2017. április 18., 12:36

Eredményes volt az idei első gombaszögi brigád

GOMBASZÖG. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idén is megrendezték szezonnyitó brigádjukat a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői, így több tucat fiatalnak nyílt ismét lehetősége arra, hogy részese legyen Gombaszög építésének.
201704181211190.g01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője portálunknak elmondta, tavaly rengeteg ötlet megfogalmazódott, aminek a kivitelezésére mostanáig kellett várni. „A tavalyi év leginkább a normális üzemszerű működés bebiztosításáról szólt, az idei pedig a különböző ötletek, a befejezetlen dolgok javítgatásáról, cizellálásáról. Ez már egy szépészeti beavatkozás, és ennek az egyik fő helyszíne a gombaszögi pálos szerzetesek több mint 700 éves kőbányája” – mondta.

„Ezt a darázskőfejtőt az erdő járása közben fedeztük fel, az egyik szomszédunk hívta fel rá a figyelmet, hogy itt faragott kövek találhatóak az erdőben. Később megvizsgáltuk Gaál Lajos rimaszombati geológussal is a helyszínt. Bebizonyosodott, hogy ez itt valóban egy történelmi kőfejtő. Miután ugyanezt a darázskövet megtaláltuk a gombaszögi pálos kolostor romjának falaiban, így arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg itt került kitermelésre. Szépen láthatók azok a síkok, amik az egykori kő kitermelésének nyomait hordozzák. Ezt azután markológéppel kitisztítottuk, a föld alól további szép faragott felületek kerültek elő, majd kb. 20 ember két napon át lapátolt, gereblyézett, söprögetett, tisztogatott, s így állt össze ez az új programhelyszín” – magyarázta a főszervező.

A kemping közel másfél éve került a Sine Metu Polgári Társulás tulajdonába, azóta folyamatos a fejlődés. Az idén a Bethlen Gábor Alap jóvoltából mintegy 50 ezer eurót költ a polgári társulás a tábor fejlesztésére.

Sánta Norbert, a brigád műszaki szekciójának vezetője úgy fogalmazott, egy közösséget építenek. „A tábor látogatóinak készítjük elő a terepet, hogy ez a tábor jobb legyen, szebb legyen, tényleg a szlovákiai magyar fiatalságnak legyen egy kiváló, színvonalas találkozóhelye. Én ezt tartom fő célnak” – mondta.

A tavaly felépült vizesblokkhoz most járda és lépcső készül. Megépült a röplabdapálya, valamint közvetlen mellette egy medence is helyet kapott.

A kitisztított kőfejtőhöz cseresznyefából készült hídon lehet majd eljutni, ahol a tábor ideje alatt egy filmsátor működik majd. Egy hatalmas, 12 tonnás lendkerék is megújult, ami ezután padként fog majd szolgálni a tábor látogatói számára.

Az előző évhez hasonlóan májusban és júniusban további brigádot szerveznek majd a polgári társulás tagjai, ahová bárki jelentkezhet. Az idén a Gombaszögi Nyári Tábor július 10-16. között várja majd a látogatókat, s hagyományosan az egyik szlovákiai járás lakói idén is ingyen vehetnek részt. Ebben az évben a Komáromi járásból érkezőknek nem kell belépőt fizetni a táborba, ehhez azonban az előzetes regisztráció szükséges.

201704181211190.g01.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás