Ha nyár, akkor borturizmus – Mi terem a Felvidéken?

A felvidéki borászat sajátosságainak könnyebb megértése érdekében atörténelmi-politikai-földrajzi alapozásra invitálja az olvasót a Borigo. Mint írja, a mai Szlovákia legmelegebb, legkiválóbb adottságú szőlőterületei a Párkánytól Érsekújvár felé húzódó Garammenti hátság déli-délnyugati lejtőin, a Garam folyó bal partján és az Ipoly völgyének néhány különleges mikroklímájú dűlőjében találhatók. Mindez azonban nem képez lehatárolt borvidéket, hanem egy nagy egység, a Dél-Szlovákiai Borvidék része... Gyakorlatilag az ország egész déli része összefüggő borvidékek láncolata, melyek gyakran olyan helyeket is magukba foglalnak, ahol a szőlőtermesztés sosem volt jellemző. Így eshetett meg, hogy ennek az 5345 hektáros „borvidéknek”, mely nyolc körzetre tagolódik, része egész Csallóköz is, amely sík vidék és alapvetően kevésbé alkalmas a szőlőtermesztésre, a Duna mentén terülő homoki szőlők, és a már említett dombság. Az ültetvények mintegy fele természetesen a legideálisabb termőhelyeken, a Párkány és Kürt nevével fémjelzett körzetekben koncentrálódik.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ:   Mathiasz a hungarikum

 A Kisalföld északi részén helyezjkedik el a párkányi, kürti, zselízi, ógyallai, valmint az ipolynyéki borkörzet rendkívül változatos talajával.  Elterjedt volt itt a Pozsonyi leányka, Cétényi, Szent Lőrinc, kékoportó, kékfrankos, később az olaszrizling, kék- és fehérburgundi, a Peszeki leányka. A filoxéravész nagyrészt eltüntette a régi szőlőket, a 20. század tragédiái (Trianon, háborúk, kitelepítések) pedig akadályozták az ültetvények megújulását - írja a szerző. 
A hatvanas-hetvenes években többezer hektárt újratelepítettek, megalapozva a mai, hagyományosként kezelt fajtaszerkezetet, melyet olaszrizling, zöldveltelini, Szent Lőrinc alkot.  

A cikkíró külön említést tesz Szlovákiában hat borvidékéről. Legismertebbnek nevezi a Pozsony szomszédságában elterülő Kis-Kárpátok Borvidéket, Bazin és Modor központtal. A főváros rohamos fejlődése – mint írja – a szőlőterület gyors apadását eredményezi. „Ezen a borvidéken dolgoznak a szlovák sztárborászok és nagyüzemek, akik közül a legtöbben nem vagy csak minimális saját szőlőültetvényekkel rendelkeznek. Az alapanyagot felvásárolják, és jellemzően a modern technológia bűvöletében élnek”.

A Kis-Kárpátok Borvidéktől északra található a Nyitrai Borvidék. Ez a felvidéki szőlőtermesztés legészakibb határa. „Itt található az egyik legnagyobb szocialista maradvány, a nyitrai borkombinát, mely hosszú éveken át terítette egész Szlovákiát olcsó asztali boraival, illetve a történelmi Magyarország első pezsgőgyára, az 1825-ös alapítású szeredi Hubert, utóbbi a Törleyhez hasonlóan a német Henkel&Söhnlein cégcsoport tagja. A borvidék déli részein, főleg a magyarlakta területeken, többek között a Garam mentén, Verebély és Léva környékén jelentős borkultúra-maradványokra bukkanunk, ahogy a Közép-Szlovákiai Borvidékhez tartozó Ipolynyéken és Nagykürtösön is. Keletre haladva ezután a Kelet-Szlovákiai, majd a Tokaji Borvidék szlovákiai részéhez érünk.”

A cikkíró rámutat arra is, hogy a szlovák borászat és szőlőtermesztés jellemzően szétválnak egymástól, ezeket szinte két különböző ágazatnak tartják, csak az utóbbi időben költözött be néhány ismertebb szlovák borász lelkébe a terroir-szemlélet. A borbarátok közt az egyik legnépszerűbb, évente 400 ezer palackot előállító nagyszombati pincészet például jobb híján partnerei szőlőterületeinek különlegességét hangsúlyozza.

Az új szlovák bortörvény a kialakult rendszer „konzerválására törekedett”, de ezt az Európai Unió megfelelő testülete visszadobta, arra hivatkozva, hogy nem elfogadható a legmagasabb minőséget képviselő eredetvédett borok borvidéken kívüli palackozása. „A döntés érzékenyen érinti szinte az összes szlovák sztárborászatot, tekintve, hogy az általuk feldolgozott szőlő jelentős részét más borvidékekről vásárolják. Persze valamelyik törvényhozó fejéből rögtön kipattant egy új megoldás: legyen egész Szlovákia egy borvidék! Hogy mi lesz ebből, még nem tudni, de könnyen belátható, milyen tragikomikus helyzet teremtődne e gondolat megvalósításával” – latolgat a Borigo hozzátéve: nehéz a politikától eltekinteni a felvidéki szőlő- és bortermelés esetében, mert a támogatások, állami beruházások már a rendszerváltás előtt is arra irányultak, hogy a déli vidékek maradjanak meg alapanyag-termelőnek, az ipar – ezzel együtt a feldolgozott termék magasabb haszna – pedig minél északabbra kerüljön. Ezért nem alakultak ki a nagyobb szőlőterületek mellett regionális „borkombinátok”, „legfeljebb olyanok, melyek alapbor készítésével foglalkoztak, amit aztán tartálykocsikban szállítottak tovább, feljavítandó az északon termett vékonyabb, savasabb tételeket”.

„Akkoriban családi pincészetről persze szó sem lehetett, a szőlőt a kistermelők és a szövetkezetek eladták, elsősorban a Bazin és Nyitra környéki nagyüzemeknek, az évszázadok során kialakult pincefalvak, szőlőhegyek pincéiben pedig csupán saját fogyasztásra termeltek a helybéliek néhány hektó bort családonként. A rendszerváltás sem hozott eleinte túl nagy változást, hacsak azt nem, hogy a szőlő felvásárlási ára az inflációt figyelmen kívül hagyva egyre lejjebb csúszott, ami miatt egyre-másra hanyagolták el az ültetvényeket a gazdák. Ez a fajta vegetálás máig tart, de az ezredforduló tájékán néhány helyi vállalkozó úgy döntött, hogy hagyományőrzésből, küldetéstudatból, borszeretetből, vagy éppen kitörési lehetőséget keresve megalapítja saját pincészetét”.

A helybéli, újonnan, bár több esetben régi családi gyökereken, alakuló pincészetek megkezdték az útkeresést, kutatják lehetőségeiket szőlőfajta-használatban, szőlészeti- és borászati technológiákban egyaránt – jegyzi meg a  szerző a felvidéki borászatot ismertető írásában, hozzűfűzve: jellemzően kettős hatás érződik az itteni borászok tevékenységén. „Mivel többségük magyar nemzetiségű, járják a magyarországi borvidékeket, jó barátságban vannak számos hazai borásszal. Emellett befolyásolják őket a szlovákiai divathullámok is, így például az alibernet-mánia és a különböző új nemesítésű szőlőfajták utáni kereslet."

"Legfelkaroltabbá köztük mégsem utóbbiak, hanem a „burgundi”, azaz pinot fajtakör tagjai váltak (pinot blanc, pinot noir, szürkebarát/pinot gris), kiegészülve a rajnai rizlinggel. Az első próbálkozások igen biztatóak. Újrafogalmazzák a korábban hétköznapinak tekintett borokat is, ráadásul az olaszrizling, zöldveltelini, Szent Lőrinc nagy előnye, hogy idősebb, 30-40 éves ültetvények is fellelhetők a dűlőkben, melyek sokkal jobban közvetítik a terroir-t, mint az új telepítések. Több ilyen régi ültetvényt vettek gondozásba, újítottak fel, és alacsony terheléssel, gondos zöldmunkával próbálnak velük minőségi alapanyagot előállítani. Keresik a régi klónokat is hiszen itt-ott még fellelhető az apró fürtű olaszrizling, leányka vagy a mézes a szőlőhegyeken.”

Változás tapasztalható a felvidéki borászati elgondolásokban is - jegyzi meg a cikkíró. Erre utal az is, hogy az acéltartályokat egyre több helyen cserélik le hagyományos hordókra, amelyek képesek a bor egyediségének, a termőhely jellegzetességeinek érzékeltetésére. „A folyamat, kísérletezgetés javában tart, esetenként a hordókezelés még bizonytalan, de már komoly borok kerülnek ki a pincékből” – vélekedik a szerző.

A szakember érdekesnek tartja az itteni borászok felvetését, hogy a fehér vagy vörösborokra figyeljenek-e jobban a Felvidéken. Mivel Szlovákiában ezek a vidékek a legalkalmasabbak a kékszőlők termesztésére, így a hazai piac, szakma hangadói ezt ösztönzik, amit táplál az alibernet-őrület is. Ez a szőlőfajtát a cikkíró szerint sokáig csak festőszőlőként használták, mély színe és magas csersavtartalma miatt. „Az Alicante Bouschet és a cabernet sauvignon keresztezéséből, Odesszában nemesítették, nagy termésátlagok mellett is hozza a mediterrán vörösökre emlékeztető színvilágot és a borsznobok számára nélkülözhetetlen csücsörítős tanninokat. A legdrágább, legjobban eladható borokat adja ezért ma Szlovákiában”.

A cikkíró bízik abban, hogy ez a bor idővel átadja a helyet a kifinomultabb vörösboroknak, melyek sokkal inkább valók erre a vidékre. „Kár lenne elvenni a legjobb dűlőket a csodákra képes fehér fajták elől”- szögezi le a Borigo felvidéki borászattal foglalkozó cikke.