2017. június 30., 17:16

Dunaszerdahely városa is csatlakozott az Esterházy-emlékévhez

DUNASZERDAHELY. A Pázmaneum Társulás által meghirdetett Esterházy-emlékévhez az egész év folyamán lehetőség van csatlakozni. Dunaszerdahely városának önkormányzata 2017. június 27-én, kedden, döntött úgy, hogy csatlakozik az emlékévhez.

A Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, Karaffa Attila javaslatára került az önkormányzati ülés napirendjei pontjai közé a csatlakozási kérelem, aki röviden ismertette a mártírpolitikus életét és védelmébe is vette. Egy, korábban pártszínekben, most függetlenként politizáló dunaszerdahelyi képviselő hevesen bírálta és antiszemitának nevezte Esterházy Jánost az önkormányzati ülésen. Végül a városi képviselők 12 igen, 3 tartózkodás, 3 nem szavazat mellett (további 3 képviselő nem szavazott) megszavazták a javaslatot.

A társulás alapítása óta felvállalja a felvidéki magyar mártírgróf eszmeiségét, és több alkalommal megemlékezett róla az Imakilencedek alkalmával, 2008-ban pedig a Rákóczi Szövetség Esterházy emlékéremmel tüntette ki a Pázmaneumot. 2011-ben a polgári társulás Dunaszerdahely Fő utcáján Esterházy domborművet avatott. A közadakozásból elkészített mű Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Felvidéken összesen több mint tíz településen található a mártírgrófról szobor vagy emléktábla.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.