HIRDETÉS

Ferenc pápa: küzdeni kell a holokauszt emlékét fenyegető "közönyösség vírusa" ellen

hirek.sk 2018. január 29., 13:56
VATIKÁN. Ferenc pápa kijelentette hétfőn, hogy a világ országai felelősséget viselnek azért, hogy küzdjenek az antiszemitizmus és "a közönyösség vírusa" ellen, amely azzal fenyeget, hogy az emberiség memóriájából kitörlődik a holokauszt emléke.

Az utóbbi napokban nagy felzúdulást keltett Izraelben, hogy a lengyel parlament alsóháza múlt pénteken olyan törvényt szavazott meg, amely büntethetővé tenné, ha bárki Lengyelországra hárítja a felelősséget a náci Németország által a holokauszt idején elkövetett bűntettekért, többek között azzal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést használja.   

A katolikus egyházfő egy nemzetközi konferencián szólalt meg az ügyben. Nem említette konkrétan Lengyelországot, sem a törvénytervezetet. Felidézte 2016-os látogatását a ma Lengyelországban található egykori auschwitz-birkenaui haláltábor helyszínére. Ferenc pápa elmondta: emlékszik "a fülsiketítő csend üvöltésére", amely csak a könnyeknek, az imának és a bocsánatkérésnek hagy helyet.   

Az egyházfő arra kérte a keresztényeket és a zsidókat, hogy hozzák létre a holokauszt "közös emlékét". "A mi felelősségünk, hogy ezt méltó módon adjuk tovább a fiatalabb generációknak" - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Forrás: MTI
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS