Barangolások a széleken
Az idén XI. évfolyamába lépett negyedéves honismereti, kulturális és közművelődési folyóirat, a Széljárás attól érdekes, hogy három ország – Ausztria, Magyarország és Szlovákia – határainak találkozásánál, a „széleken” élő emberek írnak bele, szerkesztik és álmodják meg a tartalmát. Főszerkesztője a felvidéki Jókán élő, de többnyire Pozsonyban ügyködő Görföl Jenő (mellesleg a Csemadok országos titkára), a munkáját pedig a magyarországi Mosonmagyaróvár közelében élő Böröndi Lajos költő és tanár, az Ausztriában, Bécsben élő történész, Deák Ernő és még jó néhányan segítik.
A legújabb, 2018/áprilisi számban is ugyanaz az elv érvényesül, mint a korábbiakban: bemutatni a hármashatár mentén élő és alkotó embereket, legyenek ők költők, írók, művelődésszervezők, képzőművészek, tanárok, a munkájukkal az itt élő magyarokat szolgáló emberek. Már a lapban közölt írások puszta felsorolása is sok helyet venne igénybe, pedig szinte valamennyiről hosszan lehetne elmélkedni.
A következő oldalakon versek sorjáznak (Kovács István, Sárándi József, Kerék Imre, Fellinger Károly, Szárz Pál, Csáky Anna, Gál Sándor, Böröndi Lajos, Zirig Árpád alkotásai). Majd egy interjút találunk, amelyben az elnyűhetetlen szenci könyvtáros, Polák Margit vall Murányi Veronikának az őt felnevelő családjáról, életéről és mindenekelőtt arról a szolgálatról, amelyet nem csak az egyre fogyó szenci magyarokért, hanem a Csemadok által szervezett gyermektáborokban a felvidéki magyarok jövőjéért folytat.
A lap bécsi főmunkatársa, Deák Ernő az idei Mátyás év kapcsán miről is írhatna, mint a reneszánsz uralkodó és Bécs meglehetősen ellentmondásos kapcsolatáról. 1485-ben sikeresen birtokba vette egyik nagy riválisa és ellenfele, III. Frigyes kedvenc városát, de közben megtiltotta katonáinak, hogy raboljanak, sarcot vessenek ki vagy akár csak nőket kergessenek itt, mert fontosabbnak tartotta, hogy a legyőzöttek ne keserű szájízzel vegyék tudomásul a helyzetük megváltozását. Persze ettől még nem kedvelték meg őt, de legalább megtudhatták, hogy nem egy barbár hódító alattvalói lettek. Mi lehetett Hunyadi Mátyás célja Bécs birtokbavételével? Erre a kérdésre aligha lehet megnyugtató választ adni. Mint Deák Ernő írja:
A Nagy Háború témája egy sajátos vonatkozásban is terítékre kerül a folyóiratban. Fehér Márta Festők a hátországban című írásában a Szabadkai Városi Múzeumban található első világháborús alkotásokról készített egy összefoglalást a múzeum munkatársa Ninkov K. Olga művészettörténész kalauzolásával. A cikkből egyébként megismerjük a kutatót is, aki úgy látja – és ezzel nincs egyedül –, hogy az 1918 után kisebbségbe került magyarok is nagyon keveset tudnak az I. világháborúnak azokról az eseményeiről, amelyek közvetlenül a szülőföldjükkel kapcsolatosak és még arról is homályos a tudásuk, hogyan, milyen körülmények között is kerültek kisebbségi sorba.
Neszméri Tünde a Zoboralji Örökség Őrzői Hímző- és Viseletkészítő Műhely tagjairól ír, akik újra varrják az egykori csodálatos ruhákat és kiegészítőket. A szorgos kezű lányok és asszonyok egyelőre a saját örömükre dolgoznak, de abban bíznak, hogy a Felvidék más vidékein is gyökeret ereszt ez a gondolat és talán megélhetési lehetőséget is teremt majd.
Hornyák István rádiósszerkesztő és idegenvezető egy kis pozsonyi sétára invitálja az olvasókat és olyan dolgokra is felhívja a figyelmüket, amelyeket még a kíváncsi turisták sem látnak meg, miközben érdekes történeteket is fűz ezekhez.
Még számos írás színesíti a lap legújabb számát, köztük egy beszámoló is Szomolai Tibor népszerű felvidéki szerző most megjelent Klán című regényének Alsószeliben tartott bemutatójáról. Az író – ez szinte borítékolható – sosem lesz a vájt fülű ítészek kedvence, sőt egyenesen lektűrnek tartják eddig megjelent könyveit is, ami persze nem zavarja az olvasókat, hogy kapva kapjanak Szomolai könyvei után. A Felvidéki saga c. kötetét eddig már 11 ezren vásárolták meg, de legújabb munkája, az alvilág és a magas politika összefonódását bemutató Klán is megcélozhatja ezt a példányszámot.
