Egy bizalmasa szerint II. János Pálnak látomása volt Európa iszlamista inváziójáról
Mgr. Mauro Longhi, aki gyakran elkísérte az egykori pápát a kirándulásain, egy, az észak-olaszországi Bienno városának Szent Péter és Pál kolostorában tartott előadásában azt állította, hogy Szent II. János Pál misztikus volt, aki „párbeszédet folytatott” a Szűzanyával, és prófétai látomásai is voltak. Longhi atya állítása szerint egy 1992-ben történt találkozójuk során II. János Pál egy nyomasztó látomásról számolt be neki Európa jövőjéről.
Elmondása alapján a pápa arra kérte: „Mondd el ezt azoknak, akikkel majd a harmadik évezred egyházában találkozol. Látom az egyházat egy halálos sebtől szenvedni. Egy mélyebbtől, fájdalmasabbtól, mint ezé az évezredéi”, ezzel a magyarázat szerint a kommunizmusra és a nácizmusra utalt. A veszélyt „iszlamizmusnak hívják”. „Meg fogják szállni Európát. Láttam a hordákat Nyugattól Keletig érkezni.”
Mauro Longhi azt állítja, hogy a szentatya hozzátette: „Meg fogják szállni Európát, Európa olyan lesz, mint egy pince, régi emlékek, árnyékok, pókhálók. Családi hagyatékok. Nektek, a harmadik évezred egyházának, meg kell fékeznetek a megszállást. Nem hadseregekkel, a hadseregek nem lesznek elegendők, hanem a hitetekkel, amit annak teljességében éltek meg.”
Longhi atya II. János Pál pápa kísérője volt a kirándulásain és sítúráin, 1985-től egészen a tíz évvel későbbi pappá szenteléséig.
