2018. szeptember 12., 16:44

Határon túli fiatalos lendület

A III. Kárpátmedencei Ifjúsági Műhelytáborát szervezte meg az a tettrekész fiatalokból álló csapat, akik Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a magyarországi Békés megyéből (Viharsarok) származnak. A tábor a VEKTOR fantázia nevet viseli, amely idén szeptember 6-tól 9-ig az Önismeret témával foglalkozott a szarvasi Erzsébet ligeti táborban.

vektor
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Bencsik Ádám

Mi is az a VEKTOR? Olyan négynapos rendezvény, amelyet felvidéki, erdélyi és viharsarki fiatalok közösen álmodtak meg 2015-ben annak érdekében, hogy évente egyszer összegyűljenek, és egy-egy, számukra érdekes témát közösen feldolgozzanak. 

Az első találkozás 2016-ba 40 fővel indult, ekkor a munka világába és a vállalkozás indítás rejtelmeibe kaptak behatóbb ismereteket a résztvevők, 2017-ben már nagyjából 50 főnek tartották a kommunikációs és prezentációs készségekről szóló tréningeket. Ebben az évben a 60 főt is túlszárnyalta a rendezvény, amelyre különösképp büszkék a szervezők.

S hogy kikből áll a szervezőség? A kezdeményezést a Játszótér Közhasznú Alapítvány (Békéscsaba) indította el, de a kezdetektől fogva együttműködik a felvidéki Jókai Mór Diákkör (JóMóD – Komárom), a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK – Pozsony), az erdélyi Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület (Székelyudvarhely), a tavalyi évben pedig már sikerült becsatlakoznia a Vajdasági Ifjúsági Fórumnak (VIFÓ – Szabadka), s idén a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ – Ungvár) is képviseltette magát.

Fotó:  Bencsik Ádám

Az eseményre olyan fiatalok jelentkezését fogadták (főleg), akik az egyes térségekből származtak. Az idei önismereti tréninget öt képzett tréner vezette, akik elősegítették a résztvevők számára az önmagukhoz vezető út megismerését, képességeik elfogadását, felszínre hozták a jelenlevők gyengeségeiket, de azonnal le is győzzék azokat, ha kellett.

Öt csoportot sikerült kialakítani a résztvevők létszáma alapján. A legfontosabb mégis az volt, hogy új ismeretségeket kötöttek egymással, tanultak egymás kultúrájáról és esténként átbeszélgették saját tapasztalataikat.

A szervezők a program színességére is odafigyeltek. A csütörtöki megnyitón Hodálik Pál Szarvas település alpolgármestere szólt a jelenlevőkhöz, majd a főkoordinátor Papp Zoltán (Játszótér Közhasznú Alapítvány vezetője) köszöntött mindenkit.

A Csongrád és Békés megyei segítőkből álló Villanások Mentális Színház Playback-előadással – amely az érzelmekre hatott – vezette fel a táborozókat az önismeret első lépcsőfokára, majd az este folyamán táncházra is sor került, amelyen jól megizzadhatott a társaság.

A pénteki tréningnap befejeztével a résztvevőknek lehetőségük nyílt a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőbe látogatni, ahol kellemesen ázhattak a hosszú nap után. Az este maradék részében pedig kilátogattak a 7. Szarvasi Szilvanapok nagyszabású rendezvényére, ahol (nem csak) szilvából készült termékeket kóstolhattak meg a táborozók.

A szombati nap végén a foglalkozások befejezésére került sor, amelyen mind az öt csoport megmutatta, milyen érzésekkel érkezett, és mi az, amit haza visz magával. A Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke (MIK), Veres Márton is ellátogatott a táborba, ahol a külhoni magyarság problémáinak kérdéseire is sor került. Az éjszakába nyúló szórakozásért a The Rollercoasters felelt, meg a Csík zenekar a tábor területének hátterében.

A hajnalig tartó nevetéseknek, barátkozásoknak senki nem szabott határokat, a vasárnapi búcsúzás azonban nehézkes volt minden jelenlévő számára. A távozás előtt azonban még lehetőség nyílt beszélgetni a Showder klubból ismert humoristával, Felméri Péterrel, akit az önismeret fontosságáról kérdeztek. 

Ám senkinek nem kell csüggedni, mert a jövő évi VEKTOR-t gőzerőkkel tervezgetik a szervezők, és biztosan fergetegesre sikeredik majd, mint a 2018-as.

           

 

vektor
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.