Egyháztörténeti jelentőségű a Timóteus Nyugdíjas Otthon létesítése
A felújítási munkálatok javarészt a magyar kormány támogatásából valósulhattak meg.
Az intézmény parkjában zajlott megnyitó ünnepség elején Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztény Egyház püspöke köszöntötte az egybegyűlteket, többek között Erdélyi Géza nyugalmazott, tiszteletbeli püspököt és dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspököt - a Magyar Református Világszövetség volt alelnökét, valamint dr. Mező István Mózest – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) osztályvezetőjét, Pathó Mariannát - a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetőjét, Nagy Lászlót – Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosát, Menyhárt Józsefet – a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos elnökét, Stubendek Lászlót – Komárom polgármesterét és két helyettesét, illetve a német és magyar segélyszervezetek képviselőit, s további hazai és magyarországi egyházmegyék küldöttségeit. Miután Isten áldását kérte a hamarosan megnyíló intézményre, felkérte dr. Erdélyi Gézát az ünnepi istentisztelet megtartására.
A tiszteletbeli püspök egyháztörténeti jelentőségűnek nevezte a Timóteus Missziós Központ és Nyugdíjas Otthon létesítését. „Mai együttörvendezésünk kiemelkedően fontos az egész egyházunk számára. A Timóteus-ház újjáépítése a református magyarság közös ügye, ami nagy küzdelmek árán valósult meg. Nem hiába imádkoztunk... A házba beleépült Magyarország és Magyarország miniszterelnöke Istennek és embernek tetsző bátor áldozatvállalása is. Az Úr áldását kérve, tiszta szívvel mondunk neki innen köszönetet!“ – fogalmazott. Majd hozzáfűzte: „Ahhoz, hogy e házból otthon legyen, sok jóindulatú szívre és folyamatos szolgálatra lesz szükség. Ebben segítse az érintetteket az Úr...!“
„Hittel a szívben lehet csak építkezni“ – idézte Fazekas püspök Wass Albert költőt, s adta át a szót Czékus Dezső presbiternek, az építkezés felügyelőjének, aki részletesen ismertette a bő egy évtizedig tartó folyamatot, amely során a hajdani romos, használhatatlannak tűnő épület Szabolcs László szentpéteri vállalkozó csapatának a keze alatt egy korszerű intézmény székhelyévé vált. Megemlítette Farkas Gáspár főgondnok közreműködését is, akinek a jóvoltából hangulatos parkká alakult át az előzőleg elhanyagolt környezet.
Az építkezés eddigi 973 860 eurónyi költségéből 521 594 eurót a magyar kormány fedezett. Fazekas László ismertette a jószívű támogatók névsorát, akik pénzadományokkal, jótékonysági rendezvények szervezésével és azokban történő közreműködésükkel, valamint könyvárusítással, illetve közösségi munkával járultak hozzá a régóta dédelgetett nagy álom mielőbbi megvalósulásához. „Boldog lakókkal, sok örömmel teljen meg a Timóteus-ház!“ – hangzott a református egyház püspökének kívánsága.
Özv. Keszegh Pálné múltidézésében arról beszélt, hogy 71 évvel ezelőtt, akkor 15 évesen egy feledhetetlen konferencián vett részt a Timóteus-házban, s annak emlékére elmondta Reményik Sándor Akarom című versét, majd Cintula György Katalin lányaival muzsikált a hallgatóságnak.
Aztkövetően előbb dr. Mező István Mózes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője, majd Hans-Martin Trinnes, a Gustav Adolf Segélyszervezet képviselője köszöntötte az ünneplőket. Az EMMI osztályvezetője egyebek mellett a szeretet építő erejének és a Kárpát-medencei magyarok összetart(oz)ásának jelentőségét hangsúlyozta. „Kormányunk számára minden magyarországi és határon túli magyar egyformán fontos. Ezért a kabinet tavaly decemberben 1 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá ezen egyház magyar gyülekezetei részére...“ – mondta el, hozzátéve: „nagyon fontos az idős emberek szeretetet, megbecsülése és annak lehetővé tétele, hogy korukhoz méltó életet élhessenek“. A német támogató köszöntő szavai után két Timóteus-házba szánt képpel ajándékozta meg az intézményt.
A Bátorkesziről származó, jelenleg Szekszárdon élő Szenczi László író feleségével együtt érkezett az ünnepségre, s bizonyságtétele során hálával gondolt vissza a volt árvaházban töltött léleképítő éveire. Eladott könyvei bevételéből támogatta az otthon felépítését.
Az aranysávos énekes, Mézes Virág egyházi énekének elhangzása után Fazekas László megajándékozta a Timóteus-ház felújítását anyagilag legnagyobb összegekkel vagy más módon támogató személyeket és intézményeket. A Himnusz közös eléneklése után került sor az ünnepélyes szalag-átvágásra, amit szeretetvendégség követett.
A helyszínen eladott könyvek és pólók árából további szükséges berendezéseket vásárolnak az otthon számára, amelybe június 1-jén költözhetnek be az első idős lakók.
A Timóteus-házat 1938-ban, fél év alatt komáromi protestáns fiatalok építették, s az a II. világháború végéig fiú-árvaházként működött. Nevét a harmincas években kialakult Timóteus-mozgalomról kapta. Az állam arra hivatkozva, hogy az intézet államellenes tevékenységet folytat, 1945-ben a Beneš-dekrétumok alapján elkobozta az épületet. Később az épületben tüdőszanatórium, majd szakközépiskolak és pionírház is működött. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az 1989-es rendszerváltozást követően megpróbálta azt visszaszerezni. E célból a ´90-es években hosszadalmas és költséges per folyt. Szerencsés fordulatként az akkor már nagyon rossz állagú Timóteus-ház 2004-ben előbb Komárom tulajdonába került, majd a város jelképes áron, 1 koronáért eladta azt a komáromi református gyülekezetnek. 2006-ban a rendelkezésre álló pénzeszközöktől függően megkezdődött szakaszos felújítása.
A teljes felújítás költségeit és az épület berendezését a gyülekezet közadakozásból, pályázati forrásokból, valamint magyarországi és más külföldi támogatásokból fedezte. A legjelentősebb, 521 594 eurós támogatást a magyar kormány nyújtotta. Továbbá német és holland egyházi segélyszervezetek - például a lipcsei székhelyű Gustav Adolf Segélyszervezet és holland alapítványok - is nagy mértékben járultak hozzá az ügy sikeréhez. A példaértékű összefogás nyomán a hajdani kétszintes épületet a tetőtér beépítésével háromszintessé alakították át. A presbitérium tizenkét évvel ezelőtt létrehozta a Timóteus nem nyereségorientált szervezetet, amelyet megbízott az új intézmény működtetésével. Az igazgatói pályázatot Gönczöl Tóth Hilda nyerte meg, ő került az intézmény élére, amelybe várják a lakók jelentkezését.




