A csend országát akarta megteremteni Kádár

1956. november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította Magyarország semlegességét és felmondta a Varsói Szerződést, a szovjet katonai invázió megpecsételte a magyarok sorsát. A szovjet beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.

November 4-én hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot.

5 óra 5 perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.

Ellenállást tapasztalhattak Kádárék

„Aki nincs ellenünk, az velünk van” – idézte Kádár Jánost M. Kiss Sándor történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Elmondta, amennyiben ezt a mondatot megfordítjuk, leírhatjuk az egész Kádár-korszak előzményeit. A történész kifejtette: 1956. november negyedikén az oroszok bejöttek Magyarországra, november hetedikén pedig megérkeztek Kádárék.

Egy olyan országba érkeztek, ahol a lakosság csaknem egésze szemben állt a szovjet intervencióval és Kádárékkal – magyarázta a történész. Elmondta: eltelt egy hónap, rendkívül érdekes körülmények között, ahol a kibontakozás lehetőségeit keresték Kádárék, végül a megtorlás mellett döntöttek.

Ahhoz, hogy Kádár a hatalmat gyakorolni tudja, azokat a csoportosulásokat kellett megfélemlíteni, amelyek ellene és politikája ellen voltak – fejtette ki a történész, majd úgy fogalmazott: a csend országának megteremtése volt a cél.

Megtorlás vagy számonkérés?

M. Kiss Sándor szerint két fogalmat tisztázni kell a Kádár-korszak kapcsán. Az egyik a számonkérés, a másik a megtorlás. A számonkérés az, amikor valakitől számon kérem azt, mit csinál, a megtorlás, amikor nem kérem számon, csupán csak elítélem. Itt csak a direktívák alapján történő megtorlásról volt szó – hangsúlyozta a történész.

Elmondta: Nagy Imre volt a forradalom alatt Magyarország miniszterelnöke, de nem vált a forradalom miniszterelnökévé. Ez egy kulcskérdés volt, azonban mégiscsak alternatívát jelentett a társadalomnak Kádár Jánossal szemben. A történész szerint Nagy Imre veszélyt jelentett Kádár János számára.

M. Kiss Sándor kifejtette: a megtorlás egy részben Nagy Imréék ellen irányult.

Igazi diktatúra

A történész a műsorban elmondta, a társadalom több csoportja is a megtorlás elszenvedője volt. Az igazi diktatúrában bárkit, bármikor, bármiért letartóztathatnak, kivégezhetnek, végső soron azt csinálhatnak vele, amit akarnak – fogalmazott a történész.

Hozzátette: ez a totális megfélemlítés, és az egész megtorlásnak is ez volt a lényege.