehet egy felvidéki Kis Kurultáj megszervezése, ami elsősorban a felvidékieknek szól majd, de mindenki előtt nyitott lesz. Célja, hogy bemutassa a Kurultáj eszmeiségét, s azt minél szélesebb körben terjessze.

Az első Kurultájt egyébként 2007-ben Kazakisztánban rendezték meg, ez volt az első magyar-madjar találkozó, vagyis a kárpát-medencei és a kazakisztáni magyarok találkozója. Ennek az ünnepét szervezték 2008-ban Magyarországon, ami 2010-re a testvérnépek találkozójává nőtte ki magát. A Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés azóta a sztyeppei lovas nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.

A Felföldi Baranta Szövetség jelenleg átalakulóban van. Önálló magyar harcművészeti iskolaként folytatja tovább a tevékenységét, ez lesz a Felföldi Dalia Iskola. Hivatalosan a szeptemberi közgyűlésen szavazzák meg az új formát.

0 HOZZÁSZÓLÁS