2018. május 4., 17:26

Dunaszerdahelyen 219 kisgyermeket írattak a négy magyar alapiskolába

A Csallóköz fővárosának tartott Dunaszerdahely alapiskoláinak zömében a múlt héten zajlott az elsősök beíratása. Ennek végeredménye: 219 jövendő kiselsős. Az iskolavezetőkkel, illetve helyetteseikkel beszélve kiderül, hogy falusi gyermekek is szép számmal látogatják intézményeiket. A városi iskola egyre vonzóbbá kezd válni a vidék számára is.

iskola - illusztráció
Fotó: pixabay.com

„Három osztálynyi, pontosabban 68 gyermeket írattak be iskolánkba”– tájékoztatta portálunkat, Masszi János, a Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója, hozzátéve, az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt iskolájuk iránt, de egyszerűen nincs kapacitásuk, hogy több gyermeket fogadjanak. Tavaly azért tudtak 88 kisgyermeket felvenni, mert akkor négy végzős kilencedik osztályuk volt, és helyette négy elsőt tudtak nyitni.

„A beíratott gyermekek nagyjából 30 százaléka faluról érkezik, bár az nem jellemző, hogy a legszűkebb környékről jönnének. A beíratásnál prioritást élveznek a környékbeli utcákban élő gyermekek, akiknek mi vagyunk a törzsiskolája” – meséli az iskolavezető.

A Vámbéryben évek óta sikerrel működik az iskolaotthonos program, mely mozgásterápiával egészült ki. A felső tagozaton pedig a nyelvekre erősített rá az intézmény.

Rekordszámú elsősük lesz

Nagy az öröm a nemrég nagy felújításon átesett Szabó Gyula Alapiskolában, ahol az idén kimondottan sikeresnek bizonyultak a beíratások.

„Jelenleg 109 beíratott gyermekünk van. Ez minden várakozásunkat felülmúlta. Sokkal több, mint az eddigi években. Van néhány falusi gyermekünk is, akiknek a szülei általában Dunaszerdahelyen dolgoznak, vagy a nagyszülők élnek a városban” – tudjuk meg Kiss Anasztázia, alsó tagozatért felelős igazgatóhelyettestől az eddigi eredményeket. Ez a magas diáklétszám 5 első osztály nyitását teszi lehetővé, amiből egy a keleti lakótelepen – a Barátság téren – kihelyezett tagozaton indul.

„Szoros kapcsolatot ápolunk az óvodákkal, az óvodásokat kézműves foglalkozásokra hívjuk, nyílt napokat szervezünk, hogy a szülők betekintést nyerhessenek a tanítási órákba. Számos szakkört vezetünk, nagy gondot fordítunk a mozgás- és készségfejlesztésre, a nyelvoktatásra” – sorolja az iskola kiemelt programjait az igazgatóhelyettes.

Az egyházi óvodából is lesznek diákjaik

A dunaszerdahelyi Szent János Egyházi Alapiskolába, amely 1992-ben nyitotta meg kapuit, eddig 8 kisgyermeket írattak be, de az igazgatóhelyettes, Hozák Margaréta szerint ez a szám szeptemberig még változik. Az iskola mellett nemrég egyházi óvodát is nyitottak, innen is lesz néhány elsősük és akárcsak a többi iskola, lényegében egész évben beírathatók hozzájuk az iskolaköteles gyermekek. Vidékről, a környékbeli településekről is van néhány tanulójuk.

„Nagyjából szeptember közepére alakul ki az elsősök végső létszáma, mert nem ritkaság, hogy még olyankor is érkeznek hozzánk gyermekek. Egy kicsit más szellemiségű, lelkületű a mi iskolánk, imádkozunk, a parancsolt egyházi ünnepeken szentmisére megyünk a templomba. Egyébként pedig ugyanolyan oktató-nevelő munka folyik nálunk is, mint bármelyik másik iskolában” – mondja az igazgatóhelyettes. Kicsit mosolyogva még hozzáteszi, iskolájuk egyáltalán nem papnevelde, ahogy azt sokszor visszahallják, hanem egy olyan oktatás intézmény, ahol a hit, a keresztény értékek és az egymásra figyelés nagyobb hangsúlyt kap.

A Kodály Zoltán Alapiskolában többszöri próbálkozásunkra sem sikerült elérnünk az iskola vezetését. A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség által rendelkezésünkre bocsátott adatok alapján 34 gyermeket írattak be ebbe a város szívében található oktatási intézménybe, ahol többek között nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományápolásra.

A tavalyi és idei beíratási adatokat összevetve kiderül, hogy idén 10 kiselsőssel lesz több a városban, mint egy évvel korábban. Nagy létszámgyarapodásról tehát nem beszélhetünk, de az mindenképpen reménykeltő, hogy a Felvidék legmagyarabb városában nem csökkent a magyar iskolába beíratott gyermekek száma, az elmúlt négy-öt év statisztikai adatait is figyelembe véve.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.