Gigantikus napóra lehetett a Pantheon

Egy nemrég publikált elmélet szerint a római építészet remekműve, a Pantheon egyfajta napóraként szolgálhatott: a fénysugarak ugyanis az év bizonyos napjain a kupola középpontjában lévő oculuson keresztül az épület bejáratát világítják meg.

Giulio Magli, az ókori építészet milánói szakértője, valamint Robert Hannah, az Otagói Egyetem munkatársa pontos számításokat végeztek az épület elhelyezésével és elrendezésével kapcsolatban. Kalkulációik során arra jutottak, hogy a tavaszi napéjegyenlőség idején a fénysugár megvilágítja a Pantheon bejáratát; hasonló jelenség figyelhető meg Róma alapításának napján, április 21-én.

A két szakember elképzelése szerint a szokatlan elrendezés célja az lehetett, hogy az épületbe belépő császárt a rásütő napfény mintegy az istenek birodalmába emelje, kozmológiai megerősítéssel igazolva Róma urának isteni erejét. A római építészetben és művészetben jelentős szerepet kapott a császári reprezentáció, a megmaradt szobrokon számos császár látható istenek, vagy éppen mitológiai hősök szerepében.

Az egykori Mars-mezőn emeltette ezt a templomot i. e. 27-ben M. Agrippa, Augustus legkedvesebb hadvezére, barátja és veje. A homlokzaton szemünkbe ötlő szöveg arról tudósít, hogy Marcus Agrippa, Lucius fia építtette harmadik consulsága idején. Neve alapján valószínűleg az összes római istennek szentelt templomról van szó. Egyesek azonban úgy gondolják, hogy a templom eredetileg az Iulius-nemzetség, a gens Iulia dicsőitésére készült, és elsősorban Marsnak és Venusnak, a család legfontosabb családi isteneinek szentelték. Ókori szemtanúk beszámolója szerint a Venus-szobor fülbevalója Kleopátra igazgyöngyeibol készült. A pronaoszban (előcsarnok) eredetileg Agrippa és Augustus szobrai álltak.

80-ban a templom leégett, és Domitianus császár állította helyre. Traianus uralkodásának idején villám csapott az épületbe, és megint leégett. A Pantheont jelenlegi állapotában Hadrianus császár idejében az uralkodó személyes útmutatása szerint építették újjá, i.sz. 128-ra készült el. Az épület jó állapotban maradt fenn, mert Phókasz (602-610) bizánci császár a pápának ajándékozta a monumentális építményt, amelyet 609-ben IV. Bonifác (608-615) szentelt fel, új neve a Santa Maria Rotonda lett. A Pantheont mérete is a római építészet ékkövévé teszi, magassága 43,3 méter. Márványoszlopai és bronzajtói még az ókorból származnak. Az épület többek közt Raffaello és II. Viktor Emmánuel nyughelyeként is szolgál.

Az előcsarnok mennyezetét 16 gránit oszlop tartja. Ha itt fölnézünk, láthatjuk a tetőzet gerendáit. Atetőszék eredetileg bronzból készült. Egészen 1632-ig megvolt az eredeti, de a Szent Péter székesegyház főoltárának baldachinjához kellett az anyag, ezért VIII. Orbán pápa a Barberini családból leszedette. A megmaradt anyagból, hogy ne vesszen kárba, ágyút öntöttek. Erre az eseményre született ez a Pasquino-mondás: Quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini (Amit a barbárok sem tettek, megtették a Barberinik.).

Az előcsarnok (porticus) mögött 43,20 méter átmérőjű, kupolával fedett, hatalmas rotunda alkotja az épület magját. A kupola átmérőjének hossza megegyezik a magasságával. A kupola kazettás díszítményei felfelé keskenyednek, ezért a kupola, amely kívülről nem tűnik különösebben nagynak, belülrol sokkal magasabb hatást kelt.

A belső tér hét fülkéje egyes elképzelések szerint a hét bolygót jelképezi, de éppen így lehetett a nagy istenek fülkéje is. A tér megvilágítását a kupola 8,92 méter átméroju nyílása (opeion) adja. A Pantheon terének gömbszeru hatása úgy szimbolizálja a világegyetem teljességét, az istenek világának egyetemességét, hogy közben a praktikus vallási igényeknek is maradéktalanul eleget tesz.