Benedek pápa a lelkiismeretről
CASTEL GANDOLFO. A lelkiismeret a legfőbb irányvonal a Krisztusnak tetsző cselekedetekhez - hangsúlyozta a pápa a Castel Gandolfóban tartott Úrangyala-imádságon, amelyen több mint kétezer zarándok vett részt.
A téves gondolkodásmód gyakran azt eredményezi, hogy az ember önző módon kéri Istent – mondta homíliájában a Szentatya. Minden embernek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy környezetében jobb legyen az élet. Ehhez azonban „jó lelkiismeretre" van szükség, ami nyitott az igazság hangjára, és meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Ez azonban csak akkor teljes, ha arra törekszik az ember, hogy meg is valósítsa a jót – hangsúlyozta Szentatya a pápai nyári rezidencia udvarán jelen lévő kétezer zarándok előtt.
Példaként az ószövetségi Salamon alakját említette a pápa, aki engedelmes szívet kért az Úrtól, és ezt megkapván – Isten segítségével – bölcs és igazságos uralkodóvá lett. Az engedelmes szív nem más, mint a jó lelkiismeret – mondta Benedek pápa. Különösen a politikusok – mint Salamon – szorulnak rá Isten segítségére a döntéshozatalban. Minthogy minden embernek van lelkiismerete, bizonyos értelemben mindenki királlyá lehet – emelte ki tanításában XVI. Benedek. Ennek az a feltétele, hogy számára a lelkiismeret az emberi méltóság kifejeződését és a jóra való elhívást jelenti.
Az Úrangyala-imádság alkalmával mondott beszédében a Szentatya a gyűlöletből és az erőszakból való megtérésre szólított az Oslóban július 22-én elkövetett két merénylet kapcsán. A pápa kifejezte: elítéli az terrortámadásokat, és mély fájdalom van szívében az áldozatok és hozzátartozóik miatt. Nyomatékosan arra hívja az egész emberiséget, hogy „örökre hagyja el a gyűlölet útját és a gonosz logikáját. Castel Gandolfó-i rezidenciájából minden hívőt az áldozatok és hozzátartozóikért való imádságra hív. Norvégia lakosságát arra buzdította, hogy egységesen és határozottan lépjenek fel a gyűlölet és a konfliktusok ellen, a kölcsönös tisztelet, a szolidaritás és szabadság megteremtése érdekében.

Forrás
Magyar Kurír