2017. november 1., 09:12

Gyurcsány: ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon!

BUDAPEST. A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
201711010834420.szav01.jpg

Gyurcsány azt mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek. Ne Sydneyből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer.

Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, ám az a céljuk, hogy a hatalom "meghallja az emberek szavát".

Úgy vélte: 2004 óta folyamatosan tematizálja a közbeszédet és szembeállít magyart magyarral az a kérdés, hogy miként kell együttműködnie a trianoni trauma után a határon belül maradt és a határon kívül rekedt magyarságnak.

Miniszterelnökként azt képviselte, hogy a trianoni trauma felszámolható, a többi közt a határok légiesítése által az új európai közös hazában. Ezzel szemben - folytatta - azt gyanította, hogy a Fidesz magyarsága semmi más, mint a párt hatalmi törekvései szolgálatába állított eszköz.

Azt mondta: a 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz a határon túli magyarok szavazatával szerzett kétharmados többséget. "Az ehhez szükséges egy mandátum a határon túlról jött" - fűzte hozzá.

Kitért arra is: miközben egy Angliában dolgozó romániai magyar levélben adhatja le szavazatát, addig Magyarországról elszármazott sorstársának adott esetben sok száz kilométert kell utaznia ezért a legközelebbi konzulátusra vagy a nagykövetségre. Ez a helyzet nem azért alakult ki, mert a Fidesz egyesíteni akarja a nemzetet, hanem azért, mert "a párt korifeusai" kiszámolták, hogy a határon túli szavazó a Fideszre, a Magyarországról "külföldre menekült" választó az ellenzékre voksol. És ezt az állapotot az Alkotmánybíróság is jóvá hagyta - tette hozzá.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.