2018. április 23., 20:23

Balog Zoltán távozik az Emmi éléről

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője távozik tisztségéből – jelentette be a politikus az Origónak adott interjújában.

Balog Zoltán

Az internetes újságnak nyilatkozva Balog Zoltán elmondta, az általa vezetett minisztérium legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az elmúlt négy évben sikerült a demográfia és a családpolitika területén olyan intézkedéseket hozni, amelyekre építeni lehet.

Ma Európán belül Magyarországon van a legkomolyabb családtámogatási rendszer. Ennyit sehol nem költenek a családokra, mint nálunk, a GDP közel 5 százalékát. Ezek az eddigi eredmények. Jó kiindulópont ahhoz, hogy a következő négy, de inkább negyven évben előre haladjuk ezen a területen

– fogalmazott.

Távozásával kapcsolatban kiemelte: a választások után két hosszabb beszélgetése is volt Orbán Viktorral. Ezeken világossá vált számára, hogy a miniszterelnök nem szándékozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma eddigi a struktúráján és összeállításán változtatni.

Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is

– közölte Balog Zoltán. 

„Az egyik szemem sír, a másik nevet – örülök annak, hogy a tárca egyben marad, mégis úgy érzem, ehhez én már többet nem tudok hozzátenni. Jöjjön egy olyan, aki mást is tud”

jelentette ki a politikus, aki szerint eljött az ideje annak, hogy olyan munkát végezzen, mely kevesebb napi szintű kitettséget jelent a nyilvánosságnak, s több intellektuális lehetőséget, kihívást nyújt.

Balog Zoltán az interjúban azt is elárulta, a jövőben a Fidesz pártalapítványát, a Polgári Magyarországért Alapítványt fogja vezetni.

Formálisan most is én állok a szervezet élén, de a napi kormányzati feladatok nem tették lehetővé azt, hogy az alapítványban is teljes értékű munkát végezzek. Erre a lehetőségre igent fogok mondani.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.