2018. december 24., 16:30

Fabiny Tamás: Isten nem akar lemondani a világról

A karácsonykor megszülető Isten mindenhol zárt ajtókra talál, mégsem mond le a világról, a találkozásról az emberrel - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsonykor.

Fabiny Tamás
Fabiny Tamás
Fotó: MTI

Fabiny Tamás arról beszélt:

a betlehemi történet megrendítő motívuma, hogy Mária és József hiába kopogtat az emberek ajtaján, sehol sincs számukra hely. Mintha Jézus nemkívánatos, törvényen kívüli idegen lenne a világban.

De Isten, akinek "kívül tágasabb", nem törődik bele az emberek elutasításába, és ha a hivatalos egyházi vezetők nem ismerik fel az üdvözítőt, akkor a pásztorokat hívja, hogy hódoljanak egyszülött fia előtt. Így lesz szakrális tér, istentiszteleti hely a trágyaszagú istálló.

Kitért arra: Jézus később is, egész életével arra adott példát, hogy a világban minden tér szent térré válhat, hiszen tanított, csodát tett és imádkozott folyóparton, hegyen, csónakban vagy épp egy vámszedő házában.

Karácsony nagy lehetősége engedni magunknak is, hogy a szakrális, a szent belépjen a szekuláris, a profán térbe.

Arról is beszélt, hogy a szekuláris társadalomnak két kísértése van: "az egyik, hogy nem akar tudni a szakrálisról, idegennek érzi azt; a másik pedig, hogy átveszi a szakralitás formáit, az ünnep külsőségeit, ám annak tartalma nélkül".

Most, amikor Európa sok szempontból identitását keresi, nagy szükség van arra, hogy a keresztény gyökerű emberek újra felfedezzék karácsony igazi tartalmát.

Ha tényleg meg akarjuk tartani Európa keresztény arculatát, ne nyugodjunk bele abba, hogy nincsenek vagy csak a látvány szintjén vannak ünnepeink, hanem keressük meg az igazi tartalmukat!

- figyelmeztetett.

Megjegyezte: ez azonban elsősorban nem a politikusok feladata. "Nem baj, ha ők is szorgalmazzák a visszatérést a keresztény gyökerekhez, és megköszönjük nekik, ha emlékeztetnek a feladatunkra, de helyettünk, keresztények helyett senki nem fogja ezt a munkát elvégezni".

Kinek-kinek személyesen kell az Isten mellett döntenie, és ezt a személyességet kell az ünnepben megtalálnia - mondta.

Fabiny Tamás szerint az ünnep az egyházaknak is jó lehetőség, hogy "utánamenjenek az embereknek", kilépjenek a társadalomba, és azt mondják, "nyitva van a templomajtó".

"Nem dorgáljuk azokat, akik csak ilyenkor jönnek, hanem örülünk, hogy itt vannak, és reméljük, hogy itt is maradnak" - fogalmazott az egyházi vezető.

Azokat pedig, akik nem tudnak vagy nem akarnak eljönni a templomba, felkeressük, mert ma is szakrális térré válhat a kórházi ágy, a magányos emberek otthona vagy akár egy utcasarok is, ahol elmondunk egy imát - tette hozzá.

Az evangélikus püspök reményét fejezte ki, hogy az idei karácsony a meglepetések ünnepe lesz.

Az a meglepetés ugyanis, amit Isten képes az embernek készíteni, sokkal nagyobb, mint amivel mi, emberek egymást ajándékozzuk meg".

"Légy csendben, és várj az Úrra!" - idézte a 37. zsoltárt, hozzátéve, "ha megteremtjük magunkban a csendet, esélyt adunk arra, hogy Jézus megérkezzen hozzánk". Meg tud érkezni a lármában is, de ott nehezebben halljuk meg.

"Isten ugyanis nem akar ránk törni mindenáron, szelíden jön, hogy fölkínálja magát az embernek" - tette hozzá Fabiny Tamás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.