Hangácsi István: Az etnikai alapú politizálást lehet folytatni, csak nem úgy, ahogy eddig

A Magyar Szövetség csak 3,8 százalékot szerzett az európai parlamenti választáson. Miben látja az okokat, mivel magyarázható ez az eredmény?

Fontos leszögezni, hogy ez egy háromlépcsős választási időszak volt. A tavalyi parlamenti választással kezdődött, majd idén tavasszal folytatódott az államfőválasztással, és júniusban kiteljesedett ez európai parlamenti választással. Ez egy rendkívüli időszaknak számított, hiszen nagyon sok választás zajlott le rövid időn belül, amely szinte minden szlovákiai pártot és azok szavazóbázisát is próbára tette. Erre egyébként az elmúlt időszakban nem volt példa.

A Magyar Szövetség eredményére rányomta a bélyegét a parlamenti választás, amely egyáltalán nem volt történelmi siker, még ha ezt a párt úgy is kommunikálta, illetve az államfőválasztás, melyből jobb lett volna kimaradni, hiszen Bárdos Gyula óta a magyar közösségnek nem volt olyan jelöltje, amely az összmagyarságot egyesítette volna. Sokkal hatékonyabban fel lehetett volna készülni a júniusi választásra, ha nincs ez a zűrzavar az államfőválasztás körül.

Azonban sokkal fontosabb kérdés az, vajon mi lesz a felvidéki magyarság jövője, van-e létjogosultsága az etnikai alapú politizálásnak?

Nagyon sokan már a parlamenti választást követően kijelentették, hogy az etnikai alapú politizálásnak vége – szerintem elhamarkodottan. Ezt pedig pont egy olyan ember jelentette ki (Gyimesi György), aki marginális szereppel bírt az elmúlt évtizedben, hiszen csak pár éve aktív politikus.

Az elmúlt időszak alatt a szlovákiai magyar politikum nem tanult semmiféle olyan újdonságot, melyet például elsajátított a Progresszív Szlovákia, miszerint nem szabad koalíciós pártként indulni, amelybe belebuktak 2020-ban. A Szövetségnek nem lehet mindig csak zenei vagy gasztrofesztiválokra építeni a kampányt, illetve kultúrházakban felszólalni. Erre Magyar Péter a legjobb példa, aki egy Fidesz által dominált politikai- és médiaközegben olyan országjárást és kampányt csinált, amelybe az egész magyarországi politikai közeg beleremegett. De nézzünk egy más példát külföldről: ilyen a dél-tiroli Néppárt, amely nyolc évtizede létezik, tehát majd háromszor annyi ideje, mint a rendszerváltás utáni szlovákiai magyar politizálás. Ez idő alatt több versenytársat, krízishelyzetet, generációváltást is megéltek, de ennek ellenére stabil résztvevői az olaszországi politikának: minden szinten vannak képviselőik, ahogy az Európai Parlamentben is.

Félreértés ne essék, az etnikai alapú politizálást lehet folytatni, csak nem úgy, ahogy ezelőtt.

Milyen akkor egy sikeres etnikai alapú politizálás, hogyan kell folytatni?

Példaként említhetem a katalánokat vagy a dél-tiroliakat, ám a szlovákiai helyzet egyedibb, mert ez egy demográfiailag sajnos erősen fogyatkozó közösség. Elsősorban ezért kellene kibővíteni a közösséget az interetnikai vonalon hosszabb távon, amellyel a szlovákiai magyar közösségnek volt már korábban pozitív tapasztalata az Együttélés és a Híd révén. 

A sikeresebb szerepléshez továbbá elengedhetetlen, hogy a Magyar Szövetség kimozduljon olyan káros tévhitből, hogy az erős pártstruktúra garanciát jelent a sikerhez. Láttunk már hazai példákat, hogy komolyabb szervezeti háló nélkül is lehet parlamenti és kormánypárttá válni (OĽaNO és Sme rodina). Olyan korban élünk, amikor a karizmatikus, tettrekész és harsány politikai szereplők és képviselők nélkül nem lehet rövid- és középtávon sikeres egy párt, a hatékony struktúra nélkül viszont hosszútávon nem maradhat fenn.

Lát ilyen személyeket a párton belül, vagy kívül?

A párt felépítése teljesen az MKP szerkezete. Ez pedig azt jelenti, hogy 10-15 éve javarészt ugyanazok az emberek állnak a helyi szervezetek élén, kampányidőszakban a korábban megszokott módon és eszközökkel cselekedtek, dacára a folyamatos sikertelenségnek. Ennek egyik oka a tanulás és önképzés hiánya, valamint az örökölt decentralizáltság, a meglehetősen független helyi szervezetek. A másik kritikus probléma, hogy a nem magyarlakta vidékre nem is járnak a párt politikusai kampányolni, pedig lehet, pont azok a szavazatok hiányoznak a sikerhez.

Példaként Magyarországon a Fidesz jelöltjei minden egyes településre elmennek, láttatják magukat, képviselik a párt központi üzneteit, függetlenül attól, hogy helyben erős-e vagy gyenge-e az ellenzék.

Ha már az interetnikus politizálás, megférnek a különféle álláspontok vagy egy határozott irányvonal mentén kell elképzelni ezt a fajta utat?

Egyértelmű, hogy gyűjtőpártban kell gondolkodni, olyan szemlélettel, amely képes felülemelkedni a végletekig megosztó témákon és ideológiákon, mert ha beáll egyik vagy másik oldal mellé, azzal saját amúgy is törékeny szavazóbázisát csökkenti és ezzel veszélyezteti a párt jövőjét. A feladat nem egyszerű, az elmúlt négy év eseményei közvetlenül érintették a szlovákiai magyar közösséget, megosztják azt. Például a délszláv háborúk hatásait egyértelműen jóval kevésbé érzékeltük, mint a mostani orosz-ukrán konfliktusét. Pedig földrajzilag az sem volt sokkal távolabb.

A kérdés csak az, hogy a Magyar Szövetség tanult-e a megosztó témákba való beleállásból, egyes választói rétegek elfordulásából, miközben még nem próbálta meghaladni ezeket a diskurzusokat. Például az orosz-ukrán háború esetében a Szövetség még közvetlenül a háború kitörését követően segítette az ideérkező menekülteket, mára ez teljesen elmúlt. Vagy ott van például a romakérdés, hiszen rengeteg magyar anyanyelvű roma él, akikkel érdemben alig foglalkoznak. De a más nemzeti közösségeket, mint például a ruszinokat is meg lehet szólítani, mint azt tette egykoron a Híd.

Mi a helyzet a szlovák pártokkal való esetleges együttműködéssel? Keresni kell a szlovák partnereket a siker érdekében?

Ha megmarad a Magyar Szövetség önálló entitásként, esetleg interetnikus alapon működő gyűjtőpárttá válna, akkor sem szabad beolvadni egy már jól működő szlovák politikai szubjektumba, mert ott olyan ügyek lesznek terítéken, melyek nem biztos, hogy a szlovákiai magyar közösség problémáit érintik.