Csernobil - 30 éve történt az atomkatasztrófa
1986. április 26-án történt a világ eddigi legsúlyosabb ipari balesete a mai Ukrajna területén lévő csernobili atomerőműben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a nukleáris baleset által érintett Oroszországban, Fehéroroszországban és Ukrajnában máig összesen több mint ötezer olyan személyt jegyeztek fel, akik a nukleáris baleset idején 18 évesnél fiatalabbak voltak, és a katasztrófa után pajzsmirigyrákban betegedtek meg. Nemzetközi és ukrán szakértők egyöntetűen rámutatnak arra, hogy az 1986-ban történt csernobili atombaleset előtt gyerekeknél szinte egyáltalán nem fordult elő az említett országokban pajzsmirigyrák, így a megbetegedések magas száma egyértelműen a nukleáris baleset következménye.
Nem bizonyítható ugyan közvetlen kapcsolat, de egyes ukrán szakértők rámutatnak arra, hogy a második generációban, azaz a katasztrófa idején nagy sugárdózisnak kitett akkori gyerekek gyermekeinél megnövekedett számban fordul elő Ukrajnában törpenövés, cukorbetegség, leukémia és egyéb daganatos megbetegedés. Azt azonban már korábban lejegyezték, hogy nagy számban születtek törpenövésű borjaik azoknak a szarvasmarháknak, amelyek hosszabb ideig voltak kitéve radioaktív sugárzásnak a csernobili zónában, így nem kizárt, hogy embereknél is hasonló mutáció öröklődhet.
Tavaly júliusi adatok szerint Ukrajnában jelenleg 4186 személy kap állandó havi állami támogatást a csernobili katasztrófával összefüggésben szerzett tartós egészségkárosodás miatt. Közülük 855-en elhunyt házastársuk után kapják a rokkantsági nyugdíjat.
Vannak azonban, akik idegenforgalmi úticélnak tekintik az egykori tragédia helyszínét. Ukrán híradások szerint az extrém turizmus egyik közkedvelt célpontja lett a csernobili zóna, benne a szellemváros, Pripjaty. Egyes "irodák" szerveznek olyan illegális látogatásokat, amikor kísérővel a kerítés résén át, mindenféle ellenőrzést és biztonsági óvintézkedést figyelmen kívül hagyva viszik be a turistákat, akik kívánság szerint az éjszakát is a zónában tölthetik. Szerveznek továbbá - legális és illegális - vadászatokat, horgászatot is a területen.
Ma is gyakran buknak le tolvajok, akik a zónából sugárzó fémeket és fát csempésznek ki, a korábban ott lakók személyes tárgyait fosztogatják, amelyek később a feketepiacokon tűnnek fel. Létezik viszont legális fa- és fémkereskedelem is, ez esetben hatósági dokumentumokkal igazolják a szállítócégek, hogy a zónából származó fém vagy fa radioaktivitási szintje nem haladja meg az egészségre veszélyes mértéket.
A szakemberek azonban már több tervet is kidolgoztak arra vonatkozóan, miként lehet hasznosítani a katasztrófa által sújtott környéket.
Az egyik ilyen lehetőség, amely már a megvalósulás felé halad, hogy atomtemetőt hoznak létre a területen. Az elhasznált fűtőelem-tároló ötlete már évekkel ezelőtt felvetődött, de megvalósításához csak 2014 augusztusában láttak hozzá az erőművet üzemeltető Enerhoatom ukrán állami vállalat és az amerikai Holtec között létrejött szerződés alapján.
Egy másik kormányzati elképzelés az, hogy a területen alternatív energia előállítására alkalmas eszközöket állítsanak fel. A terv megvalósításához először az atomerőmű körüli, mintegy 260 ezer hektáros tiltott övezetet 30 kilométeres sugarúról 10 kilométeresre csökkentenék. Ukrán kormányzati források szerint a különleges ipari terület kijelöléséről szóló törvényjavaslatot már kidolgozták, de még nem terjesztették a parlament elé. Egy másik lehetőség a repcetermesztés a területen, amiből bioüzemanyag állítható elő. A szakemberek szerint a repce olyan növény, amelybe nem épülnek be a radioaktív szennyezőanyagok.
A napokban jelentette be a csernobili atomerőmű igazgatója, hogy Kijev reményei szerint hosszú évek után végre az idén elkészül és a sérült 4-es energiablokk fölé helyezik a francia Novarka konszern által épített új szarkofágot. Szintén elkészülhet az év végéig a használt nukleáris fűtőelemek tárolója. A szükséges próbaüzemek után a tervek szerint már jövőre megkezdődik a létesítmények működtetése.
A kísérletezés következtében történt a baleset
1986. április 25-én a csernobili atomerőmű vezetőinek utasítására a dolgozók – a szakemberek figyelmeztetései ellenére – kockázatos kísérletbe kezdtek. A teszt arra irányult, hogy megvizsgálják, az áramellátás akadozása esetén is biztosítható-e a reaktor létfontosságú berendezéseinek működése arra a nagyjából egy perces időintervallumra, amíg beindulnak a dízelgenerátorok. Ez azonban végzetes hibának bizonyult. Április 26-án, pár perccel éjjeli fél kettő előtt az atomerőmű teljesítménye hirtelen drasztikusan megnőtt, és pár másodpercen belül két hatalmas robbanás rázta meg a 4-es reaktort. A detonációk hatására tűz keletkezett, a gőz nyomása pedig lerobbantotta a blokk tetejét, és nagy mennyiségű radioaktív anyag szállt föl a levegőbe. A robbanás következtében ketten szörnyethaltak, egy másik dolgozóval pedig szívroham végzett.
A baleset következményeinek felszámolását és egy újabb robbanás megakadályozását célzó munkálatok azonnal megkezdődtek. A likvidátorok – ahogy az elhárításban részt vevőket nevezték – a balesetben keletkezett tűz eloltása és a sugárzás semlegesítése érdekében homokot és bórsavat szórtak, később pedig ólmot öntöttek a 4-es blokk romjaira. Már első nap több mint száz személyt szállítottak kórházba, és a közvetlen elhárításban részt vevő 237 munkás és tűzoltó közül 134-nél állapítottak meg akut sugárfertőzést. Közülük 28-an a tragédiát követő három hónapon belül elhunytak.
Nyáron megkezdődött annak a betonszarkofágnak az építése, amelyet a nukleáris szennyeződés további terjedésének megakadályozására emeltek. Az építmény több tízezer likvidátor megfeszített munkájával készült el mintegy négy hónap alatt. A munkálatok azonban korántsem voltak problémamentesek. A 3-as reaktor tetején található, erősen sugárszennyezett törmelékek eltüntetését távvezérelt gépek segítségével igyekeztek megoldani, a robotok azonban az elképesztően magas sugárzástól működésképtelenné váltak, így emberekkel kellett a gépeket helyettesíteni. Az extrém magas sugárzási szint miatt az ólom védőruhában a tetőre küldött likvidátorok, akiket biorobotoknak neveztek, csak néhány másodpercet tölthettek a radioaktív törmelékek eltakarításával, azonban még ilyen rövid idő alatt is a megengedettnél jóval nagyobb sugárdózist kaptak. Az elhárításban összesen több mint 500 ezer likvidátor vett részt. Esetükben a legóvatosabb becslés szerint is minimum 2200 halálesettel lehet számolni, és különböző mentális és testi betegségek miatt sokan közülük munkaképtelenné váltak.
Közvetlenül a baleset után a legnagyobb veszély a Csernobiltól alig 3 km-re fekvő kisvárost, Pripjatyot fenyegette, amelyet elsősorban a közeli atomerőmű dolgozói számára alapítottak 1970-ben. A gyorsan fejlődő település szovjet mintavárossá nőtte ki magát. Azon a bizonyos szombati napon a város lakói mit sem sejtve végezték hétvégi teendőiket. Bár többen is furcsa fémes ízt éreztek a szájukban, és a városban cirkáló, védőfelszerelésbe öltözött alakok látványa is szokatlan volt, az árulkodó jeleket senki sem vette igazán komolyan. A közel 50 ezres lakosságot azonban másnap, április 27-én több mint ezer busz segítségével evakuálták, és estére már teljesen elnéptelenedtek Pripjaty utcái. A környező legveszélyesebb területekről további mintegy 250 ezer embert telepítettek ki az évek során.
A szél az első napokban a radioaktív hulladékot északnyugati irányba fújta, és a svédországi Forsmark erőművének dolgozói már másnap rájöttek, hogy a nukleáris szennyeződés csak Csernobilból jöhet. A széljárás később megfordult, és Európa számos országát elérte a radioaktív felhő, de a szennyezés mértéke ezeken a területeken elhanyagolható volt. A megengedettnél jóval nagyobb sugárzás érte Ukrajnát és Oroszországot, a legnagyobb százalékban azonban Fehéroroszország területe szennyeződött nukleáris hulladékkal.
Eközben az ország legfelső vezetése már a baleset napján kiküldött a helyszínre egy kormánybizottságot, és nem sokkal később létrehoztak egy 30 kilométeres tiltott zónát a létesítmény körül. Azonban pontos és részletes információk hiányában, valamint a pániktól tartva nem tájékoztatták a lakosságot a baleset következtében kialakult valós veszélyekről.
Április 28-án összeült a Szovjetunió legfontosabb döntéshozó szerve, a Politikai Bizottság, ahol a tagok többsége a tömegek tájékoztatása mellett foglalt állást. Jellemző azonban egyes vezetők cinikus hozzáállására, hogy a 25 éves washingtoni nagyköveti kiküldetéséből nem sokkal azelőtt visszatérő Anatolij Dobrinyin arra hivatkozva érvelt a tájékoztatás szükségessége mellett, hogy „az amerikaiak úgyis bemérik a robbanást és a radioaktív felhő terjedésének tényét”.
A lakosság tájékoztatásával ekkor már nem késlekedhettek tovább, és még aznap este beolvasták az első balesettel kapcsolatos közleményt egy tévéműsorban. A pár másodperces híradás azonban nem informálta az embereket a tényleges veszélyekről. Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára pedig csak május 14-én, 18 nappal a tragikus események után nyilatkozott először a nyilvánosság előtt a katasztrófáról, ám beszédében önkritika gyakorlása helyett főként azokat bírálta, akik Nyugaton a balesettel kapcsán „szovjetellenes kampányba fogtak”.
A vezetés felelőtlenségét jelzi az is, hogy a munka ünnepén, május 1-jén országszerte megtartották a nagy tömegek részvételével zajló szokásos felvonulásokat. Máig nem lehet tudni, mekkora sugárzásnak volt kitéve az ünneplésre kényszerített tömeg, mindenesetre tény, hogy a széljárás ekkorra már megfordult, és több nagyváros, többek között Kijev is erősen szennyezett lehetett.
Szintén jól jellemzi a hatóságok álláspontját, hogy májusban az Egészségügyi Minisztérium javaslatára a megengedett sugárdózis normáját tízszeresére, sőt, bizonyos esetekben ötvenszeresére emelték. A helyzet paradoxona, hogy sokak szerint a katasztrófa után vált végleg nyilvánvalóvá, hogy a rendszer korábbi állapotában nem tartható fenn. Néhány évvel ezelőtt közölt visszaemlékezésében maga Gorbacsov is így foglalt állást: "Talán a csernobili katasztrófa volt a Szovjetunió öt évvel későbbi összeomlásának, de még inkább az általam bevezetett peresztrojka igazi oka. Csernobil történelmi fordulópont". Az elhárítási munkálatokra fordított elképesztően magas összeg tovább rontotta a Szovjetunió prosperálónak egyébként sem nevezhető gazdasági helyzetét, és ezzel közvetve hozzájárult a politikai erjedés folyamatához. Csernobil lett a glaszoszty, vagyis a nyíltság és átláthatóság politikájának egyik legfőbb katalizátora.
A katasztrófa a nukleáris energiával kapcsolatos szemléletben is változást hozott: jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a katonai mellett már a békés célú atomenergia-felhasználásra is egyre többen tekintenek szkeptikusan, és ezt a folyamatot a 2011-es fukusimai atombaleset csak felerősítette. A csernobili baleset óta eltelt évtizedekben az atomerőmű környékén lassú változások indultak. Az elhagyatott területeket meghódították a legkülönbözőbb állat- és növényfajok, a hatóságok az időseknek már engedélyezték, hogy visszaköltözzenek a tiltott zóna egyes részeibe, 2012-ben pedig megkezdődött egy új, korszerű szarkofág építése.
Pripjatyba azonban továbbra is csak a legbátrabbak merészkednek. Néhány újságírón, kutatócsoporton és az értékesebb tárgyakra utazó illegális behatolókon kívül senki sem vállalja a kockázatot. Vitalij Szkljarov, aki a katasztrófa idején Ukrajna villamos- és energiaügyi miniszterként tevékenykedett, 1987 januárjában egy delegáció tagjaként helikopteren utazott a csernobili atomerőműhöz, amikor útközben a több száz méteres magasságból megpillantotta Pripjaty elhagyatott utcáit: „Megdöbbentett a látvány irrealitása, olyan volt ez, mint valami horrorfilmhez készített díszlet. Vannak ilyen jelenetek Fellininél, Bergmannál is. Szürrealizmus, Bosch, Salvador Dali… ezeken járt az eszem (…) Óvjon a sors, hogy hasonlót valaha még egyszer lássak!” A helyzet azóta nem sokat változott. Pripjaty városát látva senkinek sem maradhat kétsége afelől: ami Csernobilban történt, az maga volt a halál diadala.
Mi lenne, ha itthon történne hasonló katasztrófa?
A két szlovákiai atomerőmű evakuációs zónájában összesen megközelítőleg 450 ezer ember él. Az illetékes hivataloktól rendszeresen kellene kapniuk információkat arról, mi a teendő egy esetleges baleset esetén. Az Aktuálne.sk portál arra kereste a választ, hogy Jaslovské Bohunice közelében a lakosság mennyire ismeri a szerencsétlenség esetén követendő eljárást.
A belügyminisztérium, amely az úgynevezett válságstáb működéséért felelős, biztosít arról, hogy a biztonság van az első helyen, s a polgári védelem gyakorlataira rendszeresen sor kerül. Háromévente kiadnak a polgárok számára egy kézikönyvet, a kérdés viszont az, hogy azt olvassa-e valaki.
A portál munkatársai felkeresték Jaslovské Bohunice településen a községi hivatalt, ahol azt szerették volna megtudni, mi a teendő, ha valami probléma adódik az atomerőművel. A községi hivatal munkatársai a polgármesterhez és „a polgári védelemért felelős hölgyhöz” irányították őket, de egyiküket sem találták a hivatalban. „Amikor gyakorlatot tartottak, községként mi is bekapcsolódtunk, de erről a kolléganőnk tudna többet mondani” – közölte a községi hivatal egyik alkalmazottja. A kérdésre, hogy hol találhatnák meg a kézikönyveket és a válságstáb által küldött más információs anyagokat, azt válaszolták, hogy „nyilván itt”, de nem indultak azok keresésére. Az Aktuálne.sk munkatársai hasonló eredményre jutottak Ispáca (Špaèince) és Maniga (Malženice) községben is.
Lenka Skalická, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője közölte: az atomerőművek közelében részleges gyakorlatot évente legalább egyszer kell tartani. Ezekbe az adott létesítmény, a környező települések, a Közegészségügyi Hivatal és az Atomfelügyeleti Hivatal (ÚJD), valamint a belügyminisztérium vesz részt. Peter Lazarov, a belügyi tárca szóvivője hozzátette, hogy komplex gyakorlatra legalább háromévente sort kell keríteni.
A portál rámutat: ahhoz, hogy a védelmi tervek működjenek, azokat a lehető legtöbb embernek ismernie kellene. Mi a helyzet a valóságban? Az emberek az első utasítást – miszerint igyekezzenek minél előbb zárt helyiségben menedéket keresni – még ismerik, a többit viszont – például hogy szabaduljanak meg az esetleg sugárfertőzött ruhától, alaposan tisztálkodjanak meg, cseréljenek ruhát, zárják be és amennyire lehetséges, szigeteljék a nyílászárókat, kapcsolják ki a klímát, figyeljék a tömegtájékoztatási eszközöket, stb. – már csak részben vagy egyáltalán nem.




