2019. szeptember 28., 12:04

Egyre közelebb a Dunajbus projekt megvalósíthatósága

A belvízi hajózásról szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány pénteken hagyott jóvá, pozitív elmozdulás a tömegközlekedés vízi utakra való kiterjesztésében. Ezt a TASR Hírügynökségnek a Pro Danubia egyesület elnöke, Mészáros Gábor nyilatkozta.

hajó - katamarán
Fotó: pixabay.com

Úgy látja, hogy ez a kormány komoly lépése az egyesület előkészítés alatt álló Dunajbus projektje felé.

A javasolt törvénymódosítás az Európai Bizottság rendeletét illesztené be a szlovák jogrendbe, amely kimondja, hogy a vízi személyszállítás szintén közérdekű szolgáltatás

- mondta Mészáros. „Ez előfeltétele annak, hogy a projektet támogatni lehessen közforrásokból, az állami és a megyei költségvetésből” - tette hozzá. Arra is rámutatott, hogy a törvény nem jelöl konkrét szállítót, de előírja, hogy a jóváhagyott vízi személyszállítási projekt esetében az állam nyilvános pályázatot hirdessen.

A Dunajbus projektet, amely a Dunán tervez rendszeres személyszállítást Pozsonyba, Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter a legeredményesebben előkészítettnek ítélte meg.

A tervek szerint hat kikötő épülne: Keszölcésen, Vajkán, Pozsonyban az Euroveánánál, az Aucafénál, a River Parknál és Dévényben. Ez egészülne ki a három meglévővel: a somorjaival, a gútorival és a dunacsúnival. A szállítást hat környezetbarát meghajtású hajó biztosítaná. A tervek szerint két parkoló is épülne a kikötőkben, mégpedig Somorján és Gútoron, továbbá hullámtörők, valamint megfelelő létesítmény a hetedik, cserehajó számára.

„Ezt az egész projektet, amely megközelítőleg 70 millió euróba kerül, finanszírozhatjuk Európai Uniós Alapból, az Integrált Infrastruktúra Operatív Programból. De előbb ki kell értékelnünk a projekt fenntarthatóságát és jövedelmezőségét a jövőben” - mondta Érsek. A kormány által elfogadott törvényjavaslat azonban jogi keretet biztosít a vízi tömegközlekedés bevezetéséhez és annak közforrásokból történő társfinanszírozásához”- tette hozzá.

Mészáros szerint jelenleg végső fázisában tart a Dunajbus projekt megvalósíthatósági tanulmánya, amelynek október végéig kellene befejeződnie. A projektet a pénzügyminisztériuma pénz - keletkező érték arányban is értékeli.

FRISSÍTÉS
Az érem másik oldala

Jozefa Viskupič, Nagyszombat megye elnöke szerint a kormány újra a megyei önkormányzatok életét keseríti, a költségvetésüket terhelné. „Természetesen mi is támogatjuk a vízi személyszállítás fejlődését, amely megfelelő előkészítés után a közutakat tehermentesíthetné, és üdvözöljük a tömegközlekedés iylen bővítését” - jelentette ki Viskupič.

A megyék 45%-kal szállnának be a költségekbe, az egyes megyék közt a területükön áthaladó szakaszhossz arányában.

A megyeelnök szerint az illetékes minisztérium újra kihagyta őket a törvénytervezet előkészítésének folyamatából. „Csak ezen a héten szólította meg a minisztérium Nagyszombat és Pozsony megyét, hogy tárgyaljunk a tervezetről, holott mivel ránk anyagi terhek hárulnak a bevezetés esetén, az érvényes jogrend szerint a véleményezési eljárásban is részt kellett volna vennünk” - tudatta Viskupič.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.