Fekete-e a fekete sas?
B. Kovács István azt szerette volna érzékeltetni, hogy a tudományban tevékeny személyekben kell, hogy legyen egyfajta kétkedés. "Nem szabad semmit elhinni, tiszteletben kell tartani tanult kollégáink véleményét, van, mikor igazuk van, és talán van, mikor nem. Én ezt a kétkedést szerettem volna kifejezni számos olyan dolog vonatkozásában, akár Rimaszombat történetéről beszélünk, vagy a város címeréről, akár a palóc kérdésről avagy arról, hogy kiveszett-e a magyar hősepika. Vagy talán mégse?"
B. Kovács István nem szereti az alibistán fogalmazókat vállalva ezzel azt, hogy tudós kollégái rosszallóan ingatják fejüket.
A szerző azt mondja, ha valaki megcáfolja azt, amit ő gondol bizonyos kérdésekről, akkor ő alázattal meghajtja a fejét, ugyanakkor meggyőződése, hogy a világos fogalmazás – a provokáció szándéka nélkül – arra jó, hogy a dolgokat, magát az ügyet, amiről beszélünk, azt előbbre vigye. Mert még egy téves út is vezethet jó irányba, hogyha valakiben egy okos gondolatot indít el.
A szerző több tudományág nézőpontjából vizsgálta a tanulmányokban foglaltakat. Régészként, néprajzosként vagy muzeológusként is nyilvánvalónak tűnő válaszokat próbált megkérdőjelezni és sokszor meglepő eredményekre jutott. Például arra, hogy az elveszettnek hitt magyar hősepika igenis megőrződött. "Ez elég bátor állítás. Tekintve, hogy a 19. század elején jeles tudós eleink már kinyilvánították, hogy a magyar hősepika nem maradt meg. Mert a kereszténység az évszázadok alatt tűzzel-vassal irtotta. És csak egy-egy műfajban találhatók morzsái."
Állítását saját gyűjtéssel támasztja alá, amit a 20. század 70-es éveiben végzett egy gömöri cigány származású embertől. "Én azt gondolom, hogy – talán mégha tanult kollégáim meg is rónak ezért az egyértelmű fogalmazásért – a magyar hősepika nem veszett ki. Változott formában ugyan, de még az 1970-es években is lehetett gyűjteni Gömörben".
B. Kovács István következő – ahogyan saját maga fogalmazott – ördöginek mondható terve, hogy ezt a megtalált, lüktető prózát verses sorokba tördelje, hogy képzelt magyar hőseposzként nyújtsa át az olvasóknak. Nem titkolt reménye az is, hogy ez majd talán arra ihleti költőinket, hogy valódi verses formában átköltsék, művészi, irodalmi igénnyel átlényegítsék ezeket a sorokat.
