Átadták a kárpátaljai Técső magyar támogatással felújított református templomát
Hálaadó istentisztelettel egybekötve átadták és felszentelték vasárnap a kárpátaljai Técsőn a magyar kormány támogatásával, a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kívül-belül felújított, hétszáz éve épült református templomot.

Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta: a técsői református templom megújulása egyszerre fejezi ki egy közösségnek a múlt iránti hűségét, jelen cselekvő hitét és azt az alázatot, amivel a jövő generációi, a ma ifjúsága felé mutat.
A sok nehézséget megélt és mindannyiszor túlélt técsői gyülekezet máig az egyik központja, egyik legfontosabb végvára a kárpátaljai magyarságnak - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a magyar szabadságküzdelmeknek sok katonát adó, súlyos világháborús veszteségeket és második világháború utáni meghurcoltatásokat elszenvedett técsői magyar közösségben és református gyülekezetben mindig volt annyi erő, hogy talpra álljon.
- mondta. Hozzátette: amikor egy templomot megújítunk, akkor helyet teremtünk hitünk gyakorlásának, otthont adunk a magyar közösségnek és megbecsüljük azt az igyekezetet, amellyel elődeink megépítették.
Földváry Gábor köszönetét fejezte ki a técsői református gyülekezetnek és magyarságnak a helytállásáért, hitének, anyanyelvének a megőrzéséért és a kitartásáért. Annak a reményének adott hangot, hogy a técsői református templomban évszázadok múlva is magyarul hangzanak fel az énekek és magyarul hirdetik Isten igéjét.
László Károly, a técsői református gyülekezet lelkésze a város magyarságának nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Teleki László Alapítványnak a templom teljes körű felújításához nyújtott szakmai és anyagi támogatásért.