Brigetio öröksége
SZÕNY, KOMÁROM. A gazdag leletanyaggal büszkélkedő Brigetio -Szőny- modern feltárása csupán 1992-ben kezdődött, de azóta teljes gőzzel folyik, bár még nagyon messze vannak az egykori katonai tábor és polgárváros teljes feltárásától.
A városra a területén talált falfestmények ismét ráirányították a figyelmet, legutóbb pedig egy nemzetközi konferencián került terítékre Brigetiónak az ókori hajózásban betöltött szerepe.
A gazdag leletanyagban – régészeti leletek, faragott és feliratos kőemlékek – bővelkedő Brigetio, azaz a mai nevén Szőny (Komárom keleti városrésze) a római kori Pannonia provincia egyik legjelentősebb települése volt. Azonban a tartomány más fontosabb városai, például Carnuntun, Vindobona (mai Bécs) vagy Aquincum (Óbuda) feltárásaihoz képest Brigetióban csak jóval később kezdődtek meg az ásatások.
A 20. század elejéig csupán rablóásatások és rombolások folytak a kiemelkedő fontosságú római kori helyszínen. A Bécs-Budapest vasútvonal kiépítése, illetve a gyártelepek felhúzása jelentős károkat okoztak a műkincsekben. 1927-től egyre több tudományos kutatás látott napvilágot a területen, de az amatőr műgyűjtők és kalandorok nem végeztek pontos régészeti naplózást, így az egyes leletanyagok megtalálási körülményei gyakran nem tisztázottak, rétegtani viszonyaik nem ismertek, ami jelentősen megnehezíti a kategorizálást. A 2. világháború után évtizedeken át mindössze az építkezésekhez kapcsolódó leletmentő ásatások folytak.
1992-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ókori Régészeti Tanszéke és Komárom Városi Önkormányzat együttműködésének köszönhetően modern feltárások kezdődhettek a területen. A régészhallgatók munkájának segítségével már a következő években világhírű római kori freskók bukkantak elő a föld alól. Az 1994-ben feltárt hatalmas, kozmológiai tárgyú mennyezeti freskó előkerülése azt jelentette, hogy a kutatók tovább folytathatták az ásatásokat. Borhy László, az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Múlt-kor érdeklődésére elmondta: több tény szerencsés együttállásának köszönhető, hogy közel 20 éve elindulhatott Brigetio feltárása. Megemlítette a városi önkormányzat felől jelentkező akaratot illetve a beruházások által megteremtett lehetőséget. Borhy László külön kiemelte az egyik helytörténész, Kecskés László személyét, aki a projekt egyik kezdeményezője volt.
Az észak felől betörő kvádok elleni fontos hadi út mellé telepedett katonai tábort Traianus császár (98-117) építette az első és a második század fordulóján. Brigetio volt a Pannonia provinciában állomásoztatott négy légió egyikének, a legio I Adiutrixnek az állomáshelye egészen a római uralom végéig. A Vág folyó torkolatánál, tehát stratégiai fontosságú területen épült castrumban 6-10 ezer fős állandó hadsereg állomásozott. Az erőd vonzáskörzetében lévő, szintén 6-10 ezer fős településrészen pedig a katonák családtagjai, illetve a kiszolgáló személyzet tagjai (kézművesek, iparosok) laktak.
214-ben Septimus Severus császár municipium rangra emelte a várost, a század folyamán pedig a római joggal járó colonia rangot is megkapta, amely a lehető legmagasabb városi cím volt. Brigetio jelentőségét továbbá az is növeli, hogy I. Valentinianus császár (364-375) a kvádokkal folytatott tárgyalás helyszínéül választotta a települést 375-ben, de a követekkel a békefeltételekről folytatott alkudozás során olyannyira méregbe gurult, hogy agyvérzést kapott, amelyből már nem tudott felépülni és aznap meg is halt.
A város – a birodalom délebbi településein megfigyelhető – ún. szabályos insula-szerkezet szerint volt megtervezve. A letelepített veteránok a katonai táborok alaprajzát utánozó lakótömb-rendszereket hoztak létre. Egy insula alapterülete 50-szer 50 méteres volt, s a három méter széles, kövezett utak választották el őket egymástól, tehát az utcák által határolt területeken belül helyezkedtek el a lakótömbök. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy az eddig feltárt lakóépületek nagy részében padlófűtés maradványait találták a kutatók. A város kiépített közműrendszerrel büszkélkedhetett, amelyben a városi és a katonai csatornarendszer össze volt kötve, s a vízvezetékrendszer a földfelszín felett haladt.
A bronzból készült fibulák (ruhakapcsoló tűk) nagy számban való előfordulása és a bronzművesműhely feltárása után a kutatók arra következtettek, hogy a városban jelentős ipari tevékenység folyhatott. A néhány éve megtalált jellegzetes hajviseletű, germán alakot formáló bronzszobrocska pedig a limesen túli germán törzsekkel folytatott élénk kereskedelemre és napi kapcsolatra utal, amely hol békés, hol ellenséges volt. Brigetióról az utolsó említés az ókori történeti munkákban Valentinianus császár halálának ténye volt. A régészeti anyag tanúsága szerint a római élet ezt követően fokozatosan elsorvadt.
A július 22-én a komáromi Klapka György Múzeumban megnyílt időszaki kiállítás az elmúlt két évtized eredményeit mutatja be az érdeklődőknek. A látogató megtekintheti a régészeti folyamatok apró momentumait, az elmúlt évek fejlődéseit és az előkerült leleteket. A régészek az utóbbi években légi felvételek segítségével próbáltak részletesebb képet kapni a komplex kutatáshoz, hogy megismerhessék a város szerkezetét, az utcahálózatokat és az insulákat. Borhy László a Múlt-kornak úgy nyilatkozott: a Brigetio iránti érdeklődés elsősorban onnan ered, hogy az elmúlt 20 év eredményei megteremtették a 'számvetés', az összegzés lehetőségét, hiszen ma már ismerjük a város szerkezetét, s több falfestmény felfedezésére is sor került.
A legutóbb feltárt anyagok közül kiemelkedő jelentőségűek az elefántcsont-faragványok, az ékszerek, amulettek, kerámiaedények és az üvegtárgyak, hiszen létükből sokat következtethetnek a kutatók a gyártási folyamatokra és a technikákra. Nagy számban feltártak főleg importból származó termékeket is, mint például a Rajna-vidékről illetve Közép-Galliából származó kerámiákat, de találtak amforatöredékeket is, amelyek részben Hispániából, részben Kelet-Mediterráneumból érkeztek, valamint van egy Fekete-tenger vidékéről származó töredék is.
„A tavalyi és idei ásatási szezonban egyaránt sok olyan amforatöredéket tártunk fel, amelyek távoli térségekből kerültek Pannoniába, Brigetióba, így például a Pontus (Fekete-tenger), vagy a Mediterráneum térségéből érkeztek. Feliratok alapján tudjuk, hogy olyan termékeket szállítottak, amelyek Pannoniában nem teremnek meg. Ilyenek voltak a különböző halszószok, tengeri élőlények, például az osztriga, amelyet különleges körülmények között szállítottak. Távoli országokból érkezett a bor, az olívaolaj és az olajbogyó. Az egzotikus ételeken kívül luxuskerámia érkezett Germániából, Galliából folyami útvonalon” – magyarázta Borhy László, aki feltételezi, hogy Brigetioban kikötő is lehetett.
Az ELTE régésze a Múlt-kornak elmondta: a kilencvenes évek elején először csak egy, de később már kétszer egy év állt a rendelkezésükre, s a falfestmények felfedezése és a múzeum megalapítása is a munka folytatására ösztönözte őket. Hozzátette: messze vagyunk még Brigetio teljes feltárásától.
A gazdag leletanyagban – régészeti leletek, faragott és feliratos kőemlékek – bővelkedő Brigetio, azaz a mai nevén Szőny (Komárom keleti városrésze) a római kori Pannonia provincia egyik legjelentősebb települése volt. Azonban a tartomány más fontosabb városai, például Carnuntun, Vindobona (mai Bécs) vagy Aquincum (Óbuda) feltárásaihoz képest Brigetióban csak jóval később kezdődtek meg az ásatások.
A 20. század elejéig csupán rablóásatások és rombolások folytak a kiemelkedő fontosságú római kori helyszínen. A Bécs-Budapest vasútvonal kiépítése, illetve a gyártelepek felhúzása jelentős károkat okoztak a műkincsekben. 1927-től egyre több tudományos kutatás látott napvilágot a területen, de az amatőr műgyűjtők és kalandorok nem végeztek pontos régészeti naplózást, így az egyes leletanyagok megtalálási körülményei gyakran nem tisztázottak, rétegtani viszonyaik nem ismertek, ami jelentősen megnehezíti a kategorizálást. A 2. világháború után évtizedeken át mindössze az építkezésekhez kapcsolódó leletmentő ásatások folytak.
1992-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ókori Régészeti Tanszéke és Komárom Városi Önkormányzat együttműködésének köszönhetően modern feltárások kezdődhettek a területen. A régészhallgatók munkájának segítségével már a következő években világhírű római kori freskók bukkantak elő a föld alól. Az 1994-ben feltárt hatalmas, kozmológiai tárgyú mennyezeti freskó előkerülése azt jelentette, hogy a kutatók tovább folytathatták az ásatásokat. Borhy László, az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Múlt-kor érdeklődésére elmondta: több tény szerencsés együttállásának köszönhető, hogy közel 20 éve elindulhatott Brigetio feltárása. Megemlítette a városi önkormányzat felől jelentkező akaratot illetve a beruházások által megteremtett lehetőséget. Borhy László külön kiemelte az egyik helytörténész, Kecskés László személyét, aki a projekt egyik kezdeményezője volt.
Az észak felől betörő kvádok elleni fontos hadi út mellé telepedett katonai tábort Traianus császár (98-117) építette az első és a második század fordulóján. Brigetio volt a Pannonia provinciában állomásoztatott négy légió egyikének, a legio I Adiutrixnek az állomáshelye egészen a római uralom végéig. A Vág folyó torkolatánál, tehát stratégiai fontosságú területen épült castrumban 6-10 ezer fős állandó hadsereg állomásozott. Az erőd vonzáskörzetében lévő, szintén 6-10 ezer fős településrészen pedig a katonák családtagjai, illetve a kiszolgáló személyzet tagjai (kézművesek, iparosok) laktak.
214-ben Septimus Severus császár municipium rangra emelte a várost, a század folyamán pedig a római joggal járó colonia rangot is megkapta, amely a lehető legmagasabb városi cím volt. Brigetio jelentőségét továbbá az is növeli, hogy I. Valentinianus császár (364-375) a kvádokkal folytatott tárgyalás helyszínéül választotta a települést 375-ben, de a követekkel a békefeltételekről folytatott alkudozás során olyannyira méregbe gurult, hogy agyvérzést kapott, amelyből már nem tudott felépülni és aznap meg is halt.
A város – a birodalom délebbi településein megfigyelhető – ún. szabályos insula-szerkezet szerint volt megtervezve. A letelepített veteránok a katonai táborok alaprajzát utánozó lakótömb-rendszereket hoztak létre. Egy insula alapterülete 50-szer 50 méteres volt, s a három méter széles, kövezett utak választották el őket egymástól, tehát az utcák által határolt területeken belül helyezkedtek el a lakótömbök. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy az eddig feltárt lakóépületek nagy részében padlófűtés maradványait találták a kutatók. A város kiépített közműrendszerrel büszkélkedhetett, amelyben a városi és a katonai csatornarendszer össze volt kötve, s a vízvezetékrendszer a földfelszín felett haladt.
A bronzból készült fibulák (ruhakapcsoló tűk) nagy számban való előfordulása és a bronzművesműhely feltárása után a kutatók arra következtettek, hogy a városban jelentős ipari tevékenység folyhatott. A néhány éve megtalált jellegzetes hajviseletű, germán alakot formáló bronzszobrocska pedig a limesen túli germán törzsekkel folytatott élénk kereskedelemre és napi kapcsolatra utal, amely hol békés, hol ellenséges volt. Brigetióról az utolsó említés az ókori történeti munkákban Valentinianus császár halálának ténye volt. A régészeti anyag tanúsága szerint a római élet ezt követően fokozatosan elsorvadt.
A július 22-én a komáromi Klapka György Múzeumban megnyílt időszaki kiállítás az elmúlt két évtized eredményeit mutatja be az érdeklődőknek. A látogató megtekintheti a régészeti folyamatok apró momentumait, az elmúlt évek fejlődéseit és az előkerült leleteket. A régészek az utóbbi években légi felvételek segítségével próbáltak részletesebb képet kapni a komplex kutatáshoz, hogy megismerhessék a város szerkezetét, az utcahálózatokat és az insulákat. Borhy László a Múlt-kornak úgy nyilatkozott: a Brigetio iránti érdeklődés elsősorban onnan ered, hogy az elmúlt 20 év eredményei megteremtették a 'számvetés', az összegzés lehetőségét, hiszen ma már ismerjük a város szerkezetét, s több falfestmény felfedezésére is sor került.
A legutóbb feltárt anyagok közül kiemelkedő jelentőségűek az elefántcsont-faragványok, az ékszerek, amulettek, kerámiaedények és az üvegtárgyak, hiszen létükből sokat következtethetnek a kutatók a gyártási folyamatokra és a technikákra. Nagy számban feltártak főleg importból származó termékeket is, mint például a Rajna-vidékről illetve Közép-Galliából származó kerámiákat, de találtak amforatöredékeket is, amelyek részben Hispániából, részben Kelet-Mediterráneumból érkeztek, valamint van egy Fekete-tenger vidékéről származó töredék is.
„A tavalyi és idei ásatási szezonban egyaránt sok olyan amforatöredéket tártunk fel, amelyek távoli térségekből kerültek Pannoniába, Brigetióba, így például a Pontus (Fekete-tenger), vagy a Mediterráneum térségéből érkeztek. Feliratok alapján tudjuk, hogy olyan termékeket szállítottak, amelyek Pannoniában nem teremnek meg. Ilyenek voltak a különböző halszószok, tengeri élőlények, például az osztriga, amelyet különleges körülmények között szállítottak. Távoli országokból érkezett a bor, az olívaolaj és az olajbogyó. Az egzotikus ételeken kívül luxuskerámia érkezett Germániából, Galliából folyami útvonalon” – magyarázta Borhy László, aki feltételezi, hogy Brigetioban kikötő is lehetett.
Az ELTE régésze a Múlt-kornak elmondta: a kilencvenes évek elején először csak egy, de később már kétszer egy év állt a rendelkezésükre, s a falfestmények felfedezése és a múzeum megalapítása is a munka folytatására ösztönözte őket. Hozzátette: messze vagyunk még Brigetio teljes feltárásától.
Forrás
mult-kor.hu
