EP-választás: Kiska, Čaputová és Pellegrini is értékelte az előzetes eredményt
Már az egymás utáni negyedik választáson – a megyei, az önkormányzati, az elnök- és most az EP-választáson megmutatkozott, hogy az emberek változást akarnak. Andrej Kiska államfő így reagált vasárnap a közösségi oldalán az európai választások nem hivatalos, előzetes eredményeire. Hozzátette: egyedül azt sajnálja, hogy beigazolódott, erősödnek a szélsőségesek.
Kiska gratulált a győztes Progresszív Szlovákia – Együtt (Progresívne Slovensko – Spolu) koalíciónak.
„Meglepő, de az új politikusok győzelme az öreg politikai matadorok felett nem csak nagyon inspiráló, de nagyon örömteli is” – közölte az államfő.
Egyben gratulált a többi pártnak is, amelyeknek sikerült mandátumot szerezniük. „Csak azt sajnálom, hogy beigazolódott: erősödnek a szélsőségesek” – írta Kiska.
„Kulcsfontosságú parlamenti választások várnak ránk, amelyek – szilárdan hiszem – át fogják rajzolni Szlovákia politikai térképét a demokratikus erők javára” – jegyezte meg a köztársasági elnök. Hozzátette: az EP-választások megmutatták, hogy ez lehetséges, és az emberek nagyon vágynak is rá.
Zuzana Čaputová megválasztott államfő a közösségi oldalán az EP-választás kapcsán arról írt, hogy büszke Szlovákiára. Szerinte a szlovákok megmutatták, hogy Európa jövője nem közömbös számukra.
„Úgy tűnik, hogy az Európai Parlamentben főleg Európa-párti politikai erők fognak képviselni minket. A félelemkeltés soha nem nyújt megoldást a problémáinkra” – tette hozzá Čaputová. Egyben megköszönte az embereknek, hogy elmentek szavazni.
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő vasárnap azt nyilatkozta: egyrészt örül annak, hogy nem teljesült a nagyon alacsony részvétel veszélye az EP-választásokon, másrészt pedig annak is, hogy nem nyertek nagyobb teret az Európa-ellenes erők, amelyek azt tervezik, hogy tönkreteszik a sikeres európai projektet.
„Nagyon örülök, hogy az eddigi információk alapján ez a két fenyegetés nem teljesedett be. A részvétel ugyan nem döntött rekordokat, de lényegesen több ember ment el szavazni, mint legutóbb. És ezt sikernek tekintem. Annak is örülök, hogy a választók bizalmát elsősorban Európa-párti politikai erők nyerték el, akik fő célja az, hogy megtartsák Szlovákiát a közös európai házban” – zárta Pellegrini.
Az európai parlamenti választást az előzetes, nem hivatalos eredmények szerint a Progresszív Szlovákia (PS) – Együtt (Progresívne Slovensko – Spolu) koalíció nyerte. Az Európai Parlamentbe jutottak még a Smer-SD, az ĽSNS, a KDH, az SaS és az OĽaNO képviselői. A parlamenti SNS, Most-Híd és Sme rodina valószínűleg nem érték el az 5 százalékos küszöböt.