2018. július 22., 19:30

Indul a Felvidéki újszülött program: a gólya hozza

Újfajta támogatásban lesz részük a felvidéki, magyar gyökerekkel rendelkező családoknak szeptembertől. Amennyiben a gólya egy újszülött kisembert hoz a családba, érdemes figyelni a Felvidéki újszülött program alakulását.

golyahozza
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A „gólya hozza“ név alatt futó program megálmodója Forró Krisztián, az MKP Országos Elnökségének tagja. A galántai Megbecsültek Társaságának elnökeként Forró Krisztián és csapata évek óta dolgozik a mátyusföldi közösség összefogásán.

A társaság, amely a szépkorúakat, az idős embereket hivatott pártfogolni, 2012 decemberében kezdte meg működését, akkor még a Mátyusföldre összpontosítva. Mára nemcsak a Galántai járásban jellemző az aktív szerveződés, csatlakoznak már tagok a Vágsellyei, az Érsekújvári, a Dunaszerdahelyi és a Szenci járásból is.

"Amikor a szépkorúakkal járunk kirándulni, sokszor halljuk, fájlalják, hogy az unokák már nem minden esetben beszélnek magyarul" – mondja a „gólya hozza“ program ötlet születéséről Forró Krisztián. A vegyes házasságok során esetenként előfordul a családokban a nyelvcsere is, ezzel a gyerekek eltávolodnak a magyar kultúrától és hagyományoktól.

A célunk lelassítani ezt a folyamatot, s egy új közösséget kovácsolni. Ezúttal a fiatal, magyar gyökerekkel rendelkező felvidéki családokra fókuszálunk. Ezért született a Felvidéki újszülött program és a „gólya hozza“ csomag, amely valójában egy hasznos információkat és ajándékokat tartalmazó doboz, amit a szülők a kisbaba születése után igényelhetnek. A program hivatalosan szeptember elején indul, jelenleg az utolsó egyeztetések zajlanak.

Babanapló, szakkönyv

A Felvidéki újszülött program 500 „gólya hozza” dobozzal indul útnak, kezdetben a Mátyusföldre összpontosítva. A legszebb babának szánt doboz a Rákóczi Szövetség ajándékaként tartalmaz egy Babanaplót, amely végigkíséri a gyermek fejlődésének nagy pillanatait egészen a születéstől.

Az édesanyák részére a doboz egy pszichológiai szakkönyvet rejt, amelynek szerzője a Magyarországon jól ismert tanácsadó, Vida Ágnes. A kiadvány foglalkozik az anyukák lelkivilágával, és hasznos tanácsokat ad a nehéz pillanatok túlélésére. Praktikus ajándékként a dobozban egy ásványi sókat tartalmazó popsikrém is van, valamint egy gyermekdalokat tartalmazó CD, a Kicsi Hang énekegyüttes előadásában.

Ezenkívül hasznos információs anyagok kerülnek a dobozba, amelyek útmutatóul szolgálnak, mi az, amivel a magyar állam segíteni tudja a felvidéki magyar szülőket, miről szól például a Köldökzsinór program vagy a Cseperedő program. A csomag tartalmáról további egyeztetések folynak, elképzelhető, hogy akár egy külön, erre a célra feljátszott Ringató CD is kerülhet a dobozba. A program a magyar kormány támogatásával valósul meg, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével, valamint a Megbecsültek Társasága is önrészt vállal. A támogatók közé tartozik még a Slovnaft Csoport is.

"A doboz nagyon szép, belekerülhetnek emléktárgyak, mint például az első babacipő, az első levágott hajtincs, ruhácskák, ultrahang-felvételek, kórházi karszalag. Bármilyen emlék, ami fontos az ember életében" – beszél a doboz fontosságáról Horváth Judit, a program egyik koordinátora.

"Az a célunk, hogy a dobozt hasznos dolgokkal töltsük meg, és minden segítségnek örülünk. Magával a csomaggal a szülőt és a gyermeket is üdvözöljük a közösségben. A hovatartozás érzése biztonsági pontot, támaszt is ad a friss szülőnek, főleg az anyukának. Látja, hogy a felvidéki magyar közösség kultúrában, hagyományokban gazdag, összetartó. Ezenkívül információs anyagokat kap a szülő arról, mikor milyen előadásokra, eseményekre készülünk. A szülőnek is szüksége van a tanulási folyamatra, ezért biztosítunk szakelőadásokat. A szülő tud pszichológussal, tanácsadóval beszélni, így tudatosabban nyújtja a leghatékonyabb nevelést a gyereknek."

Weboldal is lesz

A doboz igénylése egyszerű lesz, sms-t kell küldeni egy telefonszámra „gólya hozza“ jelszóval. Az üzenet küldőjét a program koordinátorai visszahívják, és megbeszélik vele a kézbesítés részleteit. Amennyiben nem tudják személyesen kézbesíteni a dobozt, postán küldik a csomagot a legszebb babának. Forró Krisztián elmondása szerint szeretnék felvenni a kapcsolatot a szülészeti osztályokkal, az egyházközségekkel és az anyakönyvi hivatalokkal, hogy minél hatékonyabb együttműködésre biztassák őket.

Szeptembertől elindul a www.golyahozza.sk weboldal is, amely összefoglalja az információkat, hasznos tanácsokat. Ezen a honlapon blogolhatnak és tapasztalatokat cserélhetnek az anyukák. A dobozt olyan családok igényelhetik, akik magyar gyökerekkel rendelkeznek, és szeretnének ennek a közösségnek a tagjai lenni.

Kötődés a gyökerekhez

"Szeretnénk kapcsolatban maradni a szülőkkel. Célunk, hogy az együttműködés ne érjen véget a doboz átadásával" – beszél a program fő céljáról Forró Krisztián.

Azt szeretnénk, hogy minél több embert tudjunk a közösséghez vonzani, hogy érezzék, fontosak, s hogy ennek a közösségnek a tagjai törődnek egymással. Szeretnénk, ha ezáltal még sikeresebb lenne az óvodai beiratkozási program, hiszen ha részünkről megfelelő ösztönzést kapnak a szülők, később nyugodt szívvel íratják magyar óvodába, majd iskolába a gyermekeiket. Szeretnénk eltörölni azt a sztereotípiát, hogy a gyermek akkor tud érvényesülni, ha szlovákul tanul ebben az országban.  Kutatások bizonyítják, ha a gyermek az anyanyelvén kezd tanulni, sokkal sikeresebbé válik, akkor is, ha csak később sajátítja el az államnyelvet. Bízunk benne, hogy a gólya hozza program segítségével több gyermek kerül majd magyar óvodába. Azon kell gondolkodnunk, hogyan tudjuk a magyar közösséget, a magyar óvodákat vonzóvá tenni a szülők számára. Nagyon sokszor nem is fontos, milyen nyelven zajlik egy-egy program vagy előadás, de fokozatosan csepegtetjük be a magyar kultúrát, hagyományokat. Így kialakul egyfajta kötődés a gyökerekhez. Ebből csak előnye származhat a gyereknek. A dolognak akkor lesz értelme, ha egymást tudjuk segíteni, erősíteni, ha partnerek vagyunk más szervezetekkel is. A dobozzal a hosszú távú gondolkodást helyezzük előtérbe. Hiszem, hogy ez olyan, mint a diófa. Elültetjük, de gyümölcsöt csak évek múlva terem. Számítunk a szépkorúak segítségére is, akik lelkesen támogatják és várják a projekt indulását. Nekem ez már több éves álmom. Örülök, hogy végre összejött, és teljes szívvel állok a program mellett a csapattal együtt. Ez egy közösségnek nyújtott gesztus, bízom benne és hiszek benne, hogy ennek van értelme és lesz is.
golyahozza
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék