Elkezdődött a jánosi templom felújítása
Az évszázadok során az eső és a fagy megtette hatását, az oromzat kőelemei igen rossz állapotban vannak. Néhány kőtömb már korábban lezuhant, csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg. A felújítási munkálatokat a napokban kezdték meg.
Első lépésként el kell távolítani a meglazult részeket, majd újra rögzíteni kell őket. A munka első fázisában tulajdonképpen csak bontásról van szó - mondta Mézes Árpád restaurátor. Az oromzat meglazult részeit le kell bontani, és ezután kezdődhet az újjáépítés - magyarázta.
A keleti fal van a legrosszabb állapotban, felújítása a tervek szerint két-három hónap alatt valósulhat meg. Jövőre a munkálatok a nyugati oromfallal, majd a belső térrel folytatódnak a tervek szerint. A felújítás a kulturális minisztérium támogatásával valósul meg. Martin Pivovarník káplán elmondta: 23 850 eurót igényeltek a tárcától, de csak 15 ezret kaptak, amihez saját forrásként 1192 eurót tettek hozzá.
A jánosi templomot a bencés rend építtette. Mellette kolostor állt, ami a török időkben megsemmisült, helye azonban ma is látható. A kolostor legutolsó apátját a helyi szájhagyomány szerint egy molnár ölte meg. A 19. századra már a templom is romossá vált, ám Rómer Flóris helyreállíttatta. Neki köszönhetően ma is megcsodálható a turisták körében is közkedvelt műemléktemplom.
Ismereteink szerint a Halotti beszédet Deáki község bencés monostorában másolták. B. Kovács István történész úgy véli, Pozsonynak és Deákinak valóban köze van a legrégebbi magyar nyelvemlékhez, de nem ott másolták a szöveget. Szerinte kizárásos alapon mindössze két helyszín jöhet számításba: Jánosi és Boldva. "Van kutató, aki Boldva mellett teszi le a voksát, és van kutató - Mezey László, aki az 1970-es évek elején közölt egy nagyon komoly tanulmányt, filológiai elemzést -, ő Jánosi mellett szavazott" - mondta B. Kovács István.
Jánosi nemzetiségi összetétele a második világháború után jelentősen megváltozott. A román kori római-katolikus templomot napjainkban főleg szlovákok látogatják. A magyar ajkú lakosság többsége református vallású.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


