Évértékelő: „Nem vagyunk tisztában az alapértékeinkkel”
Mit hozott 2018? Sikereket és felemelő pillanatokat – kudarcokat és elmulasztott lehetőségeket. Így láttuk az elmúlt esztendőt. Első rész.
Egy művész sosem lehet teljesen elégedett, mindig kell, hogy többet akarjon és még jobbá akarjon válni. Ennek érdekében rengeteget dolgoztunk ebben az évben. Idén összesen kétszáz előadás van a hátam mögött, beleszámolva ebbe a Szlovák Nemzeti Színház és a Csavar Színház darabjait is. Az utóbbival két rendkívül színvonalas előadást is elkészítettünk, az egyik a Jóka ördöge című gyermekelőadás, a másik pedig a felnőtt korosztálynak szóló Jelenetek egy házasságból c. színpadi játék. Közben a feleségem, Kiss Szilvia új sorozatot forgatott, ami mindig nagy élmény egy színésznek. Elkészült a Csavar Színház történetének eddigi legnagyobb vállalkozása, Charles Bukowski Ponyva című művének átdolgozása is, amely tizenöt szereplőt mozgat. Az évben december 21-éig folyamatosan játszunk, januárban pedig folytatjuk az előadások sorozatával, a Jóka ördögével vendégszerepelünk Sopronban és Mátészalkán is.
Évről évre erősödik bennem az az érzés, hogy a család a legfontosabb.
2018‑ban főképp a határokkal voltunk elfoglalva – mindenki a saját „határaival”. Sokszor az volt a jó, hogy vannak határok, sokszor pedig az, hogy nincsenek határok. Néha töröltünk, néha kijelöltünk, feszegettünk határokat, és akadt olyan is, hogy a meglévő határainkat toltuk ki vagy értelmeztük át.
Aztán itt vannak a határidők meg a határozatok, na meg ködös időben a látóhatár, fociban meg a leshatár. Összefoglalva elmondhatjuk, errefelé, itt, a „határon túl”, a szenvedély határtalan és a labda határozottan gömbölyű volt (és jövőre is az lesz!). Így a 2019‑es év határán boldog, egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok az olvasóknak!
Aligha nevezhetjük a sikerek évének 2018-at Szlovákiában. Mindenre rányomta bélyegét a fiatal oknyomozó újságíró és jegyese februári brutális meggyilkolása, a gaztett miatt felkorbácsolódott társadalmi indulat, amit a kormányátalakítás sem tudott lecsendesíteni. Általánosan megrendült a lakosság bizalma a hagyományos politikai struktúrákban, a pártok és politikusok iránt. A hitelvesztés minden politikai tömörülést érint. Parlamenten kívüli pártként mi sem tudtunk megerősödni. Tagságunk megfiatalodott, egyben meg is apadt, s bár a magyar-magyar kapcsolatrendszerben igyekeztünk gazdasági, szociális és önazonosság-erősítő rendszert teremteni a déli régiókban, támogatottságunkat ez sem növelte. Sikernek tekinthetjük, hogy az önkormányzati választásokon megőriztük korábbi pozíciónkat.
Ennek kialakítása – megmaradásunk érdekében – legfontosabb feladatunk.
A 2018-as év mindenképpen pozitív volt számomra szakmai és magánéleti szempontból is. Bár én általában pozitív beállítottságú vagyok és nem nagyon szoktam rágódni a rossz dolgokon.
A Rómeó Vérzik zenekaromban az év elején változások voltak, hiszen lett egy negyedik tagunk Kálmán Ákos személyében. Eltelt egy év és azt kell, hogy mondjam, soha ilyen összetartás, barátság és zeneiség nem volt eddig ebben a „kalandban” és ez jó. Nyolc év után úgy döntöttem, nem vállalok tovább munkát a somorjai önkormányzatban, ezért idén már nem jelöltettem magam képviselőnek. Viszont márciustól a somorjai Csemadok elnöke lettem, egy fiatalos csapat vezetője. Ezt a munkát nagyon élvezem, hiszen rengeteg új dolgot valósítunk meg a kultúra területén. Sikeres a Három király produkciónk is, Vadkerti Imrével és Derzsi Gyuri barátommal. Bármerre járunk, telt ház vár bennünket. Van egy gyönyörű családom, szép feleségem, aki mindenben támogat és két virágszál lányom, akik értelmet adnak a mindennapjaimnak. Van egy lovam is és nagyon sok barátom. Kell ennél több?
Mint minden évben, idén is volt jó is, rossz is. A rosszal senkit sem akarok terhelni, ezért jöjjön a jó! Örülök, hogy a tavaly megjelent Ajándék című könyvem tetszik az olvasóknak. Sokukkal személyesen is találkoztam, hiszen volt egy könyvturném, amely során 25 településre hívtak meg.
Az elsőt a Fórum Intézet, a másodikat a Madách Egyesület adta ki. Mindkét könyvnek ez a második kiadása, ugyanis az első rég’ elfogyott. Ennek külön örülök.
Örülök továbbá, hogy a Fórum Intézetben az idén is sikerült lebonyolítanunk egy szociológiai felmérést, ennek központi témája a nemzeti identitás. Befejeztem egy terjedelmes tanulmányt arról, hogyan viszonyulnak a magyar és szlovák fiatalok a nemzetiségekhez, nemzetiségi jogokhoz. Sok egyébnek is örülök, például a Szüllő Géza díjnak, vagy annak, hogy sok olvasó várja a hetente megjelenő jegyzeteimet az Új Szóban. De a legnagyobb örömforrásom a családom.
Mivel nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, ez az év is úgy kezdődött, mint a többi: a tervszerű munka mellett a váratlanul érkező feladatok megoldása, szervezés, újratervezés. Ezzel valamennyien így vagyunk. Áprilisban azonban olyan fordulat következett be, mely előrevetítette annak a lehetőségét, hogy ez az év nem olyan lesz számomra, mint az összes többi. Jókai Tibor, szövetségünk elnöke, feledhetetlen kollégánk és barátunk eltávozott közülünk, és magával vitte tudását, tapasztalatát és töretlen munkakedvét. Hosszabb idő kell ahhoz, hogy feldolgozzuk hiányát. A telefon azonban szól, a kérdéseket meg kell hallgatni és válaszokat kell adni. Úgy alakult, hogy októberben a rimaszombati országos tisztújító közgyűlésen a szövetség elnöki posztjára jelöltek, én pedig a felkérést tisztelettel elfogadtam.
Szeretnék méltó utódja lenni mindazoknak, akik egykor szövetségünk élén álltak. Személyes boldogságom, hogy Zsófi unokám sikeresen veszi az akadályokat a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatának első évfolyamában.
Mint magánember nagyon jól érzem magam, hála a Teremtőnek. Örömmel tölt el, hogy az elmúlt időszakban sikerült a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületét működőképessé tenni.
Idén az elnökséget átadtam egy tehetséges hölgykoszorúnak Kiss Mártával és Kovács Csonga Anikóval az élen. Csémy Olivér alelnökként a vezetőség egyetlen férfitagja maradt. A közéletet érintve szeretném, ha a magyar identitásunk megőrzéséért küzdő párt a jövőben is eredményesen képviselne mindnyájunkat. A magam nevében remélem, hogy a felvidéki magyar közösséget a jövő évben is aktívan szolgálhatom.
