2017. július 12., 17:04

Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a gonorrhea ellen

WELLINGTON. Először bizonyult hatásosnak egy védőoltás a szexuális úton terjedő gonorrhea, vagyis a kankó ellen - jelentették be új-zélandi tudósok.
201707111127520._96878875_gettyimages-183961278.jpg

A nagy létszámon végzett elemzés azt mutatta ki, hogy a fertőzések száma mintegy harmadával csökkent a beoltottak körében - idézi a BBC hírportálja a Lancet brit orvosi hetilap aktuális számában közölt tanulmányt.   

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai alapján évente mintegy 78 ezren kapják el a fertőzést. A szervezet nem szerez védettséget a kórokozó ellen, akárhányszor kapja is el.   

A friss kutatásban használt vakcinát eredetileg agyhártyagyulladás ellen fejlesztették, nagyjából egymillió új-zélandi fiatalt oltottak be vele 2004 és 2006 között.   

Az Aucklandi Egyetem kutatói elemezték a nemi betegségeket kezelő kórházak adatait, és azt találták, hogy a gonorrheások száma 31 százalékkal csökkent a meningitisz ellen oltottak körében. Úgy tűnt, az oltás "keresztvédettséget" nyújtott a gonorrhea kórokozója ellen.

"Ez az első eset, hogy egy vakcina hatásosnak bizonyul a gonorrhea ellen. Jelenleg nem tudjuk, hogy működik, ám az eredmények segíthetnek a gonorrheaoltás kifejlesztésében" - magyarázta Helen Petousis-Harris, a kutatók egyike. Az eredmények azt mutatták, a védettség nagyjából két évig tart.   

A gonorrheát a Neisseria gonorrhoeae baktérium idézi elő, védekezés nélküli szexuális aktussal terjed. Ha nem gyógyítják, kismedencei gyulladást és meddőséget okozhat, várandósok továbbadhatják a magzatnak.   

A kutatásban vizsgált vakcina - a MeNZB - azonban már nincs forgalomban. Több összetevője megtalálható egy új oltóanyagban, a 4CMenB-ben.

A WHO a múlt héten közleményben hívta fel a figyelmet a gonorrhea minden antibiotikumnak ellenálló törzseinek megjelenésére. Teodora Wi, a WHO munkatársa elmondta, hogy eddig három olyan esetet jelentettek - egyet-egyet Japánból, Franciaországból és Spanyolországból -, melyek ellen nem volt hatékony antibiotikum. A világszervezet kulcsfontosságúnak tartja a védőoltás kifejlesztését a "szupergonorrhea" megállítására.

Megosztás