MKP

Kitelepítettek emléknapja: Mit lehet tenni a jobb szlovák-magyar viszonyért?

ma7 | MTI 2018. április 12., 19:52

A felvidéki magyarok II. világháborút követő kálváriájára emlékeztek ma a magyar fővárosban. A budapesti megemlékezésen részt vett Menyhárt József, az MKP elnöke is, aki – utalva a 71 éve történtekre – 71 soros versét hozta el, amelyben családi emlékeit elevenítette fel az akkor történtekről.

Fotó: MTI

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja kiemelte: senki sincs felkészülve arra, hogy egyszer csak parancsba kapja, el kell hagynia a házát. Ma az a feladat, hogy olyan viszonyokat teremtsenek, amelyek megelőzik egyes helyzetek elmérgesedését és feloldják a konfliktusokat. Ehhez az első lépés, hogy megismerjük a történelmünket, megértsük a benne rejlő folyamatokat. A második lépés, hogy megismerjük azokat a tényeket, amelyek összekötnek bennünket, adott esetben a szlovákokkal. Végül el kell indítani olyan folyamatokat, amelyek ellentétesek a „csehszlovák nacionálkommunizmusból” öröklött, de velünk élő tendenciákkal – fejtette ki.

Németh Zsolt beszélt arról is, végig kell gondolni, mit lehet tenni a jobb szlovák-magyar viszonyért. A múlt megismerésével megtették az első lépést, most jön a második, amely hosszabb idei tarthat majd, és ehhez kell majd a nagy türelem. „Szelíden, mint a galambok, és okosan, mint a kígyók" – fogalmazott a Bibliára utalva, kiemelve a civil szervezetek, az egyházak szerepét is a diplomácia mellett.

Példaértékűnek nevezve a Rákóczi Szövetség küzdelmét a Minority SafePacken keresztül a nemzeti kisebbségek jogaiért. Bebizonyították, hogy a kisebbségi ügy egyúttal európai ügy is, és ezek után az Európai Bizottságnak is foglalkoznia kell vele – emelte ki.

Az ünnepségen átadták a Rákóczi Szövetség irodalmi és történelmi pályázatán nyertes diákoknak az elismeréseket.

0 HOZZÁSZÓLÁS