Értékes tárgyakra bukkantak a Pusztavárban
Már 22. éve folynak archeológiai feltárások a Zólyom melletti Pusztavárban (Pustý hrad), amely csaknem nyolc hektárnyi területet foglal el, s ezzel a legnagyobb kiterjedésű várromok közé tartozik nemcsak Szlovákiában, hanem Európában is. Méretét tekintve a nála sokkal híresebb szepesi várral (Spišský hrad) vetekedik. Pusztavár első írásos említése 1214-ből származik. A legenda szerint ebben a várban halt meg 1095. július 29-én Szent László király.
Idén egészen az alapokig megtisztították az alsóvár lakótornyát. Ján Beljak, a feltárás vezetője közölte: a 13. században és a 14. század elején magyar királyok rezidenciájaként szolgáló a torony enteriőrjét alaposan átvizsgálták. Az előkerült leletek legnagyobb része a 13. századból származik. A legérdekesebbek tárgyak közé tartozik egy 1290-1301 körüli években vert ezüst dénár, valamint egy sárkányt ábrázoló, bronz könyvcsat. A munkálatok során számos cseréptöredéket is találtak. Ezek nagyrészt a 12-14. századból származnak, de akadnak köztük késő kőkori, bronzkori és vaskori cserépdarabok is.
Az idei feltárás során az alsó vár építésének és pusztulásának időpontját is sikerült pontosítani. Az ún. Király-tornyot valószínűleg a 12. század végén, vagy a 13. század elején emelhették. A 13. század közepe táján épülhetett meg az épület északi oldalához kapcsolódó ovális erődítmény. A lakótorony formája arról tanúskodik, hogy egy nyugat-európai mester irányításával épült fel, aki II. Endre illetve III. Béla szolgálatában állt.
A várudvar más részein is folytak feltárások. A kaputól délre bronzkorból származó kerámiákra bukkantak a kutatók. A munkálatokban 130 szlovák, magyar, cseh valamint lengyel középiskolás és főiskolás diák vett részt a Nemzetközi Visegrádi Alap és Besztercebánya megye projektjének keretében. A Pusztavár 22 éve tartó feltárását és konzerválását eddig főként Zólyom városa finanszírozta.
A Zólyom melletti Pusztavár történelmileg fontos döntések színhelye volt. Írásos források szerint 1357-től kezdve egyre gyakrabban tartózkodott itt az Anjou uralkodó. A vár előnyös fekvésének köszönhetően Lajos király könnyen elérte innen a lengyel és magyar királyságait. Falai között került sor a magyar uralkodó és IV. Vencel cseh-német uralkodó találkozójára 1379-ben, amikor megerősítették Lajos leányának, Máriának frigyét Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróffal.
1424-ben férje adományaként Cillei Borbála királyné szerezte meg az erődítményt, amely később Habsburg Albert király feleségére, Erzsébetre szállt át. A megözvegyült királynő 1440-ben Jan Giskra cseh huszitavezér kezére juttatta, akit utószülött fia védelmére hívott az országba. A harcedzett cseh fegyveresek rövidesen a felvidéki területek nagy részét az uralmuk alá hajtották. 1449-ben maga Hunyadi János kormányzó vezetett hadjáratot ellenük, de siker nélkül, ezért a közeli Strázsa-hegyen egy erődítményt emeltetett a szemmel tartásukra. A cseh megszállás 1462-ben ért végett, amikor Hunyadi Mátyás király kiegyezett Jan Giskrával, aki átadta neki a várait.
A középkor további évszázadaiban magáénak mondhatta Pusztavárat Beatrix özvegy királyné is, továbbá a dúsgazdag Thurzó főnemesi család. Ez utóbbi építette a XVI. század elején a külső várfalakat. A törökkel vívott vesztes mohácsi csata időszakában Pusztavárat a Balassa család szerezte meg. 1554. október 20-án itt született meg Bálint, a korszak legnagyobb magyar reneszánsz költője.
Magát a középkori várkastélyt hiába erősítették meg külső falakkal, majd egy hatalmas olaszbástyával, már nem tartozott a hadászatilag fontos erősségek közé. Helyőrsége kardcsapás nélkül kaput nyitott a Habsburg császári ház önkényuralma ellen felvonult erdélyi seregeknek, így 1605-ben Bocskai István hajdúi, míg 1619-ben Bethlen Gábor fejedelem előtt hódoltak meg. Ekkor Esterházy Miklós volt a zólyomi főispán, akinek szerencsecsillaga az előnyös házasságai és rendíthetetlen Habsburg hűsége miatt egyre magasabbra ívelt.
Pusztavárig a török portyázók csak ritkán jutottak el, nem így I. Rákóczi György erdélyi fejedelem serege 1644-ben. A török szövetségében zászlót bontó Thököly Imre felkelői 1678-ban szintén harc nélkül szállták meg a várat, de a november 1-én lezajlott vesztes barsszentkereszti ütközet után kénytelenek voltak feladni. Legközelebb 1682 őszén, a török segítséggel elfoglalt Fülek várának bevétele után jutottak el Zólyom falai alá a felkelők, amely a gazdag bányavárosokkal egészen a következő esztendőig a hatalmukban állt. Később Habsburg Lipót császár és király Csáky Lászlót nevezte ki zólyomi főispánnak, aki a hivatalát az akkoriban katonai szempontból már teljesen elavulttá váló erősségben tartotta. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 1701-ben nem került a felrobbantásra kijelölt magyar várak közé.
Az utolsó hadi események a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején zajlottak le Pusztavár falai alatt. 1703. szeptemberében Ocskay László és Borbély Balázs kuruc kapitányok lovascsapatai szinte akadálytalanul szállták meg Léva és Zólyom környékét, de a gyanútlanul táborozó felkelőket októberben szétverték Schlick császári generális zsoldosai.
1703. november 15.-én a Nagyságos Fejedelem fővezére Bercsényi Miklós jelent meg a zólyomi síkon mintegy 15 ezres hadseregével. Vele szemben az akkoriban még császárhű Forgách Simon serege sorakozott fel. A korabeli krónikák szerint az ütközet előtt, még a török időkre visszamenő szokás szerint, a szembenálló felek két vitéze küzdött meg egymással: a „Rákóczi villámának” nevezett Ocskay László csapott össze a régi végvári harcossal, Bottyán Jánossal. Mindketten megsérültek, a kibontakozott csatában pedig a felkelők elfoglalták a várost. A császári erők maradéka bezárkózott a várba, ahonnét Forgách gróf még aznap éjszaka, titokban elmenekült. A védelem a sebesült Bottyánra hárult, aki három héttel később, december 7.-én, szabad elvonulás fejében adta fel az erősséget. A felkelők zászlaja lobogott falain egészen 1708. októberéig, amikor a vesztes trencséni csata után egyre inkább hátrálni kényszerülő kurucok kiürítették a bányavárosokat és Zólyomot.
Szerencsére ezután sem rombolták le a Pusztavárat, amelyet ezekben az időkben a rendíthetetlenül Habsburg-hű Esterházy főnemesi család birtokolt. Tőlük 1802-ben a Kincstár vásárolta meg, falai között raktárakat és hivatalokat helyeztek el. Egészen a XX. századig állami hivatalok használták, majd 1944-ben a német csapatok ellen harcoló Thalmann partizánbrigád főhadiszállása. A műemlékvédelmi szakemberek az 1960-as években kezdték meg az évszázados falak restaurálását, melyben, napjainkban történeti kiállítást és egy művészeti galériát láthat az ideérkező idegen.
