Európa törésvonalai: globalisták és szuverenisták

Míg az Európai Parlament pártjai még napjainkban is a huszadik századi politológiai tankönyvekben olvasható ismérvek alapján szerveződnek, belső törésvonalaik mára leképezik a huszonegyedik század konfliktusait. Egyre inkább kirajzolódik, hogy az Unió jövőjével kapcsolatos víziók állítják szembe az európai politika szereplőit. Napjainkban a kontinens politikai küzdőterén két jól elkülönülő csoport alakult ki: a globalizáció elmélyítésének hívei, akik a kontinens jövőjét az Európai Egyesült Államok megteremtéséhez kötik, illetve a velük szemben álló szuverenisták, akik ragaszkodnak az európai nemzetállamok eszméjéhez.

A jövő tavaszi európai parlamenti választások olyan új helyzetet idézhetnek elő, amelyben az EP frakciói már szervezetileg is másolják napjaink törésvonalait. Iskolapéldája mindennek Franciaország, ahol Emmanuel Macron elnök színre lépése sarokba szorította a hagyományos bal- és jobboldali erőket. A globalista Macronnal szembeni ellensúlyt a francia politikában jelenleg a globalizációkritikus, baloldali Jean-Luc Mélenchon pártja, illetve a szuverenista, jobboldali Nemzeti Front képezi.

A francia elnök a globalizációpárti populizmussal szorítaná partvonalra a hagyományos pártokat. A támogatottságban Párizsban mélyponton járó elnök hasonló erőátrendezésre készül az Európai Parlamentben is. Már a Sargentini-jelentésről szóló szeptemberi szavazás is jól mutatta, hogy a jobbközép pártokat tömörítő Néppárt mennyire megosztott a nemzetállamok szuverenitásának kérdésében. Macron szándékai szerint az Európai Parlament hagyományos jobb- és balközép pártjai elveszítenék dominanciájukat, átadva a teret az olyan populista globalizációpárti erőknek, amilyen a francia En Marche, Macron pártja.

A franciaországihoz hasonló jelenség játszódott le nemrégiben Olaszországban is, ahol szintén teret veszítettek a korábban meghatározó jobb-, illetve balközép pártok. A huszadik századi politológia-tankönyvek fogalmi készletével nehezen írhatók le az Itáliát jelenleg vezető kormánykoalíció pártjai. A koalíció erősebb pártja, az 5 Csillag Mozgalom ráadásul saját magán belül képezi le a huszonegyedik század törésvonalait, hiszen a pártot megosztja a migrációs válság megítélése, illetve a kulturális baloldal másik kiemelt témája, a genderkérdés.

Az inkább balra kacsingató 5 Csillag Mozgalom mellett sokkal határozottabban képvisel szuverenista álláspontot az olasz kormánykoalíció kisebbik pártja, a Matteo Salvini belügyminiszter vezette Északi Liga. A Liga nem új alapítású párt, már a nyolcvanas évek óta jelen van az olasz közéletben, kezdetben a fejlettebb északi tartományok nagyobb önállóságáért harcolt. Ha most tartanának választásokat, a felmérések szerint a Liga Itália legerősebb pártja lenne, köszönhetően Salvini határozott kiállásának az illegális migráció kérdésében.

A nemrég tartott svédországi választások is igazolták az európai trendeket. A jóléti rendszeréről ismert skandináv államban háromosztatú politikai tér alakult ki a bevándorlásellenes, szuverenista Svéd Demokraták előretörésének köszönhetően. Az országot évtizedekig kormányzó balközép és jobbközép riválisai jelenleg nem tudnak kormányzóképes többséget kialakítani, ami politikai szenzációnak számít a stabilitáshoz szokott északi országban.

Az elmúlt időszakban az Unió legnépesebb tagállamában, Németországban is alaposan átrendeződtek az erőviszonyok. Évtizedekig a nagy néppártok váltógazdálkodása biztosította a Szövetségi Köztársaság politikai stabilitását. Ellentétben azonban Franciaországgal és Olaszországgal, a bevándorlásellenes AfD megerősödésével egyidejűleg nem omlott össze a hagyományos pártrendszer. Ugyan választók tömegei fordultak el a keresztény uniópártoktól és a szociáldemokratáktól, de többségük inkább a mára karakteresen jobboldali liberálisokhoz, vagy a zöldekhez és a radikális baloldalhoz pártolt át. Az AfD egyelőre nem tudott nagy párttá válni.

Napjainkra a nemzetiségi ellentétektől szabdalt Spanyolországban is megrendült a hagyományos jobb- és baloldal váltógazdálkodásán alapuló politikai rendszer. Hispánia azonban annyiban eltér a francia és főleg az olasz mintától, hogy itt a jobboldali Néppárt még meg tudta őrizni szavazói zömét, nem tudott megizmosodni egy jobboldali globalizációkritikus párt. A baloldalon teret foglaló Podemos, illetve a macroni centrumhoz közelítő Ciudadanos párt megerősödése azonban jól jelzi a spanyol belpolitika átalakulását.

A tágabban értelmezett Közép-Európa a politikai átrendeződés éllovasának számít a kontinensen. Magyarországot és Lengyelországot szilárd felhatalmazású, elkötelezetten szuverenista kormány irányítja. Hasonló politikai programmal nyert választást Sebastian Kurz Ausztriában és Andrej Babiš Csehországban. Noha a közép-európai államok érdekei a legtöbb uniós kérdésben egyeznek, mégis időről időre tanúi vagyunk a V4-csoport fellazítását célzó törekvéseknek. Ebből kifolyólag a jövő tavaszi EP-választás nemcsak a kontinens politikai erővonalait írhatja felül, de az eredmények nagy hatással lesznek régiónk jövőbeli esélyeire, lehetőségeire is.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/26. számában)