2019. április 26., 13:39

Danko is felszólalt a szlovák gimnáziumban zajló gender-propaganda ellen

Ahogy arról beszámoltunk, nagy felháborodást keltett a pozsonyi Jur Hronec Gimnázium diáktanácsa által szervezett "Gender-Swap Day" nevezetű akció, amely során a diákokat arra buzdították, hogy a másik nem ruháiba öltözve jelenjenek meg.

danko2.jpg
Fotó: DenníkN

Andrej Danko, az SNS elnöke közösségi oldalán bírálta az eseményt, és felkérte Martina Lubyová (SNS) oktatási minisztert, hogy találjon megoldást az ügyre. Danko azt követelte, korlátozzák azon személyek számá, akik beléphetnek az iskolák területére.

Danko szerint nem szabad visszaélni az alap- és középiskolák intézményével. Hisz törékeny korban lévő gyerekekről van szó, akik nézetei és értékei még csak formálódnak. Az iskolákat nem szabad különböző ideológiák és politikai pártok propagálására felhasználni.

„Megkértem az oktatási minisztert, hogy határozott megoldást találjon arra a problémára, amely kicsúcsosodott a Jur Hronec Gimnáziumban, de más gyerekeket is érinthet” – írta Danko közösségi oldalán.

Danko elmondta, egyes iskolákra "skizofrén hozzáállás" jellemző. Egyrészt védik a gyermekek adatait, és a GDPR miatt szabályozzák a gyerekek fotózását. Másrészt viszont nem okoz nekik gondot befolyásolni őket, és harmadik személyek által beleavatkozni a gyerekek gondolkodásának formálódásába. Mindezt a szülők tudta nélkül.

Az oktatási tárca támogatja Dankót

Martina Lubyová oktatási miniszter támogatja Danko kérését. Közösségi oldalán megjelentetett videójában ismertette, hogy ha az iskolák igazgatói „politikai tevékenységeket” szerveznek, készüljenek fel az ellenőrök látogatására, vagy akár egyenesen leváltásokra.

A politikai agitáció és kampányolás egyszerűen nem tartozik az iskola területére. Az iskolatörvény világosan megtiltja, hogy az iskolákban politikai pártok, politikai mozgalmak vagy azok propagálása működjön”

– mondta Lubyová.

A Denník N szerint bolhából elefántot csinálnak

A szlovák véleményformáló napilapok kerülték a botrányos ügyet, és nem tájékoztattak róla. Egyedül a liberális nézeteket valló Denník N foglalkozott a pozsonyi gimnázium ügyével. 

A lap szerint Andrej Danko csupán kihasználta a „botrányt”, amelyet a „Kreml-párti weboldalak kreáltak” a gimnázium diákjainak rendezvényéből. A lap új jelenségről ír a szlovák politikában: egyes kormányban lévő politikusok olyan témákat erőltetnek, amelyeket a dezinformációs internetes portálok kreálnak a közösségi hálón, és ezzel akarják megnövelni támogatottságukat.

 A Denník N ismertette, hogy a Hlavné správy portál mellett több külföldi internetes oldal is átvette a témát. A cseh Sputnik az eseménnyel kapcsolatban megírta, hogy Szlovákiában ráerőltetik a diákokra a LGBTQ-témát. A Denník N azzal védte meg a szlovák gimnáziumot, hogy diákok által rendezett eseményről volt szó, ahol a részvétel önkéntes volt.

Maguk az akciót szervező diákok, miután az iskola vezetősége az esemény törlésére kényszerítette őket, úgy nyilatkoztak, hogy az LGBTQ-közösség tagjait szerették volna támogatni, akik diszkriminációval és előítéletekkel találkoznak. Meg akarták mutatni, hogy másnak lenni teljesen rendben van: „Minden embert támogatni akartunk az iskolánkban, akik nem érzik magukat kényelmesen azokban a gender szerepekben, amelyeket a társadalom kirótt rájuk” – írta a diáktanács.

Hasonló eset volt Besztercebányán

Három éve egyik besztercebányai alapiskolában gyermeknapra a lányoknak fiúnak kellett öltöznie és fordítva. Ez ellen tiltakozott az egyik szülő, Jaroslav Kuracina szlovák fegyvergyártó, Marián Kotleba pártjának támogatója. Kuracina akkor azt mondta, fiát traumatizálták a történtek. „Ne engedjétek, hogy fiaitokkal elhitessék, hogy buziként járni teljesen normális” – idézte Kuracinát a Hlavné správy weboldala. Kotlebáék az ügyet nagy dobra verték.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.