Belobbant a gáz a nagyhegyesi gáztározóban
Technológiai meghibásodás okozta a tüzet a nagyhegyesi gáztározóban, emiatt lobbant be a gáz kedd hajnalban - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A szakemberek leválasztották, elzárták a hibás gázvezetéket, ám még van gáz a csőben, amely táplálja a hatalmas lángokat - tette hozzá.
A Hajdú-Bihar megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint végzik a terület hűtését is, nehogy továbbterjedjen a tűz.
A Magyar Földgáztároló Zrt. PR-vezetője, Fáber Dániel elmondta, hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett tűz a zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében. A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpótlása a gáznak.
A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. Senki sem sérült meg. A tűz oltása még tart a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével - tette hozzá.
Kiemelte: az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik 3 földgáztárolója - Zsana, Pusztaederics, Kardoskút - vette át a szolgáltatást; a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik.
A rendőrök teljes szélességében lezárták a 33-as főút Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát, a forgalmat a 4-es főútra terelik.