2019. július 17., 18:42

Danko: „Személyesen 9000 euróval járultam hozzá a pozsonyi zászlórúd megépítéséhez”

Andrej Danko (SNS) a parlament elnöke villámgyors szerdai sajtótájékoztatóján azokat az aktuális témákat érintette, amelyekkel kapcsolatban a nevét hírbe hozták. Említésre került a 30 méteres pozsonyi zászlórúd felállításának ötlete is, amely éppen tőle származik.

dankojul.jpg
Fotó: DennikN – Tomáš Benedikovič

„Nyár van, ezért sok témával visszaél a sajtó, és sok téma esetében konfliktusokat találnak ki” – hangzott el Andrej Danko mai sajtótájékoztatóján a szlovák parlament épülete előtt. A házelnök tiszta vizet akart önteni a pohárba a személyét érő legutóbbi támadásokkal kapcsolatban.

Danko kijelentette, részt vesz a Szövetség a Családért által szervezett Családi büszkeség menetén szombaton (július 20.), amely egy napon kerül megrendezésre a pozsonyi Pride-dal.

Mint elmondta, sok homoszexuálist ismer, itt élnek közöttünk, és ő tiszteletben tartja őket. Azonban nála túllépik a határt azzal, ha gyermekek örökbefogadásáról kezdenek el beszélni. „Nem helyénvaló, hogy két férfi, vagy két nő gyermeket neveljen, akit majd később ezzel összezavarnak, és azt sem tudja majd, ki az anya és ki az apa” - mondta.

A házelnök sokkolónak tartja, hogy egyes homoszexuális férfiak női méheket „bérelnek”, hogy gyermeket nevelhessenek. Példának felemlítette Maroš Šefčovič egyik munkatársát, aki homoszexuális párjával együtt ilyen módon „hordattak ki” maguknak egy gyereket.

A pozsonyi zászlórúd

Danko szerint a pozsonyi váron lobogó szlovák zászló elhelyezése egyes műemlékvédők szerint nem éppen szerencsésen van megoldva, és akár veszélyes is lehet. Ugyanez a helyzet a szlovák parlament épületén található zászlórúd esetében is – Danko ezzel magyarázta a 30 méteres zászlórúd felállítását a szlovák parlament épülete előtt. Majd hozzátette, semmilyen versengésről nincs itt szó.

„A kérés az volt, hogy a zászlórúd olyan magas legyen, amilyen technikailag csak lehetséges. 30 méter magasságról értesítettek bennünket, amire én mosolyogva azt válaszoltam, hogy ha jól tudom, Magyarországon 27 méteres zászlórúd van. Ennyi volt az egész” – magyarázkodott Danko azzal a hírrel kapcsolatban, hogy szándékosan magasabb zászlórudat rendelt el felállítani, mint ami a magyar Országház előtt található Budapesten.

„Személyesen 9000 euróval járultam hozzá a pozsonyi zászlórúd megépítéshez” – közölte Danko. A teljes munkálatok feltehetőleg 34 ezer euróba kerülnek majd.

Dankot azt is elmondta, ha jön egy új házelnök, nyugodtan leszerelheti a zászlórudat. Majd azt is felvetette, hogy az új zászlórúd a jövőben akár turistalátványosság is lehet, ahol a fővárosba érkező látogatók majd szívesen fotózkodnak.

Cséfalvayová túl sokat utazik

A szlovák sajtó szerint Danko összetűzésbe került a Most-Híd képviselőnőjével, Cséfalvayová Katarínával, a parlament külügyi bizottságának elnökével annak külföldi útjai miatt. Danko tagadta a vádakat.

Mint elmondta, nem személyes okok vannak a háttérben, csupán csak arra akarta felhívni a figyelmet,  hogy a képviselőnő utazásainak száma átlagon felüli. Szerinte az őt támadó egyes szlovák újságírók csupán Csefalvayovának akarnak reklámot csinálni, aki Danko szerint a koalícióból való kilépésre készül.

Véleménye szerint standard módon kommunikál Cséfalvayovával, és sajnálja, hogy a képviselőnő megnyitotta ezt a témát. Inkább személyesen informálódott volna arról, miért is állították le egyes tevékenységeit - mondta Danko. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.