magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2019. november 11., 20:32

Gyöngyösi Márton: révbe ért a Jobbik néppártosodása

Az októberi önkormányzati választások konklúziója, hogy a Jobbik néppártosodása révbe ért és elfogadottá vált, valamint az, hogy a párt az ellenzék egy nagyon fontos, megkerülhetetlen ereje – mondta el Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője, elnökhelyettese hétfőn, budapesti háttérbeszélgetésen.

Gyöngyösi Márton
Fotó: MTI

A választási eredmények bizonyítják, hogy a Jobbik egy demokratikus erő, és az ellenzéki összefogásnak, a Fidesszel szembeni alternatívaképzésnek az egyik megkerülhetetlen szereplője – értékelt Gyöngyösi Márton hozzátéve: ilyen értelemben a néppártosodási folyamat sikeres volt.

Közölte, a feladata az lesz, hogy ennek az üzenetét az EP-be is elvigye.

Az EP-ről szólva beszélt arról, hogy "nem lesz könnyű dolga" Várhelyi Olivérnek, ha megválasztják az Európai Unió bővítésért felelős biztosává, hiszen biztosként a tagjelölt tagállamoknak a jogállamisággal kapcsolatos felkészültségét igazolnia kell, miközben Magyarországgal szemben a hetes cikkely szerinti eljárás van folyamatban, amelyet pont a jogállamiság megsértése miatt indítottak el.

Gyöngyösi Márton megjegyezte azt is, hogy nagyon nem tenne jót Magyarország renoméjának, ha elhasalna a második biztosjelöltje a bizottsági meghallgatáson.

Beszélt arról is, a Jobbik eltökélt szándéka, hogy egy pártcsaládba kérje a felvételét, ugyanakkor sok bizonytalanság lengi körül a párcsaládok létét a mai helyzetben. Közölte, ő az Európai Néppártban tudná elképzelni a Jobbik "benavigálását", de ott van ez a "Fidesz-faktor".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.