2019. február 25., 15:11

Érsek Árpád nagy bejelentést tett: két és fél éven belül elindulhat a Dunabusz próbajárata

Két és fél éven belül elindulhat a Dunabusz első járata – jelentette ki Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter (Most-Híd) a parlament gazdasági és szociális bizottságának ülésén.

Érsek Árpád
Fotó: TASR

„Véleményem szerint két-két és fél éven belül elindulhat a próbajárat. Emiatt viszont változtatnunk kell a törvényen, a Dunabusz ugyanis részben közérdekű lesz" – magyarázta Érsek, aki azt feltételezi, hogy az államnak egy bizonyos idő eltelte után hozzá kell majd járulnia a működéséhez.

A vízi közlekedésnek ez a módja a miniszter szerint nyereséges lehet, de hogy ez valóban így lesz-e, azt nehéz előre megmondani.

„Itt van egy folyó, amelyet ki lehetne használni, de nem használjuk ki" – mondta Érsek, aki szerint erre most van a megfelelő alkalom, mert az EU támogatja a tervet mint környezetbarát programot.

A Dunabusz elsődleges útvonala Somorja és Pozsony között lenne. Az üzemeltetésével egy már működő vállalatot bíznának meg.

Megosztás
Címkék