2026. július 21., 14:05

Cziprusz Zoltán: Remek eredmény, hogy a beruházásokból a déli járások végre arányosan részesültek

A Szövetség négy éve sikeresen szerepelt a megyei választásokon, a magyar párt erős frakciót tudott állítani a Besztercebánya megyei közgyűlésben is. Cziprusz Zoltán megyei képviselőt a 2022-ben indult ciklus eredményeiről, fejlesztéseiről kérdeztük.

Cziprusz Zoltán
Fotó: Rózsár Vince

„A 2022-es választásokon nagy sikert értünk el a Rimaszombati járásban, mind az öt jelöltünk bejutott a megyei testületbe.

A Szövetség Besztercebánya megye többi déli járásában is jól szerepelt, ezért pozitívan, nagy elánnal álltunk az új ciklus elé. Viszont nagyon hamar éreztették hatásukat a megyéket is érintő megszorítások. Két évig saját forrásból gyakorlatilag semmilyen fejlesztést nem tudtunk megvalósítani”

– hangsúlyozta Cziprusz Zoltán.

Korábban a lista végén kullogtak a déli járások, most megfordult a trend 

A megyei képviselő aláhúzta, „ebben az időszakban egyedül az Integrált Területfejlesztési Stratégia (IUS) keretén belül lehívható forrásokra számíthattunk, itt viszont nagy lehetőséget jelentett, hogy a megye engem bízott meg a déli járásokat érintő koordinációval.

Az IUS az európai uniós források lehívásához, valamint a helyi gazdasági, társadalmi és infrastrukturális célok megvalósításához szolgál keretül, a korábbi ciklusokban a déli régiók a Losonci járás kivételével rendre háttérbe szorultak a források lehívásakor. Az elmúlt négy évben ezt a trendet sikerült megfordítani, a korábban a lista végén kullogó Rimaszombati járás a közvetlen élmezőnybe került. Ez remek eredmény, ennek nagyon örülünk”.

Cziprusz hozzátette, „ha konkrétumokat említek a teljesség igénye nélkül, ki kell emelnem a rimaszombati uszodát érintő beruházást, amelyre ötmillió eurót sikerült biztosítani. Régóta várt fejlesztés a feledi híd rekonstrukciója, egyúttal több kilométer útszakasz is felújításra kerül. Hatmillió eurós beruházásból sikerül kiépíteni a kanalizációt Ajnácskőn. Ugyancsak az IUS keretében kerül felújításra több épület Tornalján, illetve valósulnak meg beruházások a Losonci és a Nagykürtösi járásban, és sikerül felújítani több oktatási intézményt is. Részben szintén az IUS forrásaiból kerül felújításra a rimaszombati múzeum is.

Mivel a rendszer meglehetősen bürokratikus, a beruházások kivitelezése gyakran évekig elhúzódik, és csak a ciklus végén sikerül ténylegesen megkezdeni a megvalósításukat. Ezen a jövőben mindenképpen változtatni kellene, enyhítve a bürokratikus akadályokat”.
Állami forrásokra is szükség lesz a fejlesztésekhez

A megyei képviselő emlékeztetett, „a ciklus második felében már sikerült a megyei költségvetésből is beruházásokat megvalósítani, igaz ehhez kölcsönt kellett felvenni. Ennek keretében újítunk fel 15 útszakaszt a Rimaszombati járásban és kerül felújításra a rimaszécsi híd és több megyei intézmény is.

A következő időszak nagy kihívása a rimaszombati új kórház megépítése – ha bizalmat kapunk, a megye részéről mindent megteszünk ennek érdekében, de ehhez állami források bevonására is biztosan szükség lesz. Tervben van továbbá egy új idősotthon megépítése Medvesalján”.

Cziprusz Zoltán hozzátette, „folytatni kell a megye alá tartozó másod- és harmadosztályú utak rekonstrukcióját is. Nagy rizikót jelent, hogy több híd is igen rossz műszaki állapotban van, s ha ezek lezárásra kerülnek, több falut is gyakorlatilag elvághatnak a külvilágtól, vagy hosszú kerülőre kényszeríthetik a rendszeresen ingázókat. A megye részéről minden erőnkkel azon leszünk, hogy a hídfelújításokra sikerüljön biztosítani állami forrásokat. Országszerte kétezer közúti híd szorul rekonstrukcióra, amelynek a költségeit mintegy kétmilliárd euróra becsülik. Ez egy ketyegő bomba, az államnak mielőbb lépnie kellene”.

Megosztás
Címkék