2019. február 7., 22:37

Gyurcsány lázadásra szólít fel a Fidesz ellen

Parlamenti eszközökkel nem lehet leváltani Orbán rendszerét, lehet használni nem demokratikus eszközöket, utcára kell hívni az embereket, lázadás kell - írta Gyurcsány Ferenc most megjelent helyzetértékelő dolgozatában, amelyet elsőként az index.hu szúrt ki.

Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció

Gyurcsány a 29 oldalas dokumentumban arról ír, hogy Orbán Viktort és pártját parlamentáris módszerekkel nem lehet leváltani, vele szemben a nem demokratikus módszerek is megengedhetőek. Ide sorolja azt, hogy utcára kell hívni az embereket, lázadásra van szükség a kormánnyal szemben.

„Egy nem demokratikus rendszerrel szemben küzdünk, akkor megváltoznak a játékszabályok, azaz nem igaz, hogy csak demokratikus eszközökkel lehet és kell küzdeni. Éppen ellenkezőleg! A demokratáknak ezt sokszor nehéz belátniuk és elfogadniuk” – írja Gyurcsány Ferenc, majd a folytatásban megemlíti, hogy „a lázadás akkor lehet eredményes, ha az kiterjedt, tömeges és tartós. Ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy tüntetés sem dönt kormányt”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.