2018. április 21., 07:45

Beíratások: Azzal tesz jót a szülő, ha bízik gyermekében

Az alapiskolai beíratások április végéig tartanak Szlovákiában. Sok szülőben felmerül a kérdés, érett-e már a hatodik életévét betöltő gyermeke az iskolakezdésre vagy ajánlott lenne e inkább halasztani egy tanévet. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Bosák Tünde gyermekpszichológussal, aki az iskolaérettségi vizsgálatok specialistája.

alapiskola
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A statisztikák szerint egyre több szülő odázza el az iskolába íratást. Szinte divat lett, hogy a gyermekek hétévesen mennek iskolába, holott a kutatások szerint ez a jelenség akár kimondottan káros is lehet.

Bosák Tünde gyermekpszichológus szerint mostanában több szülő is úgy érzi, hogy az iskola nagyon kemény és egyre csak nehezebb lesz. Főleg a tempó és a tananyag mennyisége miatt. Gyermeküket féltik a kudarctól és ezért gyakran azt gondolják, jobb lesz, ha még egy évet az óvodában tölt el az iskola helyett. Ahogy sok minden másnak, úgy az iskolaérettségnek is egyénenként eltérő az ideje.

Ha a normál fejlődésű, kiegyensúlyozott hatéves gyermekekről beszélünk, akkor az egy év halasztás akár árthat is nekik. Ha visszatartjuk azokat a gyerekeket, akik életkorilag kognitívan, érzelmileg és magatartásában érettek az iskolára, már unatkozhatnak az óvodában

- mondta el portálunknak a pszichológus.

Hozzátette, ezeknek a gyerekeknek már igényük van arra a fajta terhelésre, amit az iskola nyújthat számukra. Sokan közülük már olvasni, számolni is tudnak, nagyon könnyen alkalmazkodnak a rendszerhez, tehát náluk már kialakult az iskolaérettség. Ilyenkor azzal tesz jót a szülő, ha bízik gyermekében, ösztönzi őt és el meri engedni.

Bosák Tünde gyermekpszichológus
Bosák Tünde gyermekpszichológus

A szakember elmondta az iskolaérettségi vizsgálatot a tanácsadók pszichológusai végzik. A felmérésekre mindig délelőtt kerül sor, amikor a gyerekek még nem fáradtak, nem kimerültek. A kivizsgálás általában két órát vesz igénybe, amely során a szülővel való beszélgetés – az anamnesztikus adatok felvétele is megtörténik.

A vizsgálat, amely érdekes feladatok sora a gyermekek számára, rövid idő alatt felméri és elég információt ad a gyermek beiskolázásához szükséges biológiai, pszichés, intellektuális és szociális fejlettségi szintjéről. Többek között, megfigyelik a gyermek kontaktuskészségét, a feladathelyzetbe való bevonódási készségét, az általános tájékozottságot, a térbeni -és időben tájékozódást, a beszédkészséget, a gondolkodási sajátosságokat, a verbális- és vizuális emlékezetet és a grafomotoros készséget. Szükség esetén kiegészítő vizsgálatot is végeznek.

Bosák Tündének feltettük azt a kérdést is, mire számíthat a szülő, aki a pszichológus javaslata ellenére cselekszik, tehát annak ellenére, hogy a szakember nem javasolja, mégis iskolába adja a gyermekét.

Ilyenkor megtörténhet, hogy a gyermek olyan nehézségekbe ütközik az iskolában, amelyektől egy életre elmehet a kedve a tanulástól és a megélt kudarcot a gyermek és a szülő egyaránt nehezen dolgozhatja fel. Én úgy gondolom, hogy ha indokolt esetben a gyermek egy évet halaszt, nem késik le semmiről, sőt, egy év alatt nagyon látványosan beérhet szociálisan, szellemileg és még fizikailag is

– válaszolt a gyermekpszichológus.

Az iskolaérettség szempontjából a következő alapképességek meglétét, mértékét vizsgálják: testi érettség, ép érzékszervek, általános ismeretek, kézdominancia, szem, szem-kéz koordináltság, térérzékelés, elemi mozgások összerendezettsége, eszközkezelés, auditív megkülönböztetés, beszédkészség, figyelem, jó kudarctűrő képesség, felnőttekhez való viszony.

Néhány képesség fejletlensége még nem kell, hogy lehetetlenné tegye a tanulást, de kisebb-nagyobb gondot okozhat. Abban az esetben, ha a szakemberek több területen észlelnek gyenge teljesítményt, gondolhatunk az iskolaéretlenségre.

alapiskola
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.