Kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai miatt tilthatták ki Kelemen Hunort Ukrajnából
Kelemen Hunor szerint kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának elmondta: soha nem sértette meg az ukrán államot, akkor sem, amikor két éve - több román képviselőhöz hasonlóan - maga is határozottan felemelte a szavát az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt.
Felidézte: az RMDSZ képviselői akkor az Európa Tanács közgyűlésén is szót emeltek a jogszabály ellen, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak, hogy ne hirdesse ki a törvényt, mert azt súlyosan diszkriminatív mind a magyar, mind a román kisebbségre.
Kelemen Hunor hozzátette: tudomása szerint az őshonos kisebbségek európai szintű jogvédelmét sürgető Minority SafePack kezdeményezést is rosszallják Kijevben.
- jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Leszögezte, ezután is nagyon határozottan meg fog szólalni, amikor a kisebbségi jogok csorbulnak és az anyanyelvhasználatot korlátozzák, szűkítik.
Kelemen Hunor hétfőn levélben kért magyarázatot Ukrajna bukaresti nagykövetségétől a történtekre, továbbá európai szervezeteket is tájékoztatott arról, hogy szombaton az ukrán határrendészet minden magyarázat nélkül megakadályozta belépését Ukrajnába, román diplomata útlevelébe pedig bepecsételték, hogy 2020. október 13-ig kitiltották a szomszédos országból.
Az RMDSZ elnöke az Európai Néppárt (EPP) vezetőit kérte, figyelmeztessék Porosenko elnököt - akinek a pártja megfigyelői státust kapott az EPP-ban és tagfelvételét várja -, hogy
Az ET elnökségi ülését Korodi Attila frakcióvezető tájékoztatta az RMDSZ-elnök Ukrajnából történt kitiltásáról.
Kelemen Hunor megerősítette: a román diplomáciától is lépéseket vár.
- szögezte le az RMDSZ elnöke.