2017. július 10., 10:43

Gubík László: jövőre is új világ vár Martoson

MARTOS. Az idén új helyre költözött az ötödik alkalommal megrendezett Martosi Szabadegyetem. Ez új kihívást jelent, ennek ellenére a szervezők sikeresen vették az akadályokat. A mARTfeszt idén is hozta az elvárt színvonalat, amit a nézőszámok is bizonyítanak, a látogatók száma ugyanis elérte a tízezer főt. A szabadegyetem öt napja ezúttal is a közéleti együttgondolkodás, a felhőtlen szórakozás és a közösségi lét megélésnek volt a tere. Portálunknak Gubík László főszervező értékelte az idei rendezvényt.
201707101127190.gubik01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Gubík László tájékoztatása szerint a szervezők pozitívan értékelik az idei Martosi Szabadegyetemet. „Nyilván akadtak problémák, mert minden új kockázattal jár, és mi idén azért elég nagyot mertünk álmodni az új helyszínnel. Úgy gondolom azonban, hogy ez a kockázat meghozta a gyümölcsét. Ahogy hallom a martosiaktól és a hozzánk látogatóktól – gyakorlatilag az egész Felvidék képviseltette magát, Szelmenctől egészen Pozsonyig –, elégedettek az új helyszínnel, mindenki látja, hogy mekkora lehetőségeket rejt még magában” – fejtette ki a főszervező. Hozzátette, az idei rendezvény még egy „zöldmezős terep” volt, de jövőre már remélhetőleg megnyitja kapuit az idei mARTfeszt szlogenjében megfogalmazott „új világ”.

„Ez egy ifjúsági rendezvényközpontot fog takarni, számos előadói helyszínnel, nagyszínpaddal, kis focipályával, s az Esterházy Akadémia is itt nyitja majd meg kapuit szeptemberben. Tehát nagyon széleskörű, értékes szórakozást és művelődést kínáló központot álmodtunk meg. Ha szabad ilyen párhuzammal élnem, akkor egy kis felvidéki Lakitelket szeretnénk létrehozni Martoson” – magyarázta Gubík László.

Az idei szabadegyetem során szerzett tapasztalatok kapcsán elmondta, „vannak kiküszöbölendő gondok, de rendszerhiba nincs”, és a rendezvény továbbra is a megszokott menetet követi majd. „Délelőtt sok kiegészítő programmal, játékkal, vetélkedővel, délután a közéleti blokkal, a kerekasztal-beszélgetésekkel, az előadásokkal, este pedig a koncertekkel. Annyi változást terveznénk – és itt térek vissza a lehetőségekre és az új világra –, mivel a helyszín nagyon tágas és nagyon sok lehetőséget kínál, ezért szeretnék sok partnert bevonni a szervezésbe és a megvalósításba is, akik aztán eljönnének a saját programjaikkal. Tehát legyen sok fesztivál a fesztiválon belül, mert ez most megvalósítható. Bízom benne, hogy a hatodik Martosi Szabadegyetemen ezt sikerül létrehozni” – mondta a főszervező.

A látogatottságról egyelőre még nincsenek pontos, végleges adatok, az előzetes adatok szerint a látogatók száma elérte a tízezret. „Ami a nappali programokat illeti, én az előadások látogatottságával elégedett vagyok, sokan ültek a közéleti fórumokon, de az tény és való, hogy mivel ez a helyszín sokkal nagyobb, mint a Feszty-park, éppen ezért még van hova fejlődni ahhoz, hogy belakjuk” – tette hozzá Gubík László.

201707101127190.gubik01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.