A Szocialisták és Demokraták képviselőcsoportjában marad a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselői a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakciójában maradnak a következő európai parlamenti ciklusban.

Az Európai Egyesült Államok ügyében és az Orbán Viktorral szembeni határozott fellépésben az S&D illetve a liberálisok között nincs jelentős különbség - közölte. A DK azonban úgy látja, hogy a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében határozottabban tudják képviselni az európai minimálbér, az európai minimálnyugdíj és az európai családi pótlék bevezetésének programját valamint a klímavédelmi ügyeket - tette hozzá. A döntésről már tájékoztatták a két érintett frakciót - mondta a politikus.
Molnár Csaba azt is bejelentette, hogy ő fogja vezetni a DK európai parlamenti delegációját. Egy kérdésre válaszolva közölte: négy képviselőjük közül ő az egyetlen, aki már a második ciklusban dolgozik az EP-ben és a politikai munka alapvetően a rutinon és a személyi kapcsolatokon alapszik. Hozzátette: dolgoznak azon, hogy többi EP-képviselőjük, például listavezetőjük, Dobrev Klára is fontos közjogi pozíciót kapjon.
Más témában kérdezték arról, hogy a Momentum saját főpolgármester-jelöltet akar indítani az előválasztáson. Molnár Csaba emlékeztetett, a Momentum azt ígérte, hogy a főpolgármester-jelölti előválasztás nyertesét támogatja, a DK ezért nem tartja a korábbi megállapodás felrúgásának, ha a párt az előválasztáson saját jelöltet állít.
Az ügyvezető alelnök emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke már évekkel korábban javasolta egy egységes Demokrata Párt létrehozását, bár Molnár Csaba azt nem tudta megmondani, hogy ennek nőtt vagy csökkent az esélye. Hangsúlyozta, az őszi önkormányzati választáson azonban közös ellenzéki jelöltekre van szükség a fideszes jelöltekkel szemben.