2018. június 11., 10:35

Bugár jelölése a gyengeség és kétségbeesés megnyilvánulása

Az elmúlt hét híre nyilvánvalóan az volt, hogy Bugár Béla köztársaságielnök-jelölt lesz. S bár voltak, akik a Bugár jelöltségéről szóló jóval korábban kiszivárgott információkat kétségekkel fogadták, mondván, a mindig biztosra játszó Bugár, nem megy bele az ilyen bizonytalan kimenetelű játékba, az az igazság, hogy nem igazán volt más választása. Ez ugyanis az utolsó esélye, hogy megpróbálja megmenteni a pártját, s úgy-ahogy megtartsa a már egyébként sem makulátlan arcát.

201708101329000.000000000000000000000000000000000001a__bugar.jpg
Bugárék nem engedhetnek meg magunknak egy újabb fiaskót

Az, hogy Bugár mindig a legnépszerűbb politikusok közé tartozott, ám a Smerrel való szövetkezésével tönkretette a „mi magyarunk” gondosan kiépített imidzsét, politikai mítosz, mint ahogyan az árulásáról szóló matoviči narratíva is az. Legalábbis a Most-Híd választóinak szemszögéből. Bugár ugyanis, amint azt a statisztikák mutatják, hívei számára még mindig megbízhatóbb, mint Matovič az övéi számára, vélekedik a Hospodárske noviny.

Bár a Most-Híd elnöke azt állítja, hogy az MKP nem játszott semmilyen szerepet a döntésében, a Bárdos Gyulára leadott majd százezer szavazat 2014-ben azért valószínűleg sokat nyomott a latban. Bugárék ugyanis nem engedhettek meg magunknak egy újabb fiaskót, mint amilyen a 2014-es államfőválasztáskor érte a pártot, amikor a csúfos vereséget szenvedett Pavol Hrušovský mögé álltak be. Főleg nem úgy, hogy egy évvel az államfőválasztás után minden egyes szavazat döntő lehet, vélekedik a Hospodárske noviny.

S persze az sem elhanyagolható tény, hogy Bugár a lelke mélyén azt reméli, hogy hosszú, inkább pragmatikus politikusi, mint államférfiúi karrierjét méltóképpen szeretné befejezni. Valószínűleg neki sem sikerül, mint ahogyan Mečiarnak és Ficónak sem sikerült.

A más nemzetiségű államfő Szlovákia számára történelmi jelentőségű lenne, bizonyítéka annak, hogy valóban politikai nemzetté lettünk, írja a Hospodárske noviny. Azon a kérdésen kívül azonban, hogy Szlovákia megérett-e erre, azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy a nemzeti megbékélés államfője lehet-e egy olyan hatalomtechnológus, mint Bugár Béla. A Most-Híd közgyűlésén a beszédében kijelentette, hogy csak azok képesek erre, akik meggyőződésből cselekszenek. A legkézenfekvőbb bizonyítékát annak, hogy Bugár nem képes erre, a saját pártja adta. Azt az embert ugyanis, aki egy év múlva államfő szeretne lenni, a közgyűlés küldöttei újabb négy évre pártelnöknek választották. S még csak ellenjelöltje sem volt.

Bugár jelölése a gyengeség és a kétségbeesés megnyilvánulása

A Denník N kommentátora, Peter Morvay szerint Bugár jelölése nem a Most-Híd erősségét, hanem a gyengeségét mutatja. A kommentátor szerint voltak idők, amikor kis szerencsével Bugár még bekerülhetett volna a köztársaságielnök-választás második fordulójába, és bár vesztesen, de emelt fővel, olyan eredménnyel távozhatott volna, amelyet nem kellett volna szégyellnie. És valóban segített volna az itteni kisebbségnek. 

A régi szép idők azonban már a múlté, s Bugár közben még azoknak a szlovákoknak a szemében is elveszítette a jellemes politikus kreditjét, akik nem ismerik a magyar közösségen belüli viszonyokat.

Bugár jelölése így nem a párt erejének és magabiztosságának megnyilvánulása, hanem a gyengeségé és a kétségbeesésé. Morvay szerint a Most-Híd azt reméli, hogy ez a döntés a választópolgárokat átlendíti a közelgő parlamenti választásokba, s ez a döntés a két „magyar” párt közti döntés is lesz egyúttal. Bugár jelölése tehát a következő parlamenti választásokra való felkészülést is jelenti.

S mivel Bugár olyan ember, akinek legfőképpen mindig saját maga volt a fontos, egyfajta személyes ambícióról is szó van a jelöltsége esetében, vélekedik a kommentátor. Ha legyőzné a másik magyar jelöltet, azzal talán egy kicsit helyrehozná a tekintélyét. S ha még néhány szlovák választópolgárt is sikerülne becserkésznie, az csak még jobb lenne a nyugdíjba vonulásához.

Hunčík: Bugár jelölése logikus lépés

Hunčík Péter pszichológus, akiről azt tartják, hogy a Most-Híd projekt egyik kiötlője volt, a .týždeň.sk portálnak úgy nyilatkozott a jelölésről, hogy Bugárnak nem volt más lehetősége, mivel a Smer és az SNS minden bizonnyal saját jelöltet állít, s a Most-Hídnak két lehetősége volt, vagy beáll valamelyik koalíciós párt jelöltje mögé, ami ebben a helyzetben a párt végét jelentette volna, vagy saját jelöltet indít.

Juraj Marušiak politológus szerint amennyiben a Most-Híd egy másik párt jelöltjének támogatása mellett döntött volna, előfordulhatott volna, hogy a parlamenti választásokig eltűnt volna a köztudatból. Marušiak szerint bár Bugár még mindig a Most-Híd legjelentősebb személyisége, már nem az, aki volt. A Smerrel kötött koalíciójával egy csomó ellenséget szerzett az ellenzék köreiből, és nem tudni, hogy képes lesz-e például a Smer-szimpatizánsokat megszerezni, nyilatkozta a Hospodárske novinynak.

Grigorij Mesežnikov politológus a Sme napilapnak úgy fogalmazott, hogy Bugár a szolvák politikai élet matadorja, az utóbbi időben azonban inkább pragmatikus politikus, és az értékek mellékvágányra kerülte nála.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.