Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke 10 éve halt meg
1931. február 1-jén született a szverdlovszki (ma Jekatyerinburg) terület Butka nevű falujában, paraszti családban. A műszaki főiskola elvégzése után az építőiparban dolgozott, a Szovjetunió Kommunista Pártjába (SZKP) 1961-ben lépett be. Két évvel később már vállalatvezető volt, 1968-ban került be a pártapparátusba. A peresztrojkát meghirdető Mihail Gorbacsov pártfőtitkár embereként került 1985-ben Moszkvába és a legfelsőbb vezetésbe, a Központi Bizottság titkára, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, 1986-ban a Politikai Bizottság póttagja lett.
Az egyszerű emberek mindennapi gondjaival testközelből ismerkedő, a szervezetlenség, a korrupció és a kiváltságok ellen könyörtelen harcot hirdető pártvezető rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert. Egy idő után azonban már Gorbacsov is úgy érezte, hogy túl messzire ment az apparátus bírálatában és a reformok sürgetésében, s Jelcin két év alatt elveszítette tisztségeit. Kegyvesztettsége tovább növelte népszerűségét. Két évet töltött "száműzetésben", egy nem túlságosan jelentős kormányhivatal élén. 1989-ben diadalmasan tért vissza, a moszkvaiak elsöprő többséggel választották be az újonnan létrehozott szovjet parlamentbe, a Népi Küldöttek Kongresszusába. 1990 márciusában az orosz parlamentnek is tagja lett, s májusban - noha Gorbacsov személyesen kampányolt ellene - megválasztották a törvényhozás elnökévé. Az Oroszországi Föderáció 1990 júniusában deklarálta szuverenitását, Jelcin egy hónappal később kilépett az SZKP-ból. Az immár önálló hatalmi tényezőként számon tartott Jelcint 1991 júniusában nagy többséggel választották meg Oroszország első köztársasági elnökének.
Jelcin mind keményebb álláspontot képviselt a központ és az önállósodó tagköztársaságok viszonyában, vezetésével Oroszország egyre határozottabb politikai és gazdasági reformokat szorgalmazott. Az 1991. augusztusi moszkvai puccs idején rendkívüli bátorságról tanúságot téve személyesen ment a katonák által körbezárt parlament épületéhez, és egy tankra felállva szólított fel a leváltott Gorbacsov és a demokrácia védelmére. Ezzel megmentette a Szovjetunió első és utolsó elnökét, de a kezdeményezést többé nem engedte ki a kezéből. Novemberben betiltotta Oroszország területén a kommunista párt tevékenységét, majd 1991 decemberében (a fehérorosz és az ukrán államfővel együtt) bejelentette a Szovjetunió megszűntét és a helyébe lépő Független Államok Közösségének létrehozását.
Jelcin 1991 októberétől ideiglenes jelleggel különleges felhatalmazással kormányzott. Az 1993 decemberében népszavazással szentesített alkotmány elnökként kezébe adta a hatalmi jogkörök többségét, ezért "Borisz cárnak" is titulálták. Elnöksége drámai válságokat is hozott: 1993 októberében harckocsikat küldött a parlamentet megszálló keményvonalasok ellen, és az ő nevéhez fűződik az első csecsenföldi háború megindítása 1994 decemberében. Népszerűségét tépázta, hogy egészségi állapota megromlott, családtagjai korrupciós botrányokba keveredtek.
1996 júliusában újraválasztották, de dolgozni már alig tudott. A voksolás után nem sokkal bypass-műtéten esett át, a nyilvánosság előtt (olykor túlzott alkoholfogyasztása miatt) sokszor megjelenni sem volt képes. Az oligarchák és maffiák részvételével kibontakozott sajátos oroszországi kapitalizmus 1998-ban gazdasági összeomlásba torkollott. Utódlását mesterien biztosította: 1999. december 31-én, fél évvel hivatali idejének lejárta előtt váratlanul bejelentette lemondását, az elnöki teendők ellátásával az új választásokig az általa augusztusban miniszterelnöknek kinevezett Vlagyimir Putyint bízta meg. Jelcin az ország népéhez intézett üzenetében egyben bocsánatot kért az elkövetett hibákért.
Borisz Jelcin hosszas betegeskedés után, hetvenhat éves korában, 2007. április 23-án halt meg Moszkvában szívelégtelenség következtében. Személyisége és életútja ellentmondásokkal teli, de történelminek nevezhető - ő volt az, aki - a Szovjetunió elnöki posztjáról szintén lemondott Gorbacsovval együtt - levezényelte a szovjet éra megszüntetését és az önálló orosz állami fejlődéshez vezető átmenetet, elősegítette a demokratikus intézmények és a piacgazdaság kialakulását, létrehozta a magánszektort, lehetővé tette a külföldi beruházásokat. Jelentős külpolitikai érdemei is voltak: a Nyugathoz való illeszkedést helyezte külpolitikája középpontjába, a magyar-orosz viszonyt tekintve pedig ő volt az, aki 1992. novemberi hivatalos magyarországi látogatásakor az Országgyűlésben mondott beszédében megkövette a magyarokat a Szovjetunió 1956-os beavatkozása miatt. A peresztrojka egykori "fenegyereke" gyakran vette semmibe a formaságokat és illemszabályokat, s döbbentette meg a világ vezetőit különös viselkedésével.
Az első demokratikusan megválasztott orosz elnököt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezték örök nyugalomra. Több mint egy évszázad után, az 1894-ben elhunyt III. Sándor cár után ő volt az első orosz államfő, akit ortodox egyházi szertartás szerint temettek el. Több szobra áll a volt Szovjetunió területén, az elsőt még életében állították Kirgizisztánban. Halálának első évfordulóján nevét vette föl egykori alma matere, az Uráli Állami Műszaki Egyetem. 2009-ben Szentpéterváron megnyílt a nevét viselő elnöki könyvtár, 2015-ben Jekatyerinburgban pedig a Borisz Jelcin elnöki központ.
